Tegnap kidobolták, hogy nagyhírű Magyar Távirati Iroda alázatosan, levett kalappal elnézést kért tőle, mivel előzőleg évekig hamis állításokat terjesztett az érdemdús főrendőrről. Ami, lássuk be, nem szép dolog, tán még csúnya is. Állították, hamisan, miszerint 1998-ban levizelte volna a rendőrség Teve utcai központját. Bocsánatot is kérnek.
Itt álljunk meg egy szóra. Ha ez hazugság volt – ejnye-bejnye, ezek a szenzációhajhász hírügynökségek, nahát! – akkor maga Kiss Ernő is hazudott, hiszen akkoriban úgy védekezett: nem tehetett másként, vízhajtó menedzsertablettát szedett, ha menni kell, menni kell. De miért mondta? Hiszen az MTI tegnapi helyreigazítása alapján nyilvánvalóvá vált, hogy sosem feledkezett meg magáról abban a garázsban, főleg nem a térfigyelő kamerák szeme láttára, leginkább nem ittasan. Nem röhögött rajta a fél ország, nem került nyilvánosságra még a felvétel is. Nem hát, mert meg sem történt a nevezetes affér. Kiss Ernő ártatlan, derék, becsületes férfiú.
Akkor az sem igaz – az MTI szerint – hogy 2007. november 23-án, hajnalban, ittas fővel parkoló autók sorát tarolta le kocsijával. Nem hát – sőt, az illető kocsik most is ott parkolnak, sértetlenül, Kiss úr van olyan jólelkű, és naponta arra sétál, szarvasbőr törlővel a kezében, megtisztogatja a csillogó fémalkatrészeket, kifényezi a nikkelezett darabokat, mert szereti a rendet. Hiszen rendőr volt. Lesz is még, ha jól ismerjük ezt a kicsiny, lángoktól ölelt hont.
Továbbá az is pusztán az MTI rágalma, hogy egy későbbi alkalommal vérző fejjel, részegen találtak rá – a vérző fej stimmel, a részegség nem. A rendőrtábornokok közismertek a mértékletességükről. Mellesleg, a kocsik ügyében sem érthető, miért védekezett Kiss Ernő, az ártatlan, derék, becsületes férfiú azzal, hogy a szervezett alvilág kívánja lejáratni, és egy hasonmása követte el a kárhoztatandó cselekményt. Felesleges a védekezés, tegnap óta tudjuk róla: ártatlan. A bűnös az ő gonosz ikertestvére, akit még senki sem látott, de ha ő mondja, hogy létezik, hiszünk neki. Mivel derék, becsületes férfiú.
Hát kérem, volt már olyan magyar földön, hogy lapot megszorongattak, helyreigazításra, meghátrálásra kényszerítettek politikai, gazdasági, mindenféle eszközökkel. Még mivelünk is megesett már. Nem szégyen az, csak baj. De olyant, hogy nyilvánvaló, bizonyított tényeket vonasson vissza valaki a hírügynökség által, mintegy utólagosan cenzúrázva jó tizennégy év ismereteit, először látunk. És nem hiszünk a szemünknek.
Mától kezdve minden másképp volt.
Kiss Ernő kihágásait pedig valóban nem ő követte el, hanem egy hasonmása.
Akit az ellenség megtévesztése céljából szintén Kiss Ernőnek hívnak.
Szele Tamás
























Hát ez az!!! Hogy az ellenség a napfényben bújkál, az igazak meg a sötétben, részegen, összepisáltan. Ezen tényleg változtatni kellett!
Hát ez az!!! Hogy az ellenség a napfényben bújkál, az igazak meg a sötétben, részegen, összepisáltan. Ezen tényleg változtatni kellett!
“…Kiss Ernő kihágásait pedig valóban nem ő követte el, hanem egy hasonmása.
Akit az ellenség megtévesztése céljából szintén Kiss Ernőnek hívnak….”
És aki minden reggel belebújik Kiss Ernő bőrébe az ő otthonában,
és elmegy helyette a munkába, míg az igazi Kiss Ernő otthon fekszik részegen, vérző fejjel, a saját vizeletében fürödve…
Jó. 8 pont.
Kinek a tökét szorongathatja “Hugyos Ernő” ebben a nagy körbe-buktatási hullámban? Mert különben mi másért, mi miatt, minek ez az ordenáré mosdatás?
“Magyarország, szeretlek!”
Tényleg. Besza-behu…az egész rendszer.
Most, és itt olvasom először. Ez komoly? Ez a minden másképp volt???
Igen, itt van megjött Orwell bácsi. Innentől a múlt is másképp volt.
Az. Forrás: http://www.168ora.hu/itthon/sohasem-vizelte-le-az-orfk-teve-utcai-epuletet-99951.html