Elfogadta a jegybanktörvény módosítását a parlament

A kormány szerint ezzel elhárultak az akadályok a hivatalos tárgyalások megkezdése elől a Valutaalappal és az EU-val.

Forrás: MTI | Beküldte: | 2012. július 6. | Hozzászólások kikapcsolva

Elfogadta a jegybanktörvény módosítását a parlament, így változnak a monetáris tanács tagjainak és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének felmentésére vonatkozó szabályok.

A kormánypártok, az MSZP és az LMP támogatásával elfogadott jogszabály szerint a jegybankelnök és a monetáristanács-tagok felmentésére irányuló javaslat csak magyar vagy az uniós bíróság jogerős döntése után terjeszthető elő.

A módosítás értelmében a monetáris tanácsnak nem kell megküldenie napirendjét a kormánynak, és a kabinet képviselője nem vesz részt a testület ülésein.

A kormány – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőjének tájékoztatása alapján – korábban azt közölte: a jegybanktörvény módosításának elfogadása után megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások az IMF-fel és az Európai Unióval.

Forrás:

Beküldte:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása