Újabban olyan elszántan építem a munkaalapú társadalmat, hogy hét közben egyszerűen nem jut időm a hírek böngészésére. Másra se, de erre különösen nem. Hébe-hóba elcsípek ugyan egy-egy főcímet az újságosnál munkába menet, vagy valamelyik utas felett állva a metrón, hallok egy-egy félmondatot innen-onnan, de többnyire csak kapkodom a fejem, miről is beszélnek köröttem. Péntek esténként ezért alig várom, hogy hazaérjek, letudjam családfői kötelezettségeimet (megkérdezem a gyerektől „mi történt az iskolában”, az asszonytól „hogy vannak anyádék”, majd miután a gyerek lefeküdt, azt is, hogy „nem-e lenne kedved”, mire ő „nem, hullafáradt vagyok”, mire én „sebaj, én is”), és nekiülhessek az internetnek. No nem a liberálbolsevik moslékot kajtatom, mint amilyen a zsindex, vagy a zorigo, én csakis a nemzeti érzületű sajtóorgánumoknak hiszek. Persze már ezek között is szelektálni kell. Elolvasom ugyan a magyar nemzetet, meg a magyar hírlapot, még a hírtv-re is ráfanyalodok néha-néha, de amióta nekiálltak az EU mellett kardoskodni, és a Bayer Zsolti is elpuhult, mint a túlfőzött tészta, már csak a barikádban bízom igazán.

Pedig két évvel ezelőtt még együtt őrjöngtem a Fideszesekkel a Vörösmarty téren és üdvözöltem a második Orbán kormány megalakulását, meg a kétharmadot. Végre valaki, akinek határozott iránya lesz. Aki visszaadja majd a hitünket és bebizonyítja ország-világnak, hogy Magyarország igenis győztes nemzet. Aki végre a saját lábára állítja a magyar gazdaságot.

Orbán Viktor első parlamenti beszédekor még elégedetten dörzsöltem a kezemet, hogy igen ez kell nekünk! Nesze nektek népsanyargató bankárok és biztosítók, népnyúzó közüzemi szolgáltatók, hitvány ügyvédek, tolvaj, csaló kereskedők és vendéglátósok, telekommunikációs cégek, adócsaló vállalkozók és a többi naplopó. Különadózzatok csak! Éljen Mátyás király, éljen az igazság!

Együtt örültem Selmeczi Gabriellával is, amikor végre sikerült államosítani a magánnyugdíj pénztárakat. Azt a néhány százezer forintnyi reálhozam többletet, amivel az infláció feletti hozamok gyanánt kiszúrták volna a szememet a nyugdíjpénztárak, mint igaz hazafi, egyből fel is ajánlottam a magyar államnak.

Elsők között szereztem be a Kövér László és Schmitt Pál által dedikált új alaptörvényt, ami azóta is ott díszeleg a könyvespolcomon a Szent Biblia és Wass Albert művei között és bérletet vettem a sóstói stadionba is, hogy szeretett vezérünkkel együtt szurkolhassak a Videotonnak.

De hiába a szilárd meggyőződés és megrendíthetetlen hitem a forradalmi kormányban, az utóbbi hetek eseményei ráébresztettek a keserű valóságra, hogy ez a kormány se jobb az elődjeinél. Nem elég, hogy két kézzel tömik a zsebeiket a nem is tudom én miből, mert már rég azt hittem, hogy kiürült a kassza, de ezek még mindig találnak benne milliárdokat. Hanem ahelyett, hogy sorsfordító lépéseket tennének árva nemzetünk felemelkedése érdekében, mismásolnak, köntörfalaznak, porhintenek. Szemfényvesztő, hazug banda.

Itt van mindjárt ez a Nyirő József. Bohóckodnak ennek a szalonnyilas irodalmárnak a hamvaival, az Orbán pedig kimegy béketárgyalni Romániába, nehogy feljelentsenek minket Strassburgban. Tessék, kérem végre valahára rehabilitálni Szálasi Ferencet és nevezzünk el teret Adolf Hitlerről, a hősről, aki képes volt, igaz csak néhány év erejéig, revansot venni nemzetünk sorstragédiájáért, trianonért. Emeljünk szobrot neki a Gellért hegy tetején, és tüntessük el végre azt az olajágas bolsevik madonnát.

Azután ott van az iskolaőrség. Dacára, hogy én már az eredeti törvénytervezetet is túl liberálisnak tartottam, jön ez a Pokorni meg a Hoffmann Rózsa és kiherélik ezt a félszeg próbálkozást. Majd a szülők, meg az iskola eldöntik, kell-e egyáltalán iskolaőr. Frászt! Szerintem minden tanterembe felfegyverzett TEK-eseket kell állítani. Garantálom, hogy egy csapásra drámaian javulnának a tanulmányi eredmények. Nesze neked Bologna meg Pizza! Aki nem készült fel rendesen az órára, tíz botütés. Aki puskázik, húsz botütés. Aki viselkedésével megzavarja a tanóra rendjét, gumilövedék. Az iskolából meglógni szándékozókat meg azonnal fejbe lőni. Aki megszökik az iskolából, abból rendes ember már úgysem lesz, ne költsük hát feleslegesen az adófizetők pénzét az efféle söpredék felnevelésére és iskolázására.

Ám az utolsó csepp a pohárban, amellyel a Fidesz végképp betette nálam a kaput, az adómentes nyugdíj volt. Ha valaki, én tényleg bíztam a Fideszben, hogy ők végre nem a nyugdíjasokkal akarják majd újraválasztatni magukat. Erre ők is nekilátnak a nyugdíjasok háját hizlalni. Én bizony nemhogy megadóztatnám a nyugdíjakat, hanem egyenesen ki se fizetném. Minek? Azoknak adjunk az adófizetők keserves munkával megkeresett pénzéből, akik kollaboráltak Kádárral és ránk hagyták azt a hatalmas államadósságot, és megszavazták az emútnyócéveket is? Hát nem!

Mennyivel könnyebb lenne minden! Ha nincs nyugdíj, ez a három és félmillió élősködő hamarosan éhen halna, és az egészségpénztárat meg a gyógyszerkasszát se terhelik tovább. Számoljunk csak utána, mennyi többletbevételhez jutna az állam. Abból lehetne ám GDP növekedni!

Micsoda? Hogy a cigánykérdésről nem is szóltam egy szót se? Arról inkább nem beszélnék, mert még lerasszistáznának engem. Píszínek kell látszani, ha mi, igazhitű nemzeti gondolkodásúak egyszer végre a hatalomba akarunk kerülni. A cigánykérdést úgyis csak egyféleképpen lehetne megoldani. Ha lesz valakinek elegendő bátorsága…

… Szombat hajnal van. Itt ülök a konyhában az asztalra borulva. Mellettem feldőlt borospohár, az asztalterítőn hatalmas vörös folt terpeszkedik. Felnézek, és az asszonyt látom magam előtt hálóingben. Döbbent tekintettel bámul rám, miután rájött, hogy a konyhában aludtam. „Mi történt?” – kérdezi aggodalmasan. „Rémálmom volt” – mondom. „És elmúlt?”- kérdezi, majd csókot lehel homlokomra és a hajamba túr. „Remélem” – mondom. Remélem!