Álmomban se gondoltam volna, hogy a részecske fizika ilyen népszerű. Pedig erre kellett rájönnöm ma, miközben lázasan kutattam az interneten téma után, mert semmi kedvem nem volt századszorra is az Orbán Viktorról, meg a Matolcsyról, meg az ő véget nem érő EU-IMF szappanoperájukról írni. Még akkor sem, ha ez utóbbi láthatóan jóval nagyobb népszerűségnek örvend, mint a Jáksó kétmilliárdos marslakói.

Szóval, nézegetem a különféle sajtóorgánumok összesítéseit, és azon akad meg a szemem, hogy a top 10 hírek között világszerte ott szerepel ennek a Higgs Bozontnak a „majdnem biztos” felfedezése.

Bevallom, jómagam sosem voltam jó fizikából. Így aztán az én tudásom megrekedt valahol ott, hogy a Newton fejére ráesett az alma, meg, hogy van nehézségi gyorsulás (igaz, ezt már inkább a Forma-1-nek köszönhetem), és az „E=MC²”-re is csak azért emlékszem, mert a haverok egyszer brahiból ezt nyomtatták a születésnapi pólómra Albert Einstein zilált fejével együtt.

De szerencsére a világ lakóinak többsége nálam sokkal jártasabb a fizikában, kivált a részecskefizikában, ezért őket legalább olyan lelkesedéssel töltötte el ennek a Higgs Bozont-nak a felfedezése, mint amikor emelkedni kezd a BUX, meg a Dow Jones. Tudják ők, hogy ettől még nem lesz olcsóbb holnaptól a kenyér, de azért ott legbelül sejtik, érzik, most valami igazán nagy dolog vette kezdetét.

Én viszont, aki ugye nem értek a részecskefizikához, csak állok itt a hír előtt széttárt karokkal, mint egykoron Márkus László a 7200 forintos fotel előtt, és összeesküvés elméleteket gyártok. Mert ugyebár nem tudom kiverni a fejemből, hogy ez a részecskegyorsító, amelynek köszönhetően ezt a világraszóló „majdnem biztos” szenzációt köszönhetjük, nem kevesebb, mint 6 milliárd euróba fájt, és akkor nem beszéltünk az üzemeltetés költségeiről. Ez utóbbi sem csekély, ha belegondolunk, hogy a 27 kilométernyi alagútba fektetett 38,000 tonnás szerkezetet közel az abszolút nulla fokon (-271.25 °C) kell üzemeltetni.

Na, mármost a legtöbb országban, amely ezt a projektet nagy tételben finanszírozza, az a szokás, hogy időről időre elszámolnak az adófizető állampolgárok felé, akik joggal kérdezik, kivált választások idején, hogy mire is ment el ez a temérdek pénz, ha már kenyér nem lehetett olcsóbb egy centtel sem. Egy darabig persze lehet őket hitegetni, hogy a fizikusok lázasan dolgoznak, és már rengeteg részeredményük van, de még rengeteg tesztet kell lefuttatniuk, amíg a nagyközönség elé léphetnek a tudományos felfedezéseikkel. Idővel azonban muszáj előrukkolni valamilyen, a közemberek számára is kézzel fogható felfedezéssel, amitől ők nyugodtan hátradőlhetnek foteljukban azzal a megnyugtató tudattal, hogy lám, mégsem volt hiába. Nehezen nyögtük ki, de legalább megérte. Az unokáinknak már biztosan jobb lesz tőle.

Ahogy én elképzelem, a részecskegyorsító fizikusai mellett komoly marketing és PR szakemberek böngészték nap, mint nap a felfedezéseket és próbálták kirostálni belőle azt az egy nyamvadt hírmorzsát, amellyel a világ közvéleménye elé lehet lépni, és egyszersmind elhessegethetik vele azt a gondolatot, hogy az egész beruházásnak semmi, de semmi értelme nincs. Nem beszélve arról a mindenki által rettegett szkenárióról, ha kiderül, hogy az elméleti fizikusok évtizedeken át építgetett és dédelgetett modelljei nem bizonyíthatóak, magyarán szart sem érnek, lehet őket lehúzni a vécén a részecskegyorsítóval együtt, és nekilátni kitalálni valami egészen újat. Magamban mélyen átélem izgalmukat és aggodalmukat. De hál’ istennek jött ez a Higgs Bozont a részecskegyorsítóból és fénysebességgel körbejárta a világsajtót ezzel a majdnem bizonyítékkal, mint Balotelli vagy Kassai Viktor mémje. Most már senki sem kételkedik a részecskegyorsító szükségességében. Már az sem zavar senkit, hogy mi lesz, ha valamelyik tudósnak véletlenül mégis sikerül egy fekete lyukat létrehozni, amely minden előzetes várakozás és tudományos elmélet ellenére csak nőttön nő, míg végül bekebelezi az egész Földet, részecskegyorsítóval, meg az egész egyetemes emberiséggel együtt.

Minket, magyarokat már csak azért sem zavarnak a fekete lyukak, mert a mi kiváló metafizikusaink több mint két évtizede megalkották az úgynevezett unortodox fekete lyukat (nem összetévesztendő az unortodox gazdaságpolitikával, amely sokkal későbbi keletű – a szerk.) és mi mégis itt vagyunk. Ez a fekete lyuk ugyanis nem nyeli el a Földet, és nem pusztítja el az emberiséget. Ehelyett észrevétlenül szívja magába a jövőbe vetett hitünket. A tömege, akárcsak a hagyományos fekete lyukaknak, nőttön nő, így jövőbe vetett hitünkből egyre többet és egyre gyorsabban képes magába szívni.

Az unortodox fekete lyukat feltalálói eredetileg a hadviselés forradalmian új, humánus eszközének szánták, mely szükségtelenné tette volna a fegyverkezést, a városok porig bombázását és az elkerülhetetlen emberáldozatokat. A hitevesztett tömegek úgyis önként adják meg magukat bárkinek. Csakhogy a fekete lyuk mozdíthatatlanná és irányíthatatlanná vált, ezért itt maradt nekünk a Kárpát-medence kellős közepén és azóta folyamatosan veszejti el maradék hitünket.

Vannak, akik külföldre menekülnek előle, remélve, hogy odáig nem terjedhet a fekete lyuk hatósugara. Vannak, akik abban bíznak, hogy egyszer majd a fekete lyuk szupernóvaként robban szét és akkor az a végtelenhez közelítő jövőbe vetett hit mind-mind visszaszáll reánk.

Én magam nem foglalkozom a fekete lyukkal, ehelyett inkább nosztalgiázom Márkus Lászlóval, utána pedig megkérdezem a feleségemet, hogy vajon mennyiért vette a hálóingjét.