Xultún - Forrás: archaeology.about.com

Ember nem tudja számát. Évente úgy háromszor szokott vége lenni a világnak, mármint, ha leszámítjuk azokat a kisbolygókat, amelyek a bulvársajtóban közelednek feltartóztathatatlanul a Föld felé. Azok úgy működnek, hogy kell legyen egy speciális bulvár-szatellit, amire baromi drága az előfizetés, de cserébe, ha egy kisbolygó átlépi a Mars pályáját, a bulvárlap szerkesztőségében megszólal egy igen hangos vészcsengő. Erre átrohan mindenki a sztárhírektől meg a bűnügyi rovattól a szerkesztői szobába, és közösen megfogalmazza a sok csillagász a címlapra azt a tíz-tizenkét sort, amitől a Nagy Lét, a Pulitzert, meg a példányszámot várják. Sosem jön be egyik sem, még az ütközés is elmarad – legfeljebb akkor lehetnének sikeresen, ha egy megátalkodott kisbolygó megunná a bulit, és egyszer tényleg becsapódna. De utána meg mit kezdenének a Pulitzerrel?

Ugyanígy van a többi világvégével is. Évente háromszor riogatják velük a hiszékeny jónépet, teljesen alaptalanul, bár ez egy kicsit jobban van megszervezve, mint a kisbolygó-üzlet, mert nem a bulvársajtó szervezi. Erre külön iparág alapult, ami világszinten egyszerre igyekszik piacra dobni az ötletet, terjeszti az igét minden műfajban és médiában, így a forgalmazott sajtótermékekből, filmekből, valamint a bődületes méretű reklámfelület értékesítéséből tartja fenn magát. Milyen szép világösszeesküvés-elméletet tudna gyártani – saját magából… Az utolsó előtti alkalommal például egy Nibiru nevű sosem látott gázóriás fenyegette a bolygót, ami ugyan olyan közel kellett volna legyen, hogy szabad szemmel is látszott volna, viszont még távcsővégre sem sikerült kapnia senkinek. Ami nincs, azt nehéz. Mikor a Nibiru kifutott, kellett valami a helyére, mert vége lett volna a bevételnek, tehát bedobták a maya naptárat. Sokat segített ebben egy C kategóriás hollywoodi kalandfilm, aminek a bevezető reklámkampányát meglovagolták az apokaliptikusok, bizony eléggé sportszerűtlenül, de az üzlet sajnos ilyen. Azóta zeng minden a maya világvégétől, legalábbis zengett. Eddig.

Ugyanis bizonyos amerikai kutatók épp egy eddig ismeretlen maya város, Xultún feltárásán dogoznak Guatemalában – annyira ismeretlen mondjuk nem lehetett, mert már jó tíz éve ássák, de Chichen Itzát már több, mint egy évszázada. A nagy feltárás közben egy házra bukkantak, ami szintén nem nagy hír, azért város, hogy házak legyenek benne, ha nem lennének, akkor például mezőnek hívnák, de ez egy különleges ház volt. Falai voltak! Mint még annyi háznak e sárgolyón… De ezeken a falakon épségben maradt a több, mint ezer éves díszítés. Ez az, ami ritkaság: az őserdei klíma nem használ sem a festéknek, sem a stukkónak. Kiderült: a városi főasztronómus házát fedezték fel. Aki, tudós ember lévén, a falra festtette egyrészt saját magát, legszebb díszkacabajkájában, tolldísszel a fején, másrészt, a többi falakon végezte a munkájához szükséges számításokat, hiszen nem volt papírja. Ezek alapján viszont szó nincs decemberi világvégéről, a legközelebbi elképzelhető világkatasztrófa is olyan hétezer év múlva várható.

Megnyugtató. Azért ezt jó tudni. Tehát, míg a mai tudósok tökéletes hidegvérrel magyarázták, hogy ez egy humbug, ne tessék neki felülni, semmi nem indokolja, addig senki sem hallgatott rájuk. De ha feltámad a sírjából egy ezervalahányszáz éves, tollakkal díszített orvosságos ember, és ő mondja, első szóra megnyugszunk. Különös dolog az emberi természet. Az Apokalipszis lovasai meg búsan poroszkálnak, hazafelé, a Pokol tornácán, néha megállnak abrakoltatni, szemükből csüggedés sugárzik.

Világvégét?

Ezeknek?

Ugyan, kérem!

Szele Tamás