De mitől változott ez a nyüzsgő üvegház világnagy frigóvá? Hiszen itt még pár éve is komoly lehetőségek nyíltak az ember előtt, ha tényleg akart valamit és hajlandó volt tenni is érte. Hát először is: az igazán komoly lehetőségek 1998 előtt nyíltak. Az ország addig dinamikusan fejlődött – nem zökkenők nélkül, szentigaz, rázott a kocsi, erősen, remegett a kormány a kezekben, de haladtunk, valahonnét valahová. Igen, az eredeti tőkefelhalmozás korszaka volt az, de mégsem annyira kegyetlen és kíméletlen, mint a mostani… miért? Mi konzerválta a vadkapitalizmus egyik korai állapotát ebben az országban?

Valószínűleg az, hogy 1990-ben nagyon jó törvényeket akartunk hozni. Demokratikusokat, igazságosakat. Ilyen volt a pártfinanszírozást szabályozó is, ami azonban a demokrácia időzített halálos ítéletének bizonyult, hiszen korlátozta a politikai-választási célra fordítható állami dotáció nagyságát. Emiatt például Fidesz annak idején nagyon komoly gazdasági problémákkal kellett megküzdjön, és nem is mindig a helyes megoldást választották. A legkirívóbb eset a pártszékházé volt… erre a történetre vezethető vissza különben a mai pártvezetés zsigeri ellenszenve a sajtó iránt. Hihetetlenül meglepődtek, amikor a korábban őket kedvelő, támogató lapok ugyanúgy fordultak ellenük, mint a kormánypártok korrupciós ügyei ellen. Természetesen – korrupció, az korrupció, történjen bármelyik oldalon. Mármint, egy szabad ország szabad sajtójában. És azok voltunk kérem, akkor még: szabadok. Elkerülendő az anyagi források kiapadását és az újabb sajtóbotrányokat, okulván az esetből, a jobbfordulat után a párton belül erős gazdasági platformot hoztak létre, amely döntéseiben csak a pártelnöknek lehetett alárendelve. Később – mint látjuk – már neki sem. Ez a lépés, valamint a Horn-kormány tagadhatatlan népszerűtlensége, a Bokros-csomag és még néhány tényező tette lehetővé a Fidesz 1998-as győzelmét.

Ami azonban nem volt elsöprő. Még a többséghez is kellett a kisgazda-szövetség, kétharmad meg sehol. Komoly kockázata volt a következő voksolás elbukásának, ami be is következett – meg kellett tehát erősíteni a gazdasági alapokat. Kialakítani a kliensréteget, akiket aztán alaposan lekompromittálnak maguk mellett, pénzügyekkel, botrányokkal, elhamarkodott nyilatkozatokkal. Az ám, ha nem lenne az az átkozott szabad verseny! Ami csak addig jó, amíg a mi lovuk a befutó, abban a pillanatban be kéne merevíteni az időt, és minden későbbi futam eredményét is a nekünk kedvező célfotó alapján fizetni… a lovin ezt nem lehet, a politikában igen. Ezért volt tehát már az első Orbán-kormány célja is a szabad verseny burkolt eszközökkel való elsorvasztása, a preferált cégek feltűnő favorizálása, az anyagi bázis kiépítése. Ja, és a kíméletlen harc az ellenzéket támogató gazdasági körök ellen. 2002-re már kialakult a kliensréteg, dugig telt a kincstár is – csak éppen a szavazatok, azok vesztek oda, a népszerűséggel együtt. Alig élte túl a jól szervezett gépezet a bukást.

De túlélte, éspedig azért, mert ha nem is ezekkel a durva módszerekkel, de a túloldalon is hasonlóképpen gondolkodtak. Ott is ment a mutyizás, összefonódás, ott is virágzott a korrupció. Mi több, a két oldal paritásos alapon gyakran összefogott, és gazdasági ügyekben kartell-jellegű döntéseket hoztak, egyet nekem, egyet neked alapon. Ilyen volt a Sláger rádió megszüntetésének az ügye. A naiv szocialisták és a még naivabb SZDSZ-esek el sem tudták képzelni, hogy ha a fiúk még egyszer megkapják a biciklit, felrúgják majd a játszótér szabályait.

Felrúgták. És meglett a kétharmaduk is, magyarul a teljhatalom, amit nyilvánvalóan arra használnak, hogy a már meglévő kliensréteget gazdagítsák, minden ingó és ingatlan vagyont magukhoz ragadjanak, és mindenki mást rabszolgasorba döntsenek. Ráadásul tökéletesen biztosak abban, hogy „ha visszajönnek a demokraták” nekik megmarad a vagyonuk – ugyanis az magántulajdon. Aminek a szentségét azonban kihagyták a mostani Alaptörvényből… és mindezt annak köszönhetjük, hogy a kilencvenes évekbe törvénnyel próbáltuk valamennyire kordában tartani a pártfinanszírozást.

Ezért lett Magyarország világnagy hűtőház, ahol befagytak a társadalmi viszonyok, csak a lassú olvadás taszít minket a biztos romlás felé. Vagy a gyors: ha beáll a Nagy Áramszünet. Mármint az államcsőd.

Marhák, le kéne szállni azokról a kampókról, akármilyen merevek is a fagyos ízületeink!

Szele Tamás