Határon túli fagyi

A határon túli fagyinak három alapvető ismérve van: csak citromos ízben létezik, ingyen adják, és visszanyal. A termék egyelőre még csak elméletben létezik, a terveket a média és a Political Capital elemezgeti, ízlelgeti. Leghamarabb 2014-ben tesztelhetik élesben, a Fidesz-KDNP-n.

Szerző: | 2012. július 5. | 6 komment

Az elmúlt hétvégén a Romániai Magyar Demokrata szövetség több politikusa állt elő a tervvel, miszerint egy pártot jegyeznének be Magyarországon, amelyre a magyarországi parlamenti választásokon a magyar állampolgárságot szerzett határon túli magyarok szavazhatnának. Mindezt a felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyar állampolgárságot szerzett külhoniakkal közösen tennék meg.

Ez a párt lenne tehát az a bizonyos fagyi. Ingyenes. Önszántukból adják. Pedig nem is kérte senki. Főleg nem Orbánék. Miért csak citromos? Tisztázzuk. Ez csak feltételezés. Várhatóan elég fancsali képet fognak hozzá vágni a kormánypártokon belül. Tehát valószínűleg citromos lesz.

Az igazi megdöbbenés viszont csak akkor éri majd nagyra becsült vezetőinket, amikor az ajándékba kapott határon túli citromos fagyi képennyalja őket. Mert meg fogja tenni.

Van ennek a kettős állampolgárságnak egy sötétebbik oldala. Félő, hogy a Fidesz elsősorban szavazatszerzés céljából viseli ennyire a szívén a határon túliak sorsát. Velük akarja megnyerni a következő választást. Elég rosszul viseli, ami azt illeti. Ez látszik abból, hogy a hatalmas tehertől már annyira elment az eszük, hogy az összefogás helyett megosztják a külhoni magyar társadalmat. Ez tetten érhető a júniusi, romániai helyhatósági választások eredményeiből. Ennek ellenére eddig mégis úgy tűnt, hogy csak a kormánypártok profitálhatnak az állampolgárságot megszerző külhoni magyarok szavazataiból.

A kormány a legóvatosabb becslések szerint is félmillió új magyar állampolgárra számít. Ezeknek az embereknek egyfajta bázisa lehetett volna a Fidesz. Amennyiben a határon túliaknak saját bejegyzett pártjuk lenne Magyarországon és ez a párt meg is tudná szólítani ezeket az állampolgárokat, akkor a fent vázolt számból adódóan, nagy esélyük lenne elérni az 5 %-os parlamenti küszöböt.

A fagyi forgalomba hozatala még kétséges, de ha sikerül piacra dobni, akkor a 2014-es választásokon már a Fidesz-KDNP kap is belőle egy kis kóstolót. Mindenesetre már az alapvető koncepció is rossz. Ezt a megszólítás dolgot is RMDSZ-esek mondták. Meg akarják szólítani a határon túli magyarokat. Tájékoztatásul közlöm, hogy ebből még semmi jó nem sült ki. Mi is meg vagyunk szólítva ám. Ó, jajj, de még mennyire! Négy évente. Méghozzá a saját pártjaink által.

Megszólítanak, aztán el is mondják, amit akarnak. Mi hiszünk nekik, adunk nekik voksokat szép számmal. Ezután annak kellene következnie, hogy beváltják, amit mondtak. Remélhetőleg a fagyi beváltja majd a hozzá fűzött reményeket, viszont az anyaországi példa nem enged erre következni. A voksok után itt ugyanis az szokott következni, hogy nagyon, de nagyon átverve érezzük magunkat. Bizton nem oktalanul, de ez is csak a mi hibánk. Mert négyévente túl sok mindent elhiszünk.

Ha figyelembe vesszük azt a hatalmas szavazóbázist, amit a kormánypártok itthon már elvesztettek, lehetséges, hogy keményen keresztül lesz húzva a pártszövetség terve.

Talán nem nyeri meg a jelenlegi vezetés a következő választást.

Szerző:

6 hozzászólás : “Határon túli fagyi”

  1. Kapitany ur #

    Blöffölnek.
    Az RMDSZ politikusai soha nem fognak pártot bejegyezni Magyarországon.

    2012. július 5. at 21:28
    • Csoresz #

      persze, minden fideszes ezt szeretné hinni. Egyébként lehet, hogy tényleg így van.

      2012. július 6. at 15:37
      • Kapitany ur #

        Ha ezt meglépné az RMDSZ, akkor a mostani román kormány vezényletével keresztesháború indulna az erdélyi magyarok ellen.
        Nem is kellene indok, elég lenne lehazaárulózni az immár színt vallott, magyarszívű, magyar érdekeket képviselő, ezáltal Romániát eláruló RMDSZ-t.
        Szó szerint ölnék a magyarokat.

        2012. július 6. at 22:27
        • Csoresz #

          Nem teszem magam nevetségessé azzal, hogy reagálok erre a hozzászólásra. Azt javaslom, ön se tegye legközelebb ezt önmagával.

          2012. július 7. at 12:21

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása