Egy hetven év körüli idős férfit vertek meg származása miatt pénteken a belvárosban, adta hírül tegnap este az RTL Klub híradója. A riportban képi bevágással meg is mutattak egy bottal közlekedő idős férfit, aki a riporter szerint arcát és hangját nem vállalta ugyan, de elmesélte, hogy hazafelé tartott, amikor fiatalok támadtak rá, akik földre lökték és arcát ütötték ököllel, zsidó származását hangoztatták, és azért bántalmazták. A férfi helyett Fröhlich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija vállalta a szereplést a riportban. Fröhlich mondta el az eset körülményeit: „látták rajta, hogy zsidó, szakállal, fedett fővel, belekötöttek és végül megverték”.
Az Indexhez érkezett jelzések szerint azonban a híradás több pontatlanságot tartalmazott. A rasszista inzultus nem a bemutatott 70 éves idős embert érte, hanem egy 58 éves férfit, és mintegy másfél hónapja történt a Kertész utcában.
A pontatlanságokat megerősítette az Indexnek a híradóban szereplő Fröhlich főrabbi is. Fröhlich értetlenségének adott hangot, mert mint mondta, az interjú felvételekor az eset körülményeit tisztázták a riporterrel, a leadott anyagba mégis más szerepelt.
Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírigazgatója az Index kérdésére elmondta, a belső vizsgálat után a riporter belátta, hogy több súlyos szakmai hibát vétett, és közös megegyezéssel távozott a csatornától. A Híradó anyagaiban soha nem használnak fel illusztrációkat, nem játszatnak újra eseményeket, mivel az nem hiteles.
A Hír24 úgy tudja, hogy az időpont sem stimmel, az incidens nem pénteken, hanem másfél hónapja történt.
























Ezek után már a verést sem hiszem el…. :)
Uszítani? Szenzációhajhász riportot csináltak belőle, amolyan bulvár-stílusban. Ettől függetlenül megvertek egy férfit, azért mert zsidó volt. Fiatalabb pár évvel, néhány utcával arrébb és pár héttel korábban. A riporter meg megérdemli, hogy repült. Bárcsak a közmédiából is eltűnnének a hazugok, de ez nem mostanában lesz. Bár még az sem lehetetlen, hogy most ő is feljebb bukik a köztévébe az akciója után.
Hát ha ez nem szándékos volt, hogy lejárassák az egészet, akkor semmi.
na ilyenkor is látszik, hogy tudják manipulálni az embereket és főleg uszítani!!! brrrrrrrrrr!!!!!!!!!!!!