Eddig szándékosan tartózkodtam gondolataimat papírra vetni ez ügyben, hiszen csak hatalmas indulataimat tudtam volna leírni, amelyben köszönet nem túl sok, egy fikarcnyi nem lett volna. A család, mint kifejtette, nem ezt várja tőlünk. Bándy Edit, az áldozat édesanyja mondotta meg nekünk a frankót: „A család kérését is tolmácsolom, amikor arra kérem a civil és a politikai szervezeteket, hogy se a lányunk nevét, se a személyes tragédiáját ne használják fel uszítás, gyűlölködés vagy a halálbüntetés visszaállításának ürügyéül.”

Jogosan áll az üzenetben a „civil és politikai szervezetek” megfogalmazás, hisz mindig ők csinálják a feszkót. Én viszont merem úgy értelmezni ezt az üzenetet, hogy senki, egyénekre lebontva, senki ne merje ezt megtenni. Politikusok, nem politikusok, ateisták, Istenhívők, buddhisták, iszlamisták se. Bloggerek, újságírók se. Még Józsi bácsi a tanyán se. Senki.

Igyekszem tehát magam én is visszafogni.

Persze vannak ebben a hazában olyan erőteljesebb mértékben nehéz felfogású emberek, akik mégis képesek kivenni a részüket abból a szörnyű, a mai Európában elfogadhatatlan cselekedetre, hogy felhasználják Kata halálát a cigányok elleni uszításra, a gyűlölet terjesztésére, a halálbüntetés visszaállításnak ürügyére.

Valóban egy roma ember ölte meg Katát. Ez kétségtelen. Cigánybűnözés van, olyan értelemben van, hogy bizony bűnöznek a cigányok. Bűnöznek viszont a magyarok is. Akkor van magyarbűnözés is. Külön pikantériája a dolognak, hogy a cigányok is magyarok. Legalábbis ebben az országban élnek, ennek az országnak az állampolgárai. Akkor most, hogy is van ez a dolog?!

Kérdezem én, hogy kiket tűrhetünk meg a társadalomban magyar emberként?!

Azokat, akik fénylő fejjel, agyontetoválva, gyűlölködve, fáklyával vonulnak utcára a halálbüntetésért és a cigánybűnözés ellen? Azokat, akik igaz magyar embernek tartják magukat, de közben magyar embertársuk gyászát, hasogató fájdalmát veszik semmibe, pusztán politikai haszonszerzésért, mocskos politikai nézeteik terjesztéséért? Azokat, akik mondvacsináltan lettek a legnagyobb magyarok ebben az országban és ezzel egyidejűleg, mint valami kötelességet teljesítve Jobbikosok? Azokat, akik annyira ostobák, hogy egy egyszerű üzenetet nem tudnak értelmezni, akik gondolkodni nem tudnak, akik elfelejtenek még saját elveik szerint is élni? Azokat, akik csak a maguk igazát hajtják, miközben eszükbe sem jut beszélni magyar embertársaikkal, tudomást sem akarnak venni róluk, egyszerűen csak lenézik az életét annak, akik nem értenek velük egyet?

Vagy esetleg tekintsük magyar embernek azokat, akik csendben gyújtanak otthon gyertyát, és hitüknek megfelelően elmormolnak egy imát, vagy néhány kedves gondolatot? Tekintsük-e inkább azokat honfitársunknak, akik utcára mennek az esőben és csendben meggyújtanak egy gyertyát, majd hazamennek, vagy elmennek Szekszárdra, abba a sírkertbe, ahol örök nyugalomra helyezik azt a testet, melynek lelke immár sosem nyughat békében, azt sugallva ezen megromlott világban maradott szomorú családnak, a belülről emésztő kínok között, hogy itt vagyunk, veletek. Legyetek erősek! Kitartás! Nekünk is fáj. Fáj, azért mert egy drága lélek távozott ebből a megbolydult világból. Fáj, mert ilyen megtörténhet ebben az országban.

Emberek! Ne általánosítsunk, ne gyűlöljük embertársainkat azért, mert valaki elkövetett egy szörnyűséget!

Emlékezzünk inkább, csendben, mindenki a maga meggyőződése és lehetőségei szerint!

Nyugodj békében, Kata!