Az én dédapámat Elekes Nándornak hívták – már azt, akiről itt szó lesz. Mert volt nekem, mint mindenkinek, több is… Személyesen már nem ismerhettem, hiszen az 1950-es évek első felében a nagyváradi Securitate udvarán minden különösebb ok és apropó nélkül agyonverték, majd elásták egy közelebbről meg nem határozott bokor tövébe, azóta sem tudja senki, hol a sírja. Történelmileg tehát úgy alakult, hogy nem találkozhattunk. De az tudom róla, hogy igen derék, becsületes ember volt, Székelyszentkirály és Hétfalu jegyzője. Szolgált ő az első világháborúban is, természetesen tiszti rangban, a rábízott bakákat mind hazavitte Doberdóból, ami bizony nem volt hétköznapi teljesítmény, kapott ő kisezüstöt, nagyezüstöt, de még első osztályú Vaskeresztet is a birodalmi németektől. Hitlernek csak másodosztályú volt. Aztán, mikor hazaért, még előszirózsázgattak kicsit Budapesten, de otthon már csak a baj várta. Nem tette le az esküt a román királyra, nem maradhatott közalkalmazott. (Ma így mondanánk). Nem azért, mert a király román volt, szerintem azért, mert király volt. Nem volt őneki a román néppel semmi baja, legalábbis nem több, mint bárki más emberfiával. De a doberdói tűzvihar után nem állt ő már szóba sem királyokkal, sem kormányzókkal, sem legfelsőbb hadurakkal, sem pedig egyéb csirkefogókkal. Mert utálta a hazugságot, márpedig őszintén nem szolgálhatta volna az új urakat tovább. Ugyan, a régieket sem, de azokat sem akarta volna. Élt inkább a családjával, mind a hét gyerekével, gyönyörű feleségével, mérhetetlen szegénységben és makulátlan becsületben.
És nem várta Horthyt levett kalappal, virágesővel, fehérruhás szüzekkel az útfélen, amikor megjött. Személyes ismerősökkel nem szokás ilyesmit tenni, márpedig ő ismerte a kormányzót még a fiumei kaszinóból. Mert Fiuméből nősült az én dédapám, ott vette feleségül dédanyámat, a világszép Tkáltsits Jankát. És igen, udvarlás közben bejárt a kaszinóba is, találkoztak a későbbi tengernaggyal is. Nem szerették egymást. Ebből pedig az következik, hogy ha most valami isteni csoda folytán mindketten feltámadnának, továbbra sem együtt innák a kávét, konyakot. Nem is kártyázgatnának. Horthy felől nem kezeskedem, de az én dédapám csak úriemberekkel ült egy asztalhoz… márpedig a vitéz nagybányait nem tartotta annak. Hogy miért, azt soha nem mesélte el a családnak – a feleségének talán igen, de ő is hallgatott – ám ez volt a véleménye. Ezzel szemben a tulajdon vejét, Deutsch Lászlót igenis makulátlan úriembernek tartotta, zsidó létére, különben nem adta volna hozzá a lányát. Az én nagyanyámat. Körülbelül ez is az egyik lényeges különbség Horthy és a nagyapám között.
Mármost azt kérdezném én a derék, jobboldali ismerősömtől, aki szamárságokat üzenget nekem: honnét veszi, hogy ha a dédapa utálta a kormányzót, a dédunoka majd rajongani fog érte? Nem mondom én, hogy Elekes Nándor ma tüntetni járna, mert úriember olyant nem tesz. De azt mondom, hogy ott ülne, a tüntetéshez legközelebbi teraszon, egy fröccsel, nyílegyenes gerinccel, és igen helyeslően bólogatna. Nem kiabálna, nem emelne táblákat a magasba.
De bólogatna az én dédapám.
Helyeslően.
Szele Tamás
én sem vagyok büszke Horthyra! zsidó és magyar gyilkos volt, akit a történelmünk süllyesztőjében kéne elásni örökre!
Végre egy racionális cikk, amelyik nem éltet egy olyan embert, aki 120-150 ezer magyar!! embert küldött a biztos halálba fegyver nélkül a Don-kanyarba, úgy, hogy HItler nem is kérte.
Lukács Ilona! Már bocs, de talán nem értett meg, az embertelen öldöklésről írtam amit akkor ott magyar katonák követtek el, ez nem magyarázható semmivel érjen ez bárkit, mert minden áldozat ember volt. Ott ahol anyám élt akkor gyerekként, nem volt viszály a népek közt, csak ez után lett és ezért is kellett eljönniük, mert később a román hatóságok, nem az ottani emberek nagy többsége, a hatóságok szintén embertelen intézkedéseket, kivégzéseket is rendeltek el és ezt voltak akik üdvözölték, de ezt a borzalmat ott, akkor a magyar katonák, hatóságok kezdték. Különben a történelmünkben nem egyszer fordult elő, hogy akikkel együtt kellett volna élni nem ment a magyaroknak, mert lenézték, elnyomták a kisebbségeket, talán ez is benne van a mai politikában is, a nem együttműködés hanem a megmondom ti hogy éljetek, ti mit tehettek, ti mit gondoljatok, mert én jobban tudok mindent mint ti akik ott éltek! Meg lehet nézni a szomszéd országbeli választásokat ehhez és rá lehet jönni, hogy nem csak a szomszédos népek, de az ottani magyarok többsége se kér ebből a felsőrendűségi érzésből fakadó diktálásból ami régebben és ma is megvan a mindenkori magyar hatalmat gyakorlókban.
Az ilyen Horthy féle gazemberek az ország szégyenei. Nem érdemel szobrokat, meg közterületek róla való elnevezését sem, ezzel csak nemzetközi röhej tárgyává tesszük országunkat. Remélem minél hamarabb összeomlik ez szélsőjobb oldali csürhe!
Magyarországnak fel kell ébrednie, hogy az nem tisztelhet tömeggyilkosokat, hiszen közölünk sokak eltudják mondani, hogy felmenői a Don kanyarnál estek el, jogtalanul.
A Don kanyarba ő vitte bele az embereket, mikor nem is lett volna kötelező… könyörgök emberek, nehogy már ilyennek állítsunk szobrot, akkor előbb az áldozatoknak, akik jogosan megérdemelnéjük!!!
Igen valóban szobrot kellene állítani azoknak az áldozatoknak akiket a “dicső felszabadítók itt a ruszkikra gondolok megöltek. Valamint annak az 500 000 Magyar nőnek akiket a szovjet elvtársaik megerőszakoltak. Mit gondol miért rendelt 1946–ban a Magyar kormány a Nemzetközi Vöröskereszttől 700 000 db szifilisz elleni vakcinát ?!
Így van senki nem kívánja vissza az ország SZÉGYENÉT, és szégyen az is, hogy a parlamentben olyan emberek ülnek, akik tiszteletet tesznek olyan ember előtt, akinek a kezéhez 430 ezer vidéki, ártatlan zsidó ember vére tapadt…és akk a romákról még nem is beszéltem.
Az tetszik nekik, hogy a szüleim 12 éves koruktól dolgozni voltak kénytelenek? Anyám erdélyi lévén szemtanúja volt a magyar katonák garázdálkodásának, pedig várták őket nagyon, de hamar elment a kedvük tőlük amikor ártatlan, csak román embereket agyonvertek, mert megtehették, a zsidókat, akikkel ők békében éltek szintén összeverték majd elhajtották, ez is a Horthy-kor és az erdélyi szereplésük amit nem kíván vissza anyám és persze mi se.
Akkor talán Romániában kéne élnie. Ha már ennyire szereti a Románokat. javaslom önnek hogy olvasson WASS ALBERTET.
Akkor talán Romániában kéne élnie. Ha már ennyire szereti a Románokat. javaslom önnek hogy olvasson WASS ALBERTET.
Az van, hogy valakik igencsak keresik az identitásukat. Önigazolást kajtatnak. Ebben lelik meg. Nem tetszik!!
Az én családom csak annyit “köszönhet” Horthynak, hogy anyám és apám árván nevelkedett fel. Mindkettőjük édesapját értelmetlenül, hamis ideológiákra hivatkozva kényszerítették, hogy meghaljanak “a hazáért” valahol a Don-kanyarba. Ezt kellene talán Horthynak megköszönöm?!
Nem lázadás,hanem tiltakozás a múlt szellemeinek palackból való kiengedése ellen…ha még nem késő!
jó kérdés
miért kell lázadást szitani? eltelt 60év?