Gondoljunk csak bele, kedves férfitársaim! Mi mindent el tud érni egy hölgy a szép mosollyal és a mosoly mögött előbukkanó szép, fehéren csillogó, rendezett fogakkal?! Viszont ha sárgába hajló, rendezetlen fogsorral mosolyognak ránk, meggyőzhetetlenek vagyunk. Na de térjünk a tárgyra!
Aranyos kis történetünk főszereplője a fogsorok tündérkirálynője, a mosoly nagyasszonya, Selmeczi Gabriella. Mellette már csak mellékszerepre voltak esélyesek az immáron nem először, Gabink fogsorát megszégyenítő, lánccal szabályozott rendezettségben vonuló, kisebb területeket megszállni képes LMP-s képviselők és aktivisták. A bűzlő száj szerepében a Közgép.
Történt volt, hogy egy forradalmat követően kicsiny hazánk a súlyos többséggel rendelkező vezetés igája alant kezdett nyögni. A vezetés súlyos többsége által ránk rótt kínok következtében alig vettük észre, hogy a vezetés már nem saját súlya alatt kezd rogyadozni. A súlya ugyanis az őt korábban támogató hatalmas embertömeggel együtt elillant. A gondot az oligarchának becézett szereplőnk, a bűzös száj megnövekedett befolyása, hatalma okozta. Ez a fajta befolyás és hatalom ugyanis nem tetszik sem a választóknak, sem pedig a választókat még valamilyen mértékben kiszolgáló – inkább ifi klub, mintsem párt – LMP-nek.
A centrális erőtér tehát a zöldek képében megjelent csekély mértékű ellenállás súlya alatt kezdett, holmi részeges disznók módjára, térdből rogyadozni, mindezt erőteljes remegéssel lekísérve. A trauma okozta hatalmas sokk következtében, a narancsszínűek fejvesztve kezdték keresni a zöldek nem létező székházát, hogy ott aztán majd ők de megmondják nekik a magukét.
Hát, ha székházat nem is, az ellenállás mértékének megfelelő nagyságú pártirodát sikerült felfedezni valahol a fővároson belül. Bizton a trauma okozta sokknak tudható be az is, hogy kisvártatva el is hagyták a helyszínt. Minek mentek oda, ha szinte rögtön menekülőre fogták?
Ez az a kérdés, amit csak a kedves politikusok tudnak megválaszolni kielégítő módon. Mint megtudtuk, abból, hogy Selmeczi a LMP pártirodáját választotta akciójuk ellenpontjának, az következik, hogy a Közgép a Fidesz pártirodája. Újra felmerül a rendezetlenség kérdése, csak immáron nem eldönthető, hogy a zöldek fejében, avagy tündérkirálynőnk szájában nagyobb a zűrzavar.
S miért fogták menekülőre? Gabink mondott egy jó dolgot, mondjuk néhány korábbi kivonulást, munkaidőben való kordonbontást tekintve, kicsit visszásan hangzott a szájából a dolog, miszerint az ilyen akciók helyett a parlamentben kellene dolgozni. Ezen felbuzdulva a zöldek korábbi ura át szeretett volna nyújtani egy javaslatot bizonyos oligarcha bizottság felállításáról. Csak alá kellett volna írni, s megindulhatott volna a munka a parlamentben. Itt a baj, kérem! Mit csinál a magyar ember, ha dolgozni kéne? Menekül, mint ahogy annak ékes példáját adta Gabikánk is. Biztos, ami biztos, alá sem írta az A4-est. Bezzeg ha Audi lett volna, nem menekül oly esztelen.
Eközben ugye hős fiaink határozottan, ugyanakkor nem túl aktívan, 4 órán át küzdöttek a száj rendbetételéért. Sikertelenül. Tőlük talán valamivel jobban felszerelt fogorvosok érkeztek a helyszínre, ők azonban célt tévesztettek, a lánccal rendezett tartalmat távolították el, a bűzzel nem foglalkoztak. Kimerült hőseinket, az őket megillető módon, izmos férfiak vitték pihenni karjaikban.
Ezzel aranyos történetünk végéhez érkeztünk. A folytatásban várható: A bűzös száj továbbra is fentről fogja rágni a gazdaságunkat. Nem sikerült ellene tenni most sem semmit.























Nem tudom a fogakhoz mi köze, de Selmeci kartársnő valahol el van tévedve
http://endresy.blogspot.com/2012/07/szovivoi-idozavar.html
Körömreszelőt akart venni..
A Közgép egy magán cég. Mit keresett ott a Fidesz szóvivője?