Elfogadták a jövő évi költségvetés fő számait
Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait, ennek alapján az ország 15.083 milliárd 554,3 millió forintos bevételre számíthat 2013-ban, 15.737 milliárd 431,3 millió forintos kiadás mellett, ami 653 milliárd 877 forintos, a GDP 2,2 százalékának megfelelő hiányt jelent.
A büdzsé végleges sarokszámai azt követően alakultak ki, hogy a parlament a koradélutáni órákban több helyen is megváltoztatta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter június 15-én benyújtott költségvetési törvényjavaslatát.
A kormánytöbbség által elfogadott módosítások a jövő évi bevételeket 283 milliárd 852,7 millió forinttal, a kiadásokat pedig 260 milliárd 452,7 millió forinttal növelték, ami az eredeti előterjesztésnél 23,4 milliárd forinttal kisebb hiányt eredményez.
Elfogadta a parlament a törvénybe foglalt hallgatói szerződés szabályait
Elfogadta az Országgyűlés a hallgatói szerződésekről szóló szabályokat a felsőoktatási törvény módosításával, amire azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság (Ab) múlt héten megsemmisítette a szerződéseket szabályozó kormányrendeletet, mondván, hogy azok részleteit törvényben kell meghatározni.
A felsőoktatásról szóló törvény módosítását 238 igen, 59 nem szavazat és 31 tartózkodás mellett fogadta el a parlament. A fideszes javaslat szövege még az utolsó pillanatban is változott, az oktatási államtitkár ugyanis egy zárószavazás előtti módosító indítvánnyal az állami ösztöndíjas vagy részösztöndíjas hallgatókkal kötendő szerződés nevét hallgatói ösztöndíjszerződésre módosította, az intézmények és az önköltséges hallgatók közötti képzési szerződésről pedig kimondta, hogy annak feltételeit a kormány rendeletben szabályozhatja.
Utóbbival kapcsolatban Hoffmann Rózsa indoklásában rámutatott: az önköltséges hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés feltételei nem esnek az Ab által hivatkozott alkotmányos rendelkezések alá, ezért azok a továbbiakban is kormányrendeleti szinten szabályozhatók.
Miniszter dönthet a tankönyvek elismeréséről
A tankönyvpiac rendjének módosításáról is határozott a parlament, lehetővé téve, hogy a szakminiszter döntsön kiadványok felvételéről a tankönyvjegyzékbe.
A kormánypártok szavazatával elfogadott változtatások szerint az oktatásért felelős tárcavezető (jelenleg az emberierőforrás-miniszter) nyilvános pályázati eljárást szervezhet a közismereti tankönyvek megírására és elkészítésére.
A jogszabály alapján tankönyvként azok a kiadványok hozhatók forgalomba, amelyeket miniszteri rendeletben meghatározott eljárással tankönyvvé nyilvánítottak (ez a kijelölt központi hivatal feladata) és felvettek a hivatalos tankönyvjegyzékbe, illetve amelyeket a miniszter kiválasztott. A szabályozás értelmében ugyanis a kiválasztott tankönyvek jegyzékbe való felvételéről közvetlenül a miniszter dönt. És amennyiben a jegyzékben szerepelnek olyan kiadványok, amelyeket a miniszter támogat, az iskolák már csak ezek közül választhatnak a tankönyvrendeléskor.
A törvénymódosítás azt is rögzíti, hogy a tankönyvek országos megrendelése, beszerzése és eljuttatása az iskolákhoz, valamint a vételár beszedése állami feladat, amelyet a Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit kft. lát el.
Elfogadta a Ház az iskolakerülés elleni törvényt
Megszavazta a parlament azt a belügyminiszteri javaslatot, amely alapján jövő január 1-jétől az igazgatóhoz kísérheti a rendőr azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról.
Pintér Sándor indítványát – amely a rendőrségi törvényt módosította – 252 igen, 43 nem szavazat és 33 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés, rögzítve a rendőrség feladatai között, hogy a fenntartó kezdeményezésére közreműködik az általános és a középiskolák rendjének fenntartásában.
A rendelkezés szerint ha egy 14 évnél fiatalabb diák nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy engedéllyel hiányzik a tanításról vagy a kötelező iskolai foglalkozásról, és nincs vele nagykorú, akkor a rendőr – az iskolával való előzetes egyeztetés után – az igazgatóhoz kísérheti őt. “Hitelt érdemlő igazolást” az iskola, az orvos vagy a szülő állíthat ki.
























Mire kijutnák külföldre összeomlik az egész EU. :)