Hatalommentés

A Fidesz-KDNP 2/3-os parlamenti többsége által támogatott kormány két éve rosszul kormányoz, megosztja a társadalmat. Ennek okán rengeteg választót vesztettek, a hatalmat, amit meglehetősen arrogáns módon gyakorolnak, viszont szeretnék megtartani a következő választási ciklusban is. Ez azonban csak különböző praktikák együttes erejével sikerülhet.

Szerző: | 2012. június 4. | 5 komment

Az, hogy a második Orbán-kormány rosszul végzi a rá bízott feladatot, tény. Ezt a legtöbb magyar ember a saját bőrén tapasztalja. Mi, bloggerek, újságírók, le is írjuk. Írtunk is már róla épp eleget. A helyezet lassan már tragikus, ezért nem is részletezném most különösebben. Mindenki láthatja, hogy családok sokasága szegényedik el, hogy egyre több ember helyzete reménytelen. A szegényekkel senki sem foglalkozik. A gazdagok továbbra is gazdagok, sőt, egyre gazdagabbak. Ebben az országban már csak a Fidesz kegyeltjei élnek elfogadható, vagy jó körülmények között. A Fideszt csak a saját kegyeltjei érdeklik! Azok is csak azért, hogy rájuk adják a voksukat, legyen, aki visszaküldje a Nemzeti Konzultáció kérdőíveit.

Mindazonáltal nem csak itthon áll rosszul a szénánk. A kabinet, és elsősorban annak vezetője, Orbán Viktor tevékenysége rengeteget ártott az országnak az eddigi, két éves kormányzás alatt.

Itthon mindig előszeretettel hangoztatja mindenki, hogy mennyire szeretik a külföldiek ezt a kis országot. Ez egyébként sem állja meg a helyét, de Orbánék tettek róla, hogy politikai szinten is semmibe vegyenek minket. A világot már egyszerűen nem érdekli Magyarország, elvesztettük hitelünket mindenki szemében és csak a nemzetközi szerződések, megegyezések, tagságaink miatt tárgyalgatnak el velünk néha.

Gondoljunk csak arra a kétszínű politikára, amit folytatnak. Kezdődött a szabadságharccal, meg az IMF melegebb éghajlatra küldésével. Aztán amikor kellett a pénz (és még most is kell), akkor mentek kuncsorogni, de közben itthon még mindig untig hallgathattuk a szabadságharcolást, Brüsszel elnyomóvá való kikiáltását.

Folyamatosan ellene tettünk az EU akaratának, ha véleményt mondtak, akkor a kormány elengedte a füle mellett. Csak a saját hatalma érdekelte. Most meg lehet mindent módosítani, hogy meg legyen a pénz a korábban elzavart IMF-től, meg azért, hogy ne büntessenek minket meg, ne vonjanak el pénzt. Itthon pedig még mindig azt halljuk, hogy az Európai Unió Magyarország mumusa, mindem rossz okozója az államadósság, meg az „elmúltnyolcév” mellett. Mert ugye csak ezt a három felelőst tudjuk kiállítani Magyarország mostani, tragikus helyzete miatt. Az eszükbe sem jut, hogy őket is éppúgy terheli némi felelősség.

Nem is kell másra számítani. Miért pont a kormány ismerje be a mostanság elkövetett hibáit, ha egy egész nemzet nem képes szembenézni évszázados hibáival?!

A másik dolog pedig, ami már egyenesen katasztrófával fenyeget, az a társadalom rendszerváltás óta nem látott szintet meghaladó megosztottsága.

Ma Magyarországon a különböző politikai oldalak egyszerűen megpróbálják megmásítani a történelmi tényeket. Szobrot állítanak egy olyan embernek, majd teret vagy parkot neveznek el róla, aki százezrek életéért felel, egy hasonlóan kétszínű politika következményeként. Országunk vezetői pedig részt vesznek egy olyan ember újratemetésén, aki ugyanebben a korban élt, és a fasiszta parlament tagjaként felelőssé tehető több százezer ember haláláért.

A helyett, hogy ezt az áldatlan állapotot bárki is megoldani próbálná, inkább tovább szítják az ellentéteket, például azzal, hogy egy másik eszme képviselőjének, Kádár Jánosnak állítanak szobrot. Tehát annak, aki olyan eszméket vallott, amely eszme miatt százmilliók haltak meg.

A társadalom megosztottságának ez csak az egyik oka. Lehetne még sorolni párat, de már maga a politika is megosztottságot szül. A nélkül is, hogy bármelyik oldal, bármit tenne. Ha viszont cselekszenek, méghozzá nagyon rosszul, akkor az ide vezet.

Az, hogy az Orbán-kormány két év alatt szégyenteljes kudarcot vallott, tetten érhető szavazótáborának gigantikus méretű csökkenésében, és abban, hogy ma a magyarok több mint fele teljes mértékben elfordult a politikától.

A Fideszre 2010-ben több mint két és fél millió állampolgár voksolt. Mára visszaesett a szocialisták szintjére. Azoknak a szocialistáknak a szintjére, akik (a Fidesz szerint) felelősei minden bajnak. Majd a választópolgárok véleményt fognak nyilvánítani arról, hogy kiket terhel felelősség. A választók el fogják mondani, hogy mindenkinek (igen, a magyar jobboldalnak is) épp olyan és annyi felelőssége van a mára kialakult helyzetért, mint elődjeinek. Még akkor is, ha a Fideszen kívül mindenki bűnbaknak lett kikiáltva.

Egy tízmilliós országban másfél millió szavazót veszteni két év alatt, úgy gondolom, mindent elárul. Egyértelműen azt jelenti, hogy csalódtak az emberek a kormányban. Ez azt jelenti, hogy az emberek többségének egyre rosszabb a sorsa.

Látható tehát, hogy koránt sem bizonyos az, hogy a következő választáson is diadalmaskodni tud majd a jelenlegi többség. Viszont az is igaz és látható, hogy a Fidesz szereti a hatalmat. Keményen is gyakorolja, kihasználva a 2/3 adta lehetőségeket, gyakran átlépve az erkölcsösség és a demokrácia által szabott határokat. Nyilván ők sem ostobák, látják, amit mindannyian látunk. Tudják, hogy pozícióik veszélyben vannak. Tudják, hogy nem biztos a győzelmük a következő választáson. Ezért különböző praktikákhoz folyamodnak. Igyekeznek olyan intézkedéseket tenni, amik a hatalom megtartását hivatottak számukra biztosítani, amikkel szavazókat tudnak maguknak biztosítani, el tudják lehetetleníteni az ellenfeleket.

Mint tudjuk, majd csak a felére csökken a parlament létszáma a következő ciklusban. Ez kevesebb egyéni mandátumot jelent. A következő választáson már csak 106 egyéni kerületben választhatnak saját képviselőt a választópolgárok. Ez azzal járt, hogy át kellett alakítani a választókerületeket. Újra kellett rajzolni azok határait. Ezt a maguk szemszögéből nézve agyafúrtan és okosan sikerült megtenni. Ahol több Fidesz szavazó volt, azt a szavazókerületet kisebbre szabták. Így, a szomszédos, kisebb létszámú Fidesz szavazóval rendelkező kerületbe sok szimpatizánsuk átkerült. Ez sok esetben egyenesen azt jelenti, hogy a kisebbre szabott és a szomszédos választókerültben is Fideszes többség alakult ki.

Persze ezt a korábbi választások alapján határozták meg, és még azelőtt, hogy ennyire drasztikusan lecsökkent volna a szavazótáboruk. Ezért kellett egyfordulóssá tenni a magyar választási rendszert. Korábban, ha az első fordulóban nem sikerült abszolút többséget szerezni, akkor másodikat kellett tartani. Most már az első fordulóban elég lesz egy egyszerű többség.

A pártok állami támogatásának megvonása alapvetően egy elfogadott dolog lenne. Ez – mondhatni – elvárás a társadalom részéről. Viszont a mostani helyzetben kicsit átlátszó ez a dolog. Nem higgye el senki, hogy gazdasági oka van a támogatások megvonásának. Kétmilliárd forintról van ugyanis szó, maximum. Ha valóban nem lenne kétmilliárd a pártokra, akkor nem lenne százmilliárd stadionokra. Eddig a Fidesz sem igyekezett a pártfinanszírozás kérdésére megoldást találni, és most sem ül le a többi párttal. Egyszerűen törvényt alkotnak, ha akarnak arról, hogy ne kapjanak a pártok állami támogatást. Ez csupán az ellenfelek ellehetetlenítését szolgálja. A Fidesz a saját embereit ugyanis már pozíciókhoz jutatta, a hozzá közel álló nagytőkéseket, vállalkozókat földhöz, megbízásokhoz segítette. Tehát a Fidesznek lesznek támogatói, ehhez kétség sem férhet. Lesz, aki visszacsöpögtessen valamit abból, amit kapott. A többi pártnak nem biztos, hogy adakozni tudnak majd a választói. Meg ha tudnának sem valószínű, hogy akarnának, ugyebár.

A határon túliaknak adott szavazati jog önmagában egy dicséretes dolog volna. Viszont összevetve a fent leírt praktikákkal félő, hogy a Fidesz csak szavazatszerzés céljára akarja használni külhonban rekedt honfitársainkat. Merem remélni, hogy ez nem így van, de ha igen, az gyalázat! A határon túli szavazók nagy többsége feltehetően a jobboldalra fog szavazni.

Ezekhez jön még a választási szándék előzetes regisztrálása. Legalábbis valami ilyesmiről fecsegnek mostanság. Ha ez megvalósul, akkor az már csak az utolsó dolog lesz ahhoz, hogy a Fidesz elérje, amit feltételezhetően elérni akar. Ahhoz, hogy a következő választást is a jelenlegi kormánypártok nyerjék.

Az elmúlt két évben tehát a Fidesz szégyenteljes kudarcot vallott gazdaságpolitikában és társadalompolitikában egyaránt. Eközben pedig mindent elkövettek, és a mai napig azon dolgoznak, hogy bebetonozzák, vagy épp átmentsék hatalmukat a következő ciklusra, hogy ne lehessen őket a következő választáson megverni még akkor sem, ha nyomorba döntik ezt az országot. 

Szerző:

5 hozzászólás : “Hatalommentés”

  1. DodyG #

    Sziasztok!:)))

    Bocs, lehet, h gagyi a cikk, de eléggé igaz… sajnos, csak az nem látja, h ovi nagy kamusta, aki tökfideszes…
    Aki pedig látja, h mi az, ami nem jó, valóban nem igazán talál olyan pártot, aki teljesen azt nyújtaná, amit az ember vár. Ezért csak kompromisszumokkal lehet választani: vagy elfogadjuk, h ez-az nem teljesül a kívánalmainkból, vagy pedig nem szavazunk.
    Ha nem szavazunk, az sajna, a fidesz malmára hajtja a vizet, vagyis a nem szavazók lehet, megint a fideszt segítik a győzelemhez.
    Ha a fidesz összeáll a jobbikkal, mert akármennyire is “köpködik” MOST őket, azt látni kell, és tudomásul kell venni, h ha úgy alakul, sztem simán összeölelkeznek megint, mint annókor, amikor megalakultak a “polgári körök”, amik, ugye, nem veszélyesek nézetileg /sem/…
    Ha a baloldalra szavaznának, azt sem lehet tudni, kire, metr igazából még csak valami közösen elfogadott irányelvek sincsenek a bal oldalon, ami legalább irányában közös lenne… Talán ez a legnagyobb baj, h mindenki mindenkire köpköd, fúj, közben pedig legalábbis irányaiban egyfelé mennének…
    A jobb oldal legalább oligarchailag egy irányba mennek… meg Horthyilag… meg hasonló, szal közös irány az van, csak apróbb részletekben térnek el, ahogy látom, hiába dumálnak össze-vissza…

    Tehát sztem a cikk maga korrekt, még ha nem is részletez mindent ismét, gondolom, akit érdekelnek a dolgok, utána tud nézni…
    A nyomorbadöntés megvolt, de gondolom, a smilicska-csapat még kicsit akarna kotorni, h majd aztán beletolhassák a fidesz-kampányba… Már psze ha beletolják…
    De ha van egy csepp kis eszük, már rég nincs itthon, amit ovi elvárna vissza… Ha látják, h valszeg rájuk lesz borulva a nyomozás minden téren, visznek, amit csak lehet… Illetve egy másik gondolat szerint van már akkora hatalmuk, h nem fognak semmit csinálni, sem kideriteni róluk… Az emberek manapsáág pár milláért az anyjukat eladnák…

    /Tisztelet a kivételnek természetesen!/ :(((

    Sztem ha már megalakult az ellenzéki kerekasztal, ami lehetőleg a MINDENKORI ellenzéket kéne, h tömörítse az aktuális kormánnyal szemben, ott szépen összeülhetnének, és egy valamilyen imindegyikük számára elfogadható irányelv-kupacot nyugodtan elfogadhatnának… Egyből lenne esélyük!:)))

    Továbbá, ugye szintén szerintem, nem ártana, ha egy kormánykoalícióban meglenne megint egy ilyen kétharmad /ismétlen, nem párt, hanem KOALICIÓ!!/, az azért sem ártana, mert a mostani hülyébbnél rosszabb:DDD törvényeket rendbe lehetne tenni… A fidesz is azt csinálja, bár nem tudom, a változások mennyire a rendbetételért mennek, mennyire a hatalom megtartásáért…

    Mondjuk, momentán itt is egypártrendszer van, hisz az ellenzék egyáltalán nincs jelen… nincs köztük összefogás, és ha lenne, akkor sem tudnának mit csinálni…
    Ehhez egy klis történet:
    én aláírtam a peticiót az LMP-nek, a KÁlvin téren, mert ezt akartam tenni. Ugyanakkor csak az alkatt a kb 10 perc alatt, amíg ott beszélgettünk, írtam, a szemüvegemet kerestem, elég sokan azért nem írták alá, mert féltek, h ennyi adatot ki kell adjanak magukról, és kirúgják őket, vagy bármi…
    Sztetek ez a félelem mennyivel más, amint az, amit ott, akkor éreztek, amikor attól féltek a régi rendszerben, h jön a fekaVolga, és elviszik őket??
    A félelem, sajna, egyrészt TALÁN jogos, másrészt pedig akkor is félelelem, ha nem a börtöntől /ami, ugye, még mindíg nem biztos, h mi lesz a jövőben, hisz itt visszamenőleges hatállyal jönnek a törvények és rendeletek…/, akkor az állás elvesztésétől, ami egyenlő az éhhalállal, főleg ha az ember idősebb…

    Bocsi, ha kissé sokat írtam, de igazság az, h szerintem a háttérinfók nélkül nem értelmezhető a mondanivaló lényege, legalábbis a levont következmények így jobban érthetők.
    Én is félek attól, h elvesztem az állásom, mert lassan 50 éves leszek, egy csomó bajom van, de ha bevallom, akkor éjjel-nappal orvoshoz kéne járjak, és félhülye meg féligegészséges embereket sehova nem vennének fel…
    Tehát bocs mindenkitől, remélem, kissé azért értitek, mit szerettem volna mondani!:)))

    Ha valaki, bárki, vitáőzni óhajtana, a fakebukon szeretettel várom, esetleg emilen, avagy bárhogy, mert nem vok tuti benne, h visszatalálok ide… :)))
    Sziasztok, mindenkinek további sok sikert és szerencsét, jó egészséget is:

    Dody
    :)))
    dodygKUKACfreemailPONThu
    fakebukon meg a Dody-ra keressetek rá, Gyömrő-n…:))) Ja, és férfi nemű vagyok, csak mert lehet, h van Diana vagy valami más női Dody is… :)))

    2012. június 5. at 14:55
    • Csoresz #

      Aki naponta követi az eseményeket látja ezeket a dolgokat (persze, ha nem fideszes) és leírta már nem egy ember, nem százszor, hanem ezerszer. Fölösleges lett volna újra részletezni, ha csak oda akarok a végére kilyukadni, hogy 2014-ben is valszeg a fidesz fog nyerni.

      2012. június 5. at 15:48
  2. Kapitany ur #

    Nagyon gagyi cikk, 1 pontot adok rá.

    2012. június 4. at 21:22

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása