Már forgatják a Move On című film első epizódját

Nemsokára Magyarországra érkezik a stáb, a magyar forgatási helyszín a negyedik a nyolc országban forgó nemzetközi produkció ütemtervében.

Szerző: | 2012. július 11. | Hozzászólások kikapcsolva

Asger Leth filmrendező megkezdte a Move On című film, az első, valóban a közönség részvételével létrejövő alkotás forgatását. Az első helyszín Rotterdam, amit Amszterdam követ, s a csapat a következő hat hétben beutazza egész Európát.  A negyedik helyszín Magyarország – hazánkat megelőzően Ausztriában, Szlovákiában, illetve később Horvátországban, Montenegróban, Macedóniában és Németországban dolgoznak a filmen.

A női főszerepet – Mads Mikkelsen oldalán – a szlovák Gabriela Marcinkova játssza, aki már korábban a nemzetközi filmes világ érdeklődésének középpontjába került, és olyan neves rendezőkkel dolgozott együtt, mint Neil Jordan és Fernando Meirelles.

Az elkövetkezendő hetekben a holland nyertesek működnek majd közre a legfontosabb jelenetek statisztáiként a Mads Mikkelsen részvételével zajló, nyolc epizódos film első részének forgatásán. Eközben Ausztriában jelentkezők százai válhatnak részeseivé a történetnek, csatlakozva a film sztárjához a következő epizódban, a Bécsi Operaházban zajló forgatáson. A Bécsi Operaház jegyárusának mellékszerepét egy bolgár jelentkező kapta.

A “Move On” csapata jelenleg is dolgozik a produkció legfontosabb interaktív részeire érkezett javaslatok értékelésén, mint például a Magyarországon forgó esküvői jelenetben szereplő együttes megtalálása, valamint egy graffiti művész felkutatása, akinek munkáit a nyolcrészes film németországi epizódjában mutatják be. További kihívások várhatóak majd a forgatás során, amikor a nyerteseket meghívják, hogy személyesen is követhessék, miként kelnek életre, válnak valósággá elképzeléseik és ötleteik.

“Nagyszerű hogy Gabriela is csatlakozott a Move On családhoz. E nagyon különleges projekt egyik legfontosabb célja a most bemutatkozó, kreatív tehetségek reflektorfénybe állítása, és nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen kiváló, felfutóban lévő sztár csatlakozik hozzánk. Nagy várakozással tekintünk a forgatás megkezdése elé, az ügyfelek részvétele a produkcióban nagyon ösztönző számunkra, és örömmel haladunk tovább ezen az úton” – mondta Asger Leth.

“A Move On már bizonyította, hogy milyen nagyszerű lehetőséget teremt arra, hogy ügyfeleinkkel teljességgel újszerű módon kommunikáljunk. A változatos ügyfél-visszajelzések és ötletek láttán nagy izgalommal tapasztaljuk, hogy a technológia fejlődése milyen határtalan lehetőségeket kínál az együttműködésre” – hangsúlyozta Wolfgang Kampbartold, a Deutsche Telekom nemzetközi marketingért, kommunikációért és szponzorálásért felelős alelnöke

Most első alkalommal készül olyan film, amely az ügyfelet eddig nem látott mértékben vonja be a filmkészítés kreatív folyamatába. A közönség az előkészítő munkálatoktól kezdve a film befejezéséig befolyásolhatja a film helyszínét, a szereplők nevét vagy a filmzenét, sőt akár szerepelhet is a filmben. A különböző országokban a kijelölt feladatokra a Move On dedikált weboldalán lehetett jelentkezni, a magyar jelentkezők például a www.move-on-film.hu oldalra tölthették fel kreatív videóikat.

A Deutsche Telekom életre kelti a “Life is for sharing” márka-ígéretét: 11 európai országban élő ügyfeleit vonja be a Move On történetének alakításába. A forgatásban résztvevő országok: Albánia, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Cseh Köztársaság, Németország, Magyarország, Macedónia, Montenegró, Hollandia és Szlovákia.

Szerző:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása