Felcsuti: agyrém, amit Matolcsy mondott

A Bankszövetség volt elnöke szerint a magyar bankok élő-halottá, zombivá váltak. Ez nekik is rossz, de a gazdaságnak a legrosszabb.

Szerző: | 2012. június 27. | 1 hozzászólás

Volt olyan idő, amikor azt hittem, hogy Matolcsy György sokat tud, csak úgy tesz, mintha nem tudna, ma már viszont nem tudom, hogy az általa kitalált meséket nem hiszi-e el ténylegesen – ezt Felcsuti Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A Bankszövetség volt elnöke szerint agyrém, amit a nemzetgazdasági miniszter legutóbb mondott, miszerint a hitelminősítők üzleti érdeke leminősíteni egy országot. Egy tragédia, hogy ilyen kommunikáció van, ez az ember állapotáról is egy bizonyítványt állít ki, de a publikumot is hülyének nézi vele – fogalmazott. A szakértő a tranzakciós adóval kapcsolatban azt mondta: nem hiszi, hogy a jelenlegi formájában fogják bevezetni, meg fognak állapodni egy felső határban.

Felcsuti Péter hangsúlyozta: a bankok áthárítják majd a terheket az ügyfelekre, de ettől nem lesz jobb a gazdaságnak és a pénzintézetek sem lesznek aktívabbak. A magyar bankok élő-halottá, zombivá váltak, még hiteleznek, de semmilyen eleven tevékenységet nem mutatnak, ez nekik is rossz, de a gazdaságnak a legrosszabb – magyarázta. A Bankszövetség korábbi első embere elmondta: a bankok üzleti modellje nem fenntartható közép- és hosszú távon, elképzelhető, hogy a szektor idén is veszteséges lesz. Felcsuti szerint momentán senkinek sem vonzó egy magyarországi banküzlet, ezért a külföldi nagy pénzintézetek most hibernálják itteni bankjaikat.

Szerző:

1 hozzászólás. : “Felcsuti: agyrém, amit Matolcsy mondott”

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása