Klubrádió kontra Médiatanács per: újra tárgyalják

A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság 92,9 MHz ügyében hozott döntését.

Forrás: MTI | Beküldte: | 2012. július 12. | Hozzászólások kikapcsolva

Fotó: Szalmás Péter/Népszava

A Fővárosi Ítélőtábla ma hatályon kívül helyezte a Klubrádiónak a 92,9 MHz-es frekvencia megszerzésére irányuló keresetében az elsőfokú bíróság rendelkezésének egyes részét, és a per újabb tárgyalására kötelezte az elsőfokú bíróságot.

Az eljárást a rádió azért indította a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ellen, mert bár 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán elnyerte a budapesti frekvencia használati jogát, a hatóság jogutódja mégsem kötött vele szerződést.

Az elsőfokú bíróság februárban létrehozta a felek között a műsorszolgáltatási szerződést.

A Fővárosi Ítélőtábla ma  kimondta, hogy az elsőfokú bírósági döntés jogszabálysértő volt abban a tekintetben, hogy létrehozta a szerződést, ugyanakkor nem vizsgálta a médiatanács vonatkozó döntésének és eljárásának hatásköri alapjait.

Kimondta, hogy az első fokon a szerződés létrehozására vonatkozó döntés teljesíthetetlen és végrehajthatatlan. A pályázat ugyanis még a korábbi, rádiózásról és televíziózásról szóló törvénynek megfelelően zajlott, az elsőfokú döntéskor azonban már a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról (Mttv.) szóló törvény volt hatályban. Ekkor tehát figyelembe kellett volna venni az Mttv. átmeneti szabályait, amelyek értelmében a korábbi törvény szerinti pályázati nyertessel is az Mttv. szerinti hatósági szerződés köthető.

Mivel az elsőfokú bíróság az Mttv.-t figyelmen kívül hagyta, és ezt nem is indokolta, ezért határozata felülvizsgálatra nem alkalmas – indokolta döntését a Fővárosi Ítélőtábla.

A médiahatóság azóta megpályáztatta a 92,9 MHz-es fővárosi körzeti frekvenciát kereskedelmi csatornaként, 46 millió forint plusz áfa médiaszolgáltatási alapdíjért, ám a beérkezett pályázatokat egy bírói ítéletbe foglalt formai szabály következményeként, alaki hiba miatt a múlt héten érvénytelenítette.

Ugyanez az ítélet vonatkozott a Klubrádió által jelenleg is használt, 95,3 MHz-es frekvenciára beérkezett pályázatokkal is. A rádió maga is megpályázta a tavaly február óta ideiglenes szerződéssel használt frekvenciáját, ám pályázatát alaki hiányosságokra hivatkozva kizárták. A rádió e döntés elleni is élhet jogorvoslattal.

Forrás:

Beküldte:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása