Vörös festékkel öntötték le szerdára virradó éjszaka a Horthy-szobrot a Somogy megyei Kerekiben. A felállítás ellen tiltakozó ügyvéd, Dániel Péter már korábban kilátásba helyezte az akciót, amit most magára is vállalt.
A faszobrot leszerelték a talapzatról, és elszállították a helyszínről, de a festéknyomok jól láthatóak a talapzaton is.
Marton Lajos, Kereki polgármestere az MTI-nek elmondta, a szoborállítók megpróbálták fokozottan őrizni az alkotást a kilátásba helyezett támadás miatt, amelynek hajnali kettőkor még nem volt semmi jele. Vélhetően ezután nem sokkal történt az akció. A helyszínen megtalálták a festékes dobozt.
A rendőrség a helyszínen rögzítette a nyomokat. Az 570 lakosú település ma testületi ülésen tárgyalja majd az ügyet, bár többet nemigen tehet, minthogy polgárőrökkel is megpróbálja óvni a közterületeit – tette hozzá a polgármester.
Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy István-Mártírok és Hősök Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője az MTI-nek elmondta, rendőrségi feljelentést tettek, és további jogi lépéseket is terveznek, egyebek között a keletkezett kár miatt. A szobrot ők vették le a talapzatról a rendőri helyszínelést követően. A festéket higítóval leszedik róla, helyreállítják, majd hamarosan visszakerül az eredeti helyére. Mint kifejtette, elképesztőnek és egyben elkeserítőnek tartja, hogy ilyen megtörténhetett. “Rendkívül primitív cselekedet, ami minősíti az elkövetőt” – tette hozzá, hangsúlyozva, a vele egy nézetet vallók sosem tettek ilyet olyan történelmi személyiségeknek állított szobrokkal, amelyek dicsőítésével nem értenek egyet.
A klubrádio.hu közlése szerint Dániel Péter ügyvéd saját Facebook-oldalán számol be róla, hogy az éjjel vörös festékkel öntötte le Kerekiben a Horthy-szobrot, amelynek nyakába “Tömeggyilkos, háborús bűnös” feliratú táblát akasztott”.
Marton Lajos, az 570 lakosú somogyi falu független polgármestere az MTI-nek korábban arról számolt be, hogy a település öt független tagból álló testülete hagyta jóvá a szoborállítást, ő maga nem támogatja, de elfogadja a testület többségének akaratát. Mint mondta, Horthy Miklóshoz annyi köze van Kerekinek, hogy a kormányzó többször is vadászott a környékén.
A polgármester szerint a szoborállítás megosztja a falut. Hangsúlyozta, szeretné, ha másról lenne híres a település, és nem válna politikai csaták színterévé.
A Szántódról Kaposvár felé vezető úton, a település bejáratánál, egy szemétlerakó felszámolásával alakították ki az elmúlt években azt az autós pihenőhelyet, amelynek tavaly ősszel a Horthy Miklós tér nevet adta a település testülete. Oda került a csaknem két méter magas, fából faragott Horthy-szobor, Kücsön Norbert alkotása.


























A vörös festék elég rossz emlékű “eszköz”, nem beszélve a tudatlanságról, a történelem utólagos elferdítéséről.
Horthy Miklós kormányzósága alatt tizenhét évünk adódott – hatalmas csapások sora után – végre újból, egy független Magyarország felépítésére. Nem volt könnyű: infláció, munkanélküliség, válságok, kis háborúk, merényletek
környékeztek bennünket, nagyhatalmak és kelletlen szomszédaink acsarkodtak ránk. De sikerült. Hazánk lakossága e rövid idő alatt 1.639.479 fővel növekedett.
Alap- és középfokú iskoláink száma 7418-ról csaknem a duplájára: 13780-ra; óvodáinké 975-ről 1140-re emelkedett. Új kórházat 160-at is építettünk a kezdetekkor meglévő 187 mellé, s bennük megkétszereződött az orvosok száma. 2628 km elsőrendű országutat építettünk, vasútvonalaink hossza 8671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk – magyar találmány alapján.
Diesel mozdonyok gyártásában pedig világelsők lettünk!
Duna-tengerjáró flottánk összekötötte vízi útjainkat a világtengerekkel.
Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el tudtuk engedni a gazdák összes tartozását.
Megteremtettük a mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert, biztonságos működéséhez szükséges vagyonnal látva el a nyugdíj- és betegségbiztosítókat.
Ingyenes gyógyszert kaptak a növekvő számú cukorbetegek.
Budapest (gyógy)fürdővárossá vált.
Nyaralótelepeket építettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a Soroksári-Dunaágban; a tisztviselőknek a hegyvidékeken és a Balatonnál.
Filléres vonatok szolgálták a hétvégi kikapcsolódást.
A köz szolgáinak (közüzemek dolgozói, köztisztviselők, közalkalmazottak) vasúti, üdülési, biztosítási, közüzemi díjbéli és egyéb kedvezményekkel honoráltuk áldozatos munkáját.
Mindehhez a világ egyik legértékállóbb valutájának a megteremtése is hozzájárult.
Az adatok pontosak és lehetne folytatni őket.
.A boldog Kádár-korszak alatt kiadott enciklopédiafélékből valók, legfőképp az 1982-ben megjelent Magyar Történelmi Kronológiából (Akadémiai Kiadó).
A milliószámra előforduló munkásmozgalmár szócikk közé nyilván nem a gaz horthyfasiszta érát dicsérendően pöttyentették ezt a néhány adatot, így bátran elfogadhatjuk hitelesnek mindet.
Horthy Miklós Magyarország minden főterén szobrot érdemelne.
ennél azért több vér tapad a kezéhez! háború, munkaszolgálat, kamenyec podolszk. jut eszembe a kozma nevű tömeggyilkos a szegény falusi zsidóktól akarta az országot megtisztítani. horthyval a kormányzói székben még hosszú út vezetett az auschwitzi transzportokig messze túlszárnyalva a közma nevű tömeggyilkos legmerészebb álmait is. csoda, ha a reakció indulatos? van más eszköz a kezében?
Horthynak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Trianon után, az ország valaha volt legreménytelenebb helyzetében összefogta a nemzetet, és az 1930-as évekre Magyarországot mind gazdaságilag, mind morálisan megerősítette.
A mostani elcseszett rendszerváltás után 22 évvel szinte felfoghatatlan, hogy volt képes az ország abban a kilátástalan helyzetben az ő vezetésével olyan kiemelkedő teljesítményre. Ehhez persze kellett egy Klebersberg, kellett egy Bethlen.
Az akkori teljesítményéért minden helységben megérdemelne egy szobrot.
Más kérdés a világháború előtti időszak, és a világháború idején játszott szerepe.
Ezt a történészeknek még vizsgálni kell, a társadalomnak pedig kibeszélni.
De ha ránézel az akkori térképekre, egyik oldalt Hitler, másik oldalt Sztálin; nos, túl nagy mozgástere a magyar politikának nem lehetett, és nem is volt.
Tudatos provokáció.
Dániel most várja a válasz reakciókat, és reméli,
hogy lesz benne elég zsidózás és komcsizás, ami külföldön újra lejáratja az országunkat…
Köcsög.
eközben pedig a Világegyetem tovább tágul.
simán el kellett volna égetni, azt annyi
Hofi, Horthy újra temetéséről (1993):
- Szép volt, szép temetés…
…és sokan voltak. Sokan.
Sokkal többen is lettek volna!
Csak még nem érkeztek meg
…a Don kanyarból, tudod.
nem túl kreatív, mert bár fotón jól néz ki, lemossák… én nagy faszút (a bogarat, khm) vagy vmi termeszhangyát telepítettem volna oda :]
Hát ez a szobor, nem egy csúcs alkotás – művészi szempontok alapján és fényképről megítélve; lehet, hogy ezért öntötték le vörös festékkel; persze csak azért vörössel, mert az volt kéznél !
“öntötték le vörös festékkel; persze csak azért vörössel, mert az volt kéznél!”
Nem azért. A vörös szín a Horthy kezéhez tapadó rengeteg vér vörös színét szimbolizálja. Nem véletlenül volt vörös az a festék amivel leöntötték, hanem tudatosan.
A kérdés csupán annyi volt: mikor fog ez megtörténni, én két napot saccoltam, majdnem három lett belőle….
Ki sem kellett volna rakni…
nem is tudom, mire számítottak…