Meg vannak valóban elkeserítő pillanatok, mint amikor Nyirő-estet rendeznek Csepelen, pont a Radnóti Miklós művelődési házban. És a helyzet tragikomikumát az is súlyosbítja, hogy könnyen meglehet: a helyszín megváltoztatása nélkül, jövőre már Radnóti-estet fognak rendezni a Nyirő József művházban. Minden csak átnevezés kérdése, ugye. Körülbelül ez az esemény adhatta az ötletet a múlt szombati spontán Radnóti-felolvasáshoz a Nagymező-utcai szobor előtt. Mert különösebb politikai töltete, felhangja nem volt. Az érdeklődők egyszerűen – csak úgy – odamentek, előkapták a kötetet, felolvastak egy verset, még egy kicsit előgyelegtek, meghallgatták, hogy mások hogyan olvasnak, aztán hazamentek a pesti hőgutában. Senki nem bántott senkit, pedig az eseménynek volt rendőri biztosítása – igaz, a karhatalom is roppant kulturáltan viselkedett. Na ja, volt kikkel. Viszont nem volt politikai programbeszéd, pártos elkötelezettség és senki sem emlegette a nemzeti sorskérdéseket. Mármint Radnótin kívül. Igaz, hogy nem tolongtak széles néptömegek a kánikulában, de ennek részben az volt az oka, hogy a szervezők elmulasztották külön meghívni a kínai követséget, akik lehettek volna szívesek kiküldeni a Népi Felszabadító Hadsereg egy-két csapattestét verset hallgatni, részben pedig az, hogy hexametertől Magyarországon még sosem indult népmozgalom, vagy ha igen, akkor sem a Nagymező utcában. Jöttek-mentek az emberek, hányan voltak, csak Isten a megmondhatója, de általában egyszerre harmincan-negyvenen állták a napszúrást.

Persze, előzőleg sokkal többen jelezték, hogy de ők mindenképpen. Tessék rájuk számítani, jönnek, hozzák a nagymamát és a cirmos kandúrt is. Aztán nem jöttek. Meleg volt. Ha felhős lett volna az idő, azért nem jöttek volna. Most meg panaszkodnak a szervezésre. Mert – szerintük – azzal volt a gond. Hát egyfelől: ha valaki előre jelzi az érkezését egy olyan Facebookon szervezett eseményre, amin nem kötelező megjelennie, akkor a minimálisan elvárható, hogy tolja is oda a biciklit, vagy ha mégsem, legalább utólag elnézést kérjen, ne panaszkodjon. Aztán a szervezők hogyan tehették volna jobban a dolgukat? Kiszervezik a Napot a nyárból? Beállítanak egy ingyen fagylaltost? Vagy mégis, mi egyéb lett volna a dolguk? Nyilván, egy spontán eseményen semmi. Már az is szép, hogy volt némi hangosítás. Lehetett volna anélkül is verset olvasni. Nos, az a helyzet a távolmaradókkal, hogy hősiesen jelezték az érkezésüket, aztán ugyanolyan hősiesen maradtak otthon, mindenféle atrocitásoktól és bekiabálásoktól tartva. Most meg nekik áll feljebb. Mert az lehetetlen, hogy ők bármiben is tévedjenek. Csak más lehet a vétkes, ők soha, semmiben. Pedig mennyivel egyszerűbb volna egy kicsit őszintén intézni a dolgokat: ha tudom, hogy valahol ott lenne a helyem, odamegyek. Ez esetben, ha önként maradtam távol valahonnét, kényszer nélkül, tudhatnám, hogy nem volt nekem ott keresnivalóm. No, de ennyi egyenességet nem lehet mindenkitől elvárni.

Legyen elég annyi, hogy Magyarországon még lehet verset olvasni. Hangosan is. Utcán is. Kánikulában is. Kevesen is.

De még lehet.

Szele Tamás