Ő már tudja azt, amit mi még nem: kiket fog pár év múlva a világ úgy isteníteni, mint mondjuk Claptont vagy Hendrixet.
A könyvben a szerző megosztja velünk ezt a tudást, segít eligazodni, és elülteti bennünk a vágyat, hogy megismerjük és lehetőleg élőben is meghallgassuk ezeket a zseniális gitárosokat. Ha ritkán is, azért néha idetéved egy-egy közülük a magyar ugarra, mint a könyv hátsó borítóján látható Joe Gooch.
Nekem nagy élmény volt a címlapon látható Henrik Freischlader játéka is, amikor fellépett a budapesti Gary Moore emlékkoncerten. Kár, hogy csak pár százan lézengtünk az eseményen, kevesen voltak kíváncsiak egy számukra ismeretlen gitárosra. A könyv ebben is segíthet.
A gitárosok istenítésének története 1965-ben kezdődött, amikor egy 20 éves fiatal angol gitáros olyan hatással volt a közönségre, hogy Londonban megjelentek a tűzfalakon és a metróban a Clapton is God (Clapton az isten) graffitik. A Lassúkezűnek is becézett gitáros abban az időben John Mayall Bluesbreakers-ében játszott.
Eric Clapton rászolgált a rajongók istenítésére, odaadó szeretetére, hiszen a ma már 70 felé közelítő művésznek azóta is szinte töretlen a pályafutása. Ebben a könyvben azonban nem róla, nem a múlt és a jelen szerencsére még élő gitáros istenségeiről (Jeff Beck, Jimmy Page, B.B. King, Buddy Guy, Leslie West, Walter Trout, Clem Clempson, Alvin Lee, Steve Hackett, Robin Trower, Joe Bonamassa… a felsorolás akár még folytatható) van szó hanem a legfiatalabb trónkövetelőkről.
A könyvben szereplő 33 ifjú gitáros (számuk a krisztusi korra utal) többsége a 20-as, 30-as éveiben jár, mindössze néhányan vannak közülük, akik a 40-es középgenerációt képviselik. A blues, a blues-rock, de úgy általában a rockzene hagyományainak megfelelően a szólógitárosok többnyire fiúk, de hét (!) férfiakat megszégyenítő tehetséggel megáldott hölgyet is bemutat a könyv (így ők lehetnek az istennőink)!
Érdekes, hogy tulajdonképpen mindegy ezeknél a zseniális gitáros palántáknál, hogy a világ mely sarkában születtek, hogy brit, ír, kanadai, amerikai, ausztrál, finn vagy dél-afrikai családban látták meg a napvilágot. A döntő az volt, hogy a szülői házban milyen zene vette körül őket. Már gyermekként a hat húr bűvkörébe kerültek, és rengeteg gyakorlással kibontakoztatták a tehetségüket.
Most már a mi feladatunk, hogy megismerjük a művészetüket.
A könyvet a Publio kiadó jelentette meg, itt érhető el.























