Tegyük fel, a gyermektelen ifjak alszanak, különböző pénteki történések okán.

A nagyszülők rántotthúst paníroznak, az unokáknak, ahogy kész a bevásárlás.

Nevezett unokák, és egyben a gyermekes családok apróságai gyakran lógnak a tévén ilyenkor. Még pizsiben, kapcsolgatva a Hupikék törpékről a termékismertető műsorokra. (nem tudom megfigyeltétek-e, hogy a nyolcévesek kenik-vágják az alpacsokadéleót, meg a vifiduszexenzist…)

Én – átmenet a gyerekes szülők és a nagyszülők között – kávézom és learatom a búzát a fészbukon…

A mondat, ami a fülemet megcsapja azt eredményezi, hogy majdnem kiköpöm a kávét:

Mocskos kurvapecér, megdugtad a lányomat?

Médiatanács, médiatörvény? Már legyinteni sincs kedvem…

Csak nézek, kicsit szomorúan. Mert én még naív vagyok, és keservesen ellentmondok ennek a szemétnek, ami mérgezi a kicsiket. Én még makacsul hiszem, hogy egy gyereknek vannak dolgok, amelyek nem valók. Például szombat reggel a tévéből az ilyen mondatok…