Bármennyire is gyomorforgató, kénytelenek vagyunk engedni a zsarolásnak, lemondunk az adott intézmény jogsértő működésével kapcsolatos leleplező cikkek további közléséről. Egy újságíró vagy egy blogger lehet bátor, ha oknyomozásra adja a fejét, vállalnia kell a kockázatokat is. Nem lehet azonban felelőtlen, nem sodorhat bajba másokat, nem veszélyeztetheti olyanok egzisztenciáját, akiknek valójában semmi közük az egész történethez.
Így aztán itt sem közlöm, melyik szerzőnkről van szó, milyen cikkünk verte ki a biztosítékot és főleg azt hallgatom el, melyik állami intézmény sajtószolgálata figyelt fel a leleplező írásra.
Azt viszont ezúton hozom a Nagy Testvér tudomására: ha mindezek ellenére, bármilyen ürüggyel kirúgnak valakit az érintettek közül, számolniuk kell a következményekkel. Akkor borítjuk a bilit, mindent a nyilvánosság elé tárunk és rendőrségi feljelentést is teszünk. Nem csak az eredeti jogsértés, hanem zsarolás bűntettének ügyében is.
Sas István (nocenz_Ura)
főszerkesztő
























No no azért nem kell túlozni a cenzúrával kapcsolatban. Nem vagytok ti olyan népszerűek hogy cenzúrázzák a gagyi lapotokat.
a helyzet az h nagyon szeretném megérteni ezt az ide-oda zsarolást,odáig sikerült eljutnom h erről inkább hallgatni kellett volna mint beszélni,mert most a kérdés h mi is a különbség köztetek és Borókai között ?
Szarok a gépnarancsra. Ez a véleményem a blogról.
Én csak annyit szűrnék közbe, hogy amennyiben hitelt érdemlő bizonyítékokkal rendelkezik valaki valamilyen bűncselekmény elkövetéséről, akkor azt köteles a törvény szerint kijelölt helyen jelenteni, ha nem teszi, akkor bűnsegéddé válik.
Ha újságot írunk, még ha blogot is, ha bilit borogatunk és tényfeltárónak mondjuk magunkat, akkor nem tehetjük meg, hogy megfelelő bizonyítékok hiányában írjunk, mert ha így teszünk, akkor hiteltelenekké válunk. Bizonyítani tudni kell az igazunkat!
Na már most, ha van bizonyíték, akkor 1. megírom, 2. ezzel egy időben feljelentést is teszek. Ez így helyes. Ha nincs bizonyíték nem helyes, ha nem számolok előre a következményekkel, akkor nem helyes. Ha nincs bizonyítékom, de úgy gondolom, hogy igazam van, akkor névtelenül teszem közzé az általam ismert tényeket, igaz, nem egy lap hasábjain (még ha az egy blog is). Igaz, ez kicsit gerinctelen megoldás, de hát néha így kell, az vesse az illetőre aki hibátlan, ilyen ember meg nincs.
Ugye, nem vagy jogász?
valószínűleg kiderült abból amit írtam
http://fenteslent.blog.hu/2012/06/22/okosan_irj_tovabb_elsz_zsaroljak_a_bloggereket
Gyenge libsi rágalmazás! Aczél rebe efftáls is büszke lenne!
Hagykerdezzemmarmeg, hogy a zsarolas ugye mar most buncselekmeny. Miert nem tesznek feljelentest MOST?
Miert nem boritjak a bilit MOST?
Miert turik tovabb, hogy a Nemzeti Orbanizmus Rendszere tovabb fenyegessen mindenkit?
Ez szimpla bunpartolas igy, es levegobe beszeles.
Zsír király vagy főszerkesztő úr. Ha esetleg érdekelne valakit. Engem nem lehet megzsarolni. Nincs semmim , amit elvehetnek tőlem, a szabadságomon kívül. Az ügyben szívesen segítek.
Hát, nekünk van. Nekem pédául két gyereket kell eltartanom, akik nem tehetnek róla, hogy az apjuk szabadságharcost játszik. És egyébként el fogom veszíteni az állásomat ezen ominózus ügy következtében, de ennél többet nem merek kockáztatni.
Mindenesetre: köszönjük a felajánlást! Hol érünk el? :)
Efftálsakkal, majd a tied gondoskodnak a kis férgekről, ahogy szoktak! Esetleg valami konkrétumot lehet a libsi fekáliát dobálás helyett!
Magam is szívesen beszállnék. Megszorítani engem se tudnak.
Eredetileg itt kezdtem hozzászólni – de kicsit hosszabb lett, hát megírtam: http://mammy.nolblog.hu/archives/2012/06/21/Az_utolso_szabad_szo_jogan/
De röviden: ez a lehető legrosszabb lépés volt! És nagyon elszomorít, mert ez, és az ehhez hasonló oldalak biztosítják azt, hogy még van miről beszélni, ha azt mondom: szólásszabadság!
Nos: nem fogjuk elhallgatni a továbbiakban sem, ha megtudunk valamit, ne aggódjatok. Maradunk, akik voltunk, csak kissé óvatosabbak leszünk: jelenleg kissé forrófejűek vagyunk/voltunk, és az előtt közöltünk valamit, mielőtt összeállt volna a kép.
Ami viszont nem fog összeállni: értesüléseink szerint a cikkben említett jogsértés végülis úgy tűnik, nem valósul meg. Szeretnénk azt hinni, hogy az “oknyomozásunk” következményeképpen, de mindegy is. A lényeg, hogy idejében visszatáncoltak a szarháziak. Akkor egy kicsit jobb lenne a világ.
Olvassatok minket tovább. Nélkületek gyengék vagyunk. Még ennél is gyengébbek. Kösz, előre is.
Jellemző. :( Én már ezen túl vagyok. Írtam egy ártatlan blogbejegyzést – még csak nem is túl keményet – egy cégről ahol dolgoztam és ahol három hónapig nem fizettek (illetve sportegyesületről, hogy egészen pontos legyek)…amire két héten belül kirúgtak. Úgyhogy mélyen egyet tudok érezni az érintettekkel.
Azt meg jegyezzük meg, hogy a zsarolást a törvény bünteti, ezzel pedig a Gépnarancs mögött álló személyek bűnsegéddé lépnek elő.
Ez így semminek sok, valaminek kevés.
Vagy igaz, vagy nem, szóval biliborítás kéne, vagy hallgatás.
Amúgy ha igaz, akkor nem “próbálnak” cenzúrázni, hanem már sikerült is.
ugye azt kell érteni, hogy ez a sztori pont annyi erővel lehet koholmány, mintha bárki hasraütésszerűen kitalálná (az amúgy is kormányellenes) blogján, hogy “álmomban elragadott a fidesz és kísérleteket végzett rajtam” , tehát jobb lett volna _eleve_ nem megírni.
nem így.
Ez mindennek ellentmond, mint amit a Gépnarancs ír az infóban.
Két ember ül a börtönben.
- Hát maga honnan?
- A minisztériumból. És maga?
- Az újságtól.
- És miért hozták be?
- Zsarolás.
- Apicsába.
Na latom itt dealah a fookos :)
1. ami a publikus fb profilt illeti a nagy cegek mindent latnak amit maga a felhasznalo lat, sot meg annal tobbet is. Mit gondolsz mibol van penze az fb-nek? Hat tobbek kozt abbol, hogy admin accountot biztosit penzert kulonbozo szervezeteknek.
2. Gyerekek! Fikazni konnyu alkotni nehez! En azt mondom mindenki kezdje sajat magan. Szamold ossze hany oknyomozoi ujsag cikket irtal, ebbol kifolyolag hanyszor fenyegettek meg es hogyan oldottad meg a szituaciot… es utana gyere ide es osszd meg a tapasztalatodat.
Egyebekent meg kellemes delutant kivanok mindenkinek. Es bigup annak aki megirta elso korben azt a cikket… amirol szo van :)
Csokozon!
na ha mar en lettem a fookos, akkor elmondom neked is mi a stajsz :)
1. az fb-nek abbol van iszonyat penze, hogy a vilag online hirdetesi piacanak kb. a felet rakja zsebre, mig a koltsegei ehhez kepest elenyeszoek. Eppen ezert nem szorul ra, hogy ilyen necces bizniszekbe bonyolodjon es minden szaros ceg HR-eseinek extra hozzaferest adjon X-Y profijahoz.
A 2. ponttal kapcsolatban alapvetoen nincs ellenvetesem, kulonosen azzal kapcs, hogy big up az eredeti cikket megirojanak, nem lehetett rossz cikk, ha az erintettek eddig elmentek.
Masfelol viszont valtig allitom, hogy ezzel parhuzamosan a jelen cikk viszont szegyen. A disco elott tokreszegen bizonyos tarsasagokban elmegy ez a fajta odauzengetes, hogy “ha megdugod a csajom eltorom a nyakad”, na de en azt hittem nem a disco elott vagyunk tokreszegen es a gepnarancs nem az a tarsasag.. ennyi mindossze
“vilag online hirdetesi piacanak kb. a felet rakja zsebre” ahha es akkor a google mennyit tesz zsebre a 3szorosat? :)))
Hanyszor klikkeltel az fb-n bannerre? Ja hogy egyszer es az is veletelen volt.
Egyebkent dolgoztam HR osztalyon sajat szememmel lattam a fent leirtakat, de mindegy en megertem, fontos, hogy megvedd az online becsuletedet :)
Na elnezest a flame-ert reszemrol ennyi
Udv. mindenkinek
Ez a lehető legrosszabb megoldás volt, srácok!
Bilit borítani azonnal! A nyilvánosság véd meg ebben az esetben. Mártír lesz a két hozzátartozóból és a munkájuk is megmarad. Egyéb esetben komolytalanná válik a gépnarancs is és az elv is.
A lényeg, hogy ez az írás minden állami intézménynek jelezte, hogy ha valami gázos cikk közeledik, akkor a zsarolás a célravezető húzás.
gépnarancs. mélypont.
Van itt szerencsére sok bátor ember, peti22222, szabó csongor, meg dealah, akik bevállalnák akár két családtagjuk kirúgatását is egy cikk megjelentetése kedvéért. Nos, szívesen fogadjuk a cikkeiteket, írjatok! Ez az oldal úgyis jórészt az olvasók által beküldött cikkeket jelenteti meg. Mutassátok meg, hogyan kell ezt!
Azoknak pedig, akik szerint inkább hallgatni kellett volna az ügyről, ami ráadásul mindennapi, az a válaszom, hogy pont ezért írtuk meg. Mert ez nem egyedi eset, az adott intézmény történeténél fontosabb a tény, hogy ez a társadalom így működik.
A megfenyegetettek megvédése pedig szerintem nem zsarolás, hanem védekezés.
Ertem, hogy meg akarod vedeni oket, a szandekkal onmagaban nincs is baj, de erre egy ujsagiro reszerol a megfelelo forum az esetleges kirugas eseten a munkaugyi perrol valo tudositas, es esetleg a fenyegetesrol valo tudositas. Amit Te it csinalsz, azon kivul, hogy melldongetve hulyeseget allitasz (“cenzurazni akartak”, nem csak akartak, cenzuraznak baratom, eppen most!) az nem mas, mint maffia modszerekhez alkalmazasa, pont arra a szintre valo sulyedes amirol oly eliteloen tudositasz. Mindazonaltal, jogos, mutassuk meg, meg az is – elottem irta valaki -, hogy big up annak aki megirta az elso cikket, na meg Varga Ervin sem mond hulyeseget, hogy a nyilvanossag ved, ha igazan nagyot borul a bili kisebb bajuk is nagyobb lesz annal, minthogy bosszut alljanak a vetlen rokonokon.
De ezzel mondom megint, nem kioktatni akarlak teged, meg nem bantani, csak jelzem, hogy szerintem amit es ahogy ebben a cikkben muvelsz – az igazsag bajnokakent hosnek beallitva magad okorsget allitasz es maffia fonokhoz melton fenyegetsz – az a magyar ujsagiras melypontja. Ezutan akkor majd johetnek az hasonlo cikkek, hogy kerem csunya dolgok tortennek az orszagban, uzenem az erintetteknek, ha a haverjaimhoz egy ujjal is hozzanyulnak kitalalok istenbizony es ko kovon nem marad.. Ennek biztos Te is latod, hogy nincs sok ertelme. Na pedig ebbe az iranyba lokted meg a gepnarancsot. Gratulalok!
Elgondolkodtam,lehet-e ebből a helyzetből jól kijönni: hát,nem.Ilyenkor örülök annak,hogy ilyen engem már nem érhet.Nyugger vagyok,tehát a mozgásterem közel nulla.Ez az egyetlen jó az öregségben.
A készülékemben van a hiba! Vagy a kánikula teszi. Esetleg sok időt töltök óvodásokkal, mert abszolút azt érzem, hogy a kinek az apukája erősebb versenyt hallgatom! Nem leplezek mert megfenyegettek, de ha genyák akkor én leplezek ám! Basszus, egyetlen percet sem gondolkodnék, hogy írjam meg, tegyem közzé, tergessem ki a szennyest – mindennel, zsarolással együtt, aztán lássuk kinek az apja vágta pofán Chuck Norrist (kétszer!). Vagy nem ezért csinálom az egészet? Van még a megmondalak az óvónéninek – lmf – és a strucc. Ennyi.
Nézd, nekem viszonylag könnyebb, alig vannak rokonaim, akik meg vannak, azokkal sem vagyok jóban. De ha nekem támadna ilyen gondom én is eltöprengenék, hogyan lehet anélkül megoldani, hogy – teszem azt – a nagybátyám kenyér nélkül maradjon. Erre azért vannak módszerek, csak sajnos senki nem volt időben paranoiás. Meg lehetett volna előzni, de naivak voltunk.
mire eljuttok a feljelentesig mar keso lesz. addigra elkeszul az ellensztori es nevetsegesse valtok. aki tud valmit vagy itja meg vagy maradjon csondben es emessze magat. nincs kozeput.
Tudod, dealah és mások, szép az, ha meghal az ember a szabadságért, de haljon meg inkább a Lord Byron!
Itt nem azzal van a baj, hogy nem hal meg a szabadságért, hanem az, hogy közben azt terjeszti, hogy meghalna
*zal
pet22222-hoz csatlakozva. nem az a baj, hogy nem irja meg.. hat ne tegye, nem vele fordul elo eloszor, viszont itt tortenik meg az amikor eloszor vissza is zsarolnak, es lemennek az o szintjukre.. hat vagy lejjebb nezopont kerdese.
“Úgy véljük, a gepnarancs.hu oldalt neked találták ki, ha úgy véled, jó lenne elkerülni, hogy a politikai és gazdasági elit -különböző ürügyekkel- a világhálót is teljes körű ellenőrzés alá vonja. Ha számodra is fontos az információáramlás szabadsága, a vélemény kinyilvánításának joga, és úgy véled, a szólásszabadság fontos garanciáját képezi az anonimitás lehetősége.”
Akkor ennyi volt, Gépnarancs? Ezek a fent leírtak már nem számítanak?
Ha csak addig nyitjátok ki a szátok, amíg nem próbálják meg befogni, azzal semmire sem mentek, utána kell igazán kinyitni. Hülye dolognak tartom, hogy egy zsarolásra zsarolással válaszoltok és nem értem, hogy miért nem most éltek feljelentéssel, miért kell megvárni, amíg lesz valami következménye ennek az egésznek…
Szerintem félreértetted,illetve nem fejtettem ki.Én arra értettem,hogy egyáltalán ilyen megtörténhet.
Nem ment el elsőre a kommentem, de a lényege az lett volna, egyetértve dealah-val, hogy az attitűdötök egyenértékű a “főnök” ágyába befekvéssel. Vannak okosabb módszerek, csak türelem kell hozzájuk!
Elszomorító,de nem csodálkozni való.
a cim helyesen: A GÉPNARANCS LEFEKUDT EGY PONTOSABBAN MEG NEM NEVEZETT ALLAMI INTEZMENNYEL.
Ilyen, marmint, hogy az ember nem ir meg belso infokat a munkaadojarol egeszen hetkoznapi, megha allami cegrol is van szo.. de hogy ezt buszken melldongetve lekozlitek az egyreszt rettento szanalmas, masreszt, hogy mostantol majd jol nem ir semmit az illeto, de ha kirugjak akkor viszont igen, ez onmagaban zsarolas. Innentol kezdve ne rugjanak ki senkit egyetlen allami intezmenybol sem, barmilyen szanalmasan vegzi is a munkajat, hiszen boritja a szennyest!
Szoval, elnezest, de ostoba es idiota iras, szanalmas es elszomorito, hogy itt tart a magyar ujsagiras.. Raadasul mindezt melldongetve hos forradalmarkent beallitva magat..
Attól tartok, nem olvastad figyelmesen. Nem a szerzőt rúgnák ki, ő nem ott dolgozik, nem általa a munkája miatt ismert belső infókról van szó.
Hanem “lenyomozták” a rokonait, ha jól értem a szitut. A sajtófigyelés ráakadt a kellemetlen cikkre, majd megnézték, ki a szerző, hogy lehet megzsarolni…
Attol tartok ettol a tevedestol eltekintve meg eleg figyelmesen olvastam. Tortenetesen ti/te elkezditek visszazsarolni oket, hogy ha kirugtok barkit a rokonok kozul akkor aztan mindent kiteregettek. Most komolyan ez normalis? Ez pont annyira elvtelen aljas es szanalmas huzas, mint megfenyegetni a rokonokat vagy zsarolni a szerzot veluk..
Btw nyilt titok, hogy egy csomo ilyen eset van a magyar kozigazgatasban, hogy valakinek azert kell mennie, mert ez vagy az a rokona. A megoldas biztosan nem az, hogy jol megfenyegetjuk az illeto intezmenyt, hogy na de ha hozzanyultok barkihez a mellekelt listan, akkor aztan elkezdunk csunyakat irni rolatok, ezek a maffia modszerei. Ettol lesztek resze a rendszernek, HAHO, es egy cseppet sem jobbak nala.
Szerinted van ellenük más fegyverük? Tehát ezek szerint az, ha az elefánt megfenyegeti az egeret, hogy eltapossa, az oké, de az nem becsülendő, hogy az egér visszafenyeget? (Képletesen értve persze) Szerintem ez inkább bátor cselekedet, mintsem elítélendő. A “nagyok” éppen arra játszanak, hogy a megfenyegetettek majd úgyis kussolnak. Na de milyen gyönyörű az, amikor a fagyi visszanyal…
Hat Tamas, ertem amit irsz, de szerined ez szinvonalas ujsagiras, hogy uzenem a kocsogoknek, ha raszaltok a cimbimre, akkor borul a bili? Ez lenne az ujsagiras celja?
Nem azt mondom kozolni az illetokkel, hogy mi lesz bizonyos tetteknek a kovetkezmenye gyakran hasznos.. na de ez maganugy. nem az ilyenfele meglehetosen alacsony szintu uzengetesre kellene felhasznalni a nyilvanossagot. szerintem.
legalja
Welcome to the real world Neo… szégyen….
Engem be se hívnak állasinterjúra, még akkor se, ha a betölteni kívánt állás feltételeinek 100%-ban megfelelek… Nem mondom, hogy vegyenek fel, mert biztos van nálam nagyobb csöcsű, kerekebb seggű és hosszabb nyelvű is, de legalább hallgassanak meg. A HR-esek viszont először a facebookot nézik meg, és amit ott látnak, az biztosan nem tetszik majd odafent. Nem baj, lesz ez még másként is…
ne legyen publikus az fb profilod.
aham, szóval már most tehetnétek feljelentést, de inkább védjük az amúgy is bizonytalan egzisztenciát (azok a rokonok is érintettek, ha itt élnek ebben az országban, sőt hozzá is járulnak ehhez a szarhoz, ha nem mondták az ide író rokonnak, hogy írjon tovább, mert innentől ő már nem újságíró)
Nagyjából ezért tart itt a magyar “sajt-Óh”. Mindenkit meg lehet zsarolni valamelyik rokonának az éhbérével.
Ha már itt tartunk, az én kezemet annak idején a BM fogta le azzal, hogy egy bulvár lap szerkesztőségéből visszajutott hozzájuk a cikkem a rendszerváltozás után négy évvel. Addig azt hittem: demokrácia van. Akkor megtudtam: nálunk sosem volt az.
És ami még fájobb: több mint húsz évvel Szásáék távozása után is egymás “pofáját” fogjuk be. Ezt már nem lehet a “továrisokra” fogni.
Könnyű a más egzisztenciájával verni a csalánt…
A magam nevében lehetek merész, de mást nem hozhatunk lehetetlen helyzetbe.
És nehogy már a megzsarolt szerző legyen a hibás. Ja, azt se feledjétek, itt nem fizetett szerkesztőség dolgozik, ez a site úgy működik, mint egy kedvtelésből írt blog.
Eszemben sincs bárkit is hibáztatni vagy mások egzisztenciájával verni a csalánt. Pontosan tudom, milyen az, amikor nem csak magadért vagy felelős.
Az a fő, hogy nyilvánosságra hoztátok ezt a kis zsarolási ügyet.
A fenti válaszom Lillának szólt…
csak eljutunk a Röhm-Putsch-ig…..