Mohamed Murszi, Egyiptom megválasztott iszlamista elnöke azt szeretné, ha egyik alelnöke nÅ‘, a másik pedig keresztény vallású lenne – közölte az elnök politikai tanácsadója a CNN amerikai hÃrtelevÃzióban.
“Ez lesz az elsÅ‘ eset az egyiptomi történelemben, nemcsak a legújabb kori, hanem az egész egyiptomi történelemben, hogy egy nÅ‘ ilyen tisztségbe kerül” – mondta Ahmed Deif a CNN honlapján megjelent interjúban. “És ezek az alelnökök nem csupán egy politikai programot vagy vallási közösséget fognak képviselni, hanem valódi hatalmuk és jogosÃtványaik lesznek, valamint fontos tanácsadói szerepük az elnöki kabineten belül” – hangsúlyozta.
A bejelentés azon a napon történt, amikor a kairói közigazgatási bÃróság megsemmisÃtette azt az igazságügyi minisztériumi döntést, amely lehetÅ‘vé tette, hogy a katonai rendÅ‘rség és a katonai titkosszolgálatok civil személyeket tartóztathassanak le.
Jóllehet Murszi korábban ellenezte, hogy nÅ‘ is lehessen államfÅ‘, de a választások elÅ‘tt úgy nyilatkozott: elnökként sÃkra száll a nÅ‘k jogaiért.
MegfigyelÅ‘k szerint a konzervatÃv Muzulmán Testvériség egykori tisztségviselÅ‘je döntésével politikai bázisát szeretné kiszélesÃteni. Murszi azt is megÃgérte, hogy biztosÃtani fogja a kisebbségek jogait.






















