A gyermekek egyre kevesebbet alszanak

A gyermekek alvási ideje ma 73 perccel rövidebb, mint egy évszázaddal korábban.

Forrás: energiacentrum.com | Beküldte: | 2012. június 17. | 3 komment

“A rohanás és a modern élet feszültségei az okai az álmatlanságnak” –írta a British Medical Journal 1894-ben. Akkor a mesterséges fényt és a könyveket vádolták azzal, hogy zavarja a gyermekek pihenését. Ma a gyermekek alvási ideje 73 perccel rövidebb, mint egy évszázaddal korábban. Ezt az ausztráliai Adelaide város egyetemének kutatói számolták ki.

A kutató csoport mindent előbányászott az orvosi archívumokból, ami a gyermekek alvására vonatkozott: az alvásra ajánlott órákat, a leggyakoribb alvási zavarokat, a pihenés effektív hosszúságát. 300 tanulmány átböngészése után kialakultak a jelenség körvonalai: az éjszakai alvás idejét egy évszázaddal ezelőtt az olvasás rövidítette meg, majd a rádiónak tulajdonították, míg most az internetet, a telefonálást és a televíziót vádolják.

A Pediatrics által publikált tanulmány kimutatja, hogy a 0 és 18 év közötti gyermekek éjszakája mennyivel lett rövidebb. Ez azonban tükrözi minden korosztály átlagos alvásidejét, még ha valójában az orvosok által javasolt alvás a csecsemőkori 16 óráról lecsökken a 18 éves kori 8-9 órára. Mindent egybe vetve 1897-ben a gyerekek éjszakánként 10 óra 20 percet aludtak, ma pedig a pihenésük 9 óra 10 percre csökkent. Európában, az USA-ban és Kanadában jobban kedvelik a késői fennmaradást, míg Ausztráliában, Nagy Britanniában és Skandináviában a pihenésre szánt idő növekedett.

A kevés alvás a gyerekeket nyugtalanná teszi, ami akadályozza őket az iskolában a koncentrálásban és a tanulásban. Ugyancsak káros hatással van a sport teljesítményekre és gyengíti az immunrendszert. Legutóbb felfedezték, hogy az alváshiány megindítja az étvágyért és a kövérségért felelős hormonok mozgását is. Azonban azt, hogy mennyi pihenésre van szükségük valójában a gyerekeknek, pontosan ma sem tudja a tudomány.

Az eltérés a valódi és az optimális alvás között állandó marad: kb. átlag 37 perc minden korosztályban. Végül is az ausztrál tudósok megbíznak a természet ritmusán alapuló tanácsban: “Egy gyereknek magától kellene reggel felébrednie. Ha nem teszi, korábban kell ágyba küldeni.”

Forrás:

Beküldte:

3 hozzászólás : “A gyermekek egyre kevesebbet alszanak”

  1. Orbán Viktor azonnal másszon vissza az ágy alá vagy a ruhássszekrénybe!

    2012. június 17. at 16:24

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása