A népességfogyás okait most ne firtassuk, az okok feltárása nem segít a gondon. Egyrészt ha rámutatunk, hogy „mer’ a kormány szarul gazdálkodik”, azzal csak a szarnak adunk pofont – a mindenkori kormány a demográfiai következmény tudatában se tud gyümölcsözőbben gazdálkodni, különben rég azt csinálná. Szóval legfeljebb széttárja karjait, ha levezetjük neki a korrelációt az elkúrás és a nemkúrás között. Másrészt a gazdasági tényező túldimenzionált. Más kontinensek hasfalrobbanása példázza, hogy aki igazán akar, az mégoly csórón is rittyent porontyot. Kínában konkrétan üldözik a céhen kívüli csecsemőkészítőket, Afrikából közeledik az emberinvázió. A mi problémánkat oldjuk hát meg valós vagy vélt történetétől elvonatkoztatva.

Nem reménytelen. Kisbabát kreálni ugye a világ legegyszerűbb művelete, úgyhogy nem tantrára vagy pedagógiára okítandók az alanyok, csupán arra kéne ösztönözni őket, ami mindössze 9 hónapnyi kényelmükbe kerül. Dotáljon az állam egy-egy szülést, busásan. Ekkor a nő nem ódzkodna a terhességtől. A megesett 9 hónapra szóló ösztöndíjat nyer, kihordja, beadja az utánpótlást, és megkapja érte méltó jutalmát. Úgy, hogy megérje. Utána ismét szabad. Persze az ivadék értéke is felbecsülhetetlen, azaz él az a pozitív rizikó, hogy a kötődési hormon (oxitocin) hatására mintegy megszereti magzatát, és a végére nem is óhajt megválni tőle, rászánja magát, hogy személyesen felnevelni őt. Vagy az állam rendelkezésére bocsátja. Egyik eshetőség jobb, mint a másik. Veszítenivaló nuku.

Természetesen nem akármelyik perszóna akárhány kölykéért fizetnénk. Minden fiatal (18-38) magyar állampolgártársnőnek kizárólag egy-két alkotásáért járna egyszeri jogdíj, mondjuk. Így nem állna fönn a veszély, hogy egyes gettókurvák a testükből törekszenek rendszeres jövedelmet szerezni. Sőt, párhuzamosan büntethető, ha az illető nem megfelelő egészségügyi/egzisztenciális háttérrel baszik újabb ballasztot. Nyugi, nem burjánzik túl a megélhetési szaporodás, faszompénz. Hanem mint Kínában. Annyi, amennyi szükségeltetik.

Az ezáltal létre hívott lurkókat felfejlesztett gyermekotthonokban (figyelem: nem „árvaházakban”!) dédelgetik, ideális, idilli körülmények közepette, minden jóval ellátva, csinos nővérek ölében. Mindez komoly invesztációt igényel az ifjúsági politikába nyilván, de vitánkat épp annak felismerésével nyitottuk, hogy pont ez az, ami kifizetődő. Igen, én is hallottam könnybelábasztó élménybeszámolót, hogy terepszemlén járó PPK-sok nyakába ugrottak „Leszel az apukám?”, „Leszel az anyukám?” kiáltással csöppségek, tudatában sanyarúságuknak. De könyörgök: honnan tudnak róla? A jelenlegi árvaházakkal már a nevük sem stimmel. Miért muszáj azt elhitetni a lakókkal, hogy ők átkozottak, szerencsétlenek, abnormálisak, amiért nem egy alkoholista fasszal, aki veri őket meg az anyjukat, meg egy idegbajos pinával nyomorognak létminimumon egy lakótelepi garzonban? Miért nem lehet abban a szellemiségben nevelni, hogy legyenek boldogok szeretetteljes közösségükben, ahol egy rakás pajtás és dögös anyapótló dögönyözi őket? Hozzáállás függvénye az egész. Ha lenne „családjuk”, akkor meg azt kívánnák, hogy bárcsak laknának kollégiumban vagy árvaházban vagy bárhol, ahol béke és biztonság honol. Ez privát tapasztalat is.

A béranyaság ötlete megszabadít bennünket egy további korszakos dilemmától: az abortusztól. Arról nem vagyok meggyőződve, hogy az önrendelkezési jog erősebb az élethez való jognál, de tiltsa a hóhér az abortusztablettát. Szedje a páciens felőlem, azonban ha mégis kibír néhány hónapot kövéren, húzza ki az utódot magából, és dugja be egy szakosodott állami intézménybe. Jó pénzért. Ezzel a legtöbb (rossz) édesanyánál egy életre többet tesz a nemzetért. Lelkiismerete megnyugodhat, akármekkora ribanc.

A nagy számok törvénye alapján valószínűsíthetően akad, aki az anyagi haszonra fittyet hányva abortuszhoz fog folyamodni, és számos tinicsitri nem lesz hajlandó hónapokig dagadtan fityegni. Ám ugyanez a törvény teszi bizonyossá, hogy van az a kecsegtető állami ajánlat, amellyel motiválható legalább annyi gyermekáldás, amennyi képes demográfiai – illetőleg családpolitikai – tündérmesét írni Magyarországon.