Több mint másfél millió tanuló fog bizonyítványt kapni, ebből többszázezren fognak szembesülni azzal, hogy elégtelenül teljesítettek egy vagy több tárgyból. Nekik tehát nem ér véget a tanulás, egész nyáron gyúrhatnak a javítóvizsgá(k)ra. Nyáron viszont vannak jobb programok is, mint a tanulás, feltételezhetően. Strand, kirándulás, fesztek, családlátogatás, hogy csak néhányat említsünk. Tehát nem a tanulás lesz középpontban, főleg azoknál, akik már évközben sem voltak hajlandóak rendesen felkészülni. Majd pont nyáron jön meg az eszük? Hát nem, ezért áll elő az a helyzet, hogy legalább 45 ezer diáknak nem fog sikerülni a javítóvizsga. Ők évet kell, hogy ismételjenek.

A bukások ilyen mértékének rengetek oka lehet. Elsősorban persze a diákon múlik, hogy mennyire becsüli meg magát, de nem mindig lehet csak rájuk kenni a dolgokat.

Sokaknál már otthon kezdődik a probléma. Nem mindegy, hogy a gyerek milyen körülmények között nő fel, mit lát otthon, mit hall a szülőktől úgy általában mindenről és a tanulásról. Ez azonban a családok magánügye, kimeríthetetlen téma és közünk sincs igazán hozzá.

A jelenlegi vezetés – nem, nem a vállalaté, nem is a településé, ahol a kedves olvasó dolgozik vagy éli egyre sanyarúbb életét, hanem a legfelsőbb vezetés – döntése nyomán lehet újra buktatni alsó tagozatban is. Tehát az otthon melege után a sok esetben fűtési gondokkal küszködő intézmények falai között akadnak problémák, már az első években.

Míg nem lehetett a skacokat megbuktatni alsó osztályokban, addig az volt a tanár néni és/vagy tanár bácsi feladata, hogy megpróbálja felzárkóztatni a gyengébb képességű, kevesebb tudással rendelkező gyermekeket az osztálytársaihoz. Manapság már rendelkezésre áll egy egyszerűbb megoldás is, amely éppolyan törvényes, mint a bonyolultabb. Meg lehet buktatni a kisdiákokat. Ha a tanárok túlnyomó része olyan hivatástudattal rendelkezne, mint amilyet mi, mai diákok már csak szüleink, nagyszüleink történeteiből ismerhetünk, akkor lenne rá esély, hogy a bonyolultabb megoldást válasszák úgy nagy átlagba. Lássuk viszont be, hogy manapság már nem az ilyen pedagógusok vannak többségben, hanem azok, akik hülyék lennének plusz melót csinálni maguknak. Egyébként is, nem akkor mennek szabira, amikor akarnak (hahó, már senki sem akkor megy: új munkatörvénykönyv), a fizetés sem lesz több azzal, ha tesi órán kívül is parancsszóra zárkóznak a kölykök. Bukjon csak, legalább a tanárnak nem lesz vele több gondja.

Persze lehet erről a dologról vitázni, de nem érdemes. Azoknak a gyerekeknek az esetében, akik nem is akarnak tanulni, semmit sem ér a buktatás. Attól, hogy megismétel egy tanévet, a szorgalma még nem javul. Okosabb sem lesz. Legfeljebb csak még jobban a kedvét szegik. Ha a képességei nem engedik a fejlődést, akkor az eredeti közegben sem fog a megfelelő szintre emelkedni, majd tovább fejlődni a tudása, hiába a kiemelt figyelem. Erre az eshetőségre meg ott vannak a speciális igényekkel rendelkezőknek fenntartott osztályok.

Tehát a végére csak oda lyukadunk ki, hogy buktatni nem érdemes, mert aki nem akar tanulni, az nem is fog. Akkor sem, ha fenyegetik vele, hogy megvágják az év végén és akkor sem, ha meg is teszik ezt. Aki akar tanulni, csak valamiért nem tud (otthoni dolgok, vagy egyszerűen csak nehezebben megy a tanulás) annak igenis jár a kicsivel több figyelem.

Aki pedig megbukik és nyáron egy kis energiát is hajlandó fordítani tanulásra, az meg röhögve átmegy a pótvizsgán. A nyáron – sokszor önállóan – szerzett tudás viszont sohasem lesz olyan értékű, mint amit a pedagógus segítségével 10 hónap alatt folyamatosan sajátítanak el a nebulók. Főleg azért, mert általában ezeket a dolgokat csak megpróbálják bemagolni a delikvensek, hogy a pótvizsga erejéig kitartson a tudás, aztán meg el is van felejtve az egész.

Felső tagozatban már más a helyzet, ott már van rá esély, hogy egy bukás után elgondolkodjon a gyerek, hogy ezt nem így kellene. Meg aztán olyan korban illene tudni önállóan összeszedni magukat a tanulóknak, ha látják, hogy gáz van. Mindenesetre a bukásból adódó problémák a felső tagozatosak körében alább hagynak. Legközelebb középiskolában kerülnek felszínre a bajok, mindjárt a 9. osztály végén.

Sok iskolában nincs elég jelentkező tudniillik, vagy ha akadna is elég, az általános iskolai eredmények alapján nem felelnek meg az elvárásoknak. Így előfordulhat az, hogy a már az intézményben tanulókat – akik még valahol alsó tagozatban maradtak le tudásban, majd ennek folyományaként intelligenciaszintben is a társaiktól – 9. év végén megbuktatják, hogy az akkor induló osztályokat feltöltsék velük. Így lesz töltelék a diákból, pedig lehet, hogy többre lett volna képes. A szülők meg reménykedhetnek, – már ha nem otthonról indultak a problémák, mint azt az elején említettem – hogy ha felnőtté válnak a töltelékek, nem alakulnak át börtöntöltelékké, vagy nem a közmunkások körében fogják töltögetik majd a kis hónapjaikat. Esetleg nem a hajléktalanszállón töltögetik majd átfagyott testükbe a forró teát.

8.-ban, 12.-ben pedig az is előfordul, hogy a tudatlan, semmirevaló gyereket is átengedik, ha már elbukdácsolgatott, elpótvizsgázgatott odáig, csak azért, hogy megszabaduljanak tőle. Hát ettől sem fog gyarapodni a sütnivaló.

Így év végén előkerülnek más jellegű problémaforrások is. Hiányzások. Igazolt, igazolatlan. Most úgy van, hogy ha a kettő együtt eléri a 250 órát, akkor osztályozóvizsgát kell tenni. A két dolgot viszont külön kellene kezelni. Ha betegség okozza a hiányzást, az nyilván igazolt úgy orvosilag, vagy valami. Arról meg nem feltétlenül tehet a diák, kivéve ha hülye szegény és a tiltás ellenére zebra simogatással sodorja magát a végtagvesztés nem elhanyagolható következményeibe, vagy képességeit túlértékelve próbálkozik bmx-el, gördeszkával,  vagy görkorival a lépcsőkorláton áthidalni a szintkülönbségeket. De az ilyen és ehhez hasonló esetek igen ritkák. Igazolt hiányzás esetén talán minden esetben meg kellene adni a lehetőséget a bizonyításra. Az igazolatlan hiányzás az meg igazolatlan hiányzás. Ha nincs igazolás, akkor a hiányzás indokolatlan volt. Most magyarul: a diák lógott. Az nem szép dolog. A gyereknek egy dolga van, tanuljon. Engem is ezzel hülyített anyám 16 éves koromig. Akkor meg már dolgoznom is illő lett volna. Ha a szülők nem mennek dolgozni, kirúgják őket. Akkor ha a gyerek önkényesen nem jár suliba, akkor az igazolatlan hiányzás mennyiségére való tekintet nélkül, minden esetben húzzon vissza, bukjon meg, ismételjen évet. Hátha abból tanul.

Elmondható, hogy alapvetően minden az ember fejében dől el. Így elmondható az is, hogy alapvetően a diákon múlik, hogy mit akar kezdeni azokkal az évekkel, amit a padban tölt, mit akar kihozni az iskolában eltöltött nem kevés esztendőből. A diák dönti el, mire akarja vinni. Azonban a rendszerben is akadnak hiányosságok. Lenne mit orvosolni.

Péntek az utolsó tanítási nap. Ezeket a dolgokat is tekintve viszont nem is olyan örömteli az évvége, főleg azoknak, akik megkarózták a bizonyítványt. De akkor mit is jelent június 15.-e? Annyit, hogy egy napra elfelejthetjük többek között a fent leírt problémákat. Jön egy hétvége, amelyen a szokottnál jobban kipihenhetjük magunkat. Kis lélegzetvételhez jutunk. Aztán folytatódik minden. Valaki tanulhat tovább, most a pótvizsgára, mások a gyakorlatot kezdik tölteni, vannak, akik munkába állnak. A legjobban azok járnak, akik egyszerűen élvezhetik a nyári szünetet.