A Római Klubot 1968-ban alapította Audrey Peccei és Alexander King, méghozzá azzal a szándékkal, hogy legyen egy olyan fórum, ahol elfogulatlan eszmecserét folytathatnak a világot érintő kérdésekről, így gondoskodva a világ jövőjéről. A csoport egyik kiemelkedő munkája az 1972-ben kiadott „A növekedés határai” című tanulmány, amelyben lehetséges kimeneteleket vázoltak fel a világ nyersanyag felhasználása kapcsán.

A nulladik forgatókönyv szerint a fejlődés és a nyersanyag is korlátlan (de ilyen csak a mesében van). Ebben az esetben kb. 9 milliárdnál stagnálna a lakosság száma, az élelmiszer és iparcikkek előállítása korlátlan lenne, a töretlen technológiai fejlődés hatására a szennyezés csökkenne. A várható élettartam, a humán jóléti index (HJI) nőne, majd egy idővel szinten maradna, míg a fogyasztás folyamatosan nőne.

Az egyes számú lehetséges kimenetel azt veszi alapul, hogy az emberiség inkább a megújuló energiaforrásokra hagyatkozik. Ebben az esetben a megterhelő váltás és a fosszilis energiahordozókról való „leszokás” miatt a termelés és a jólét kevésbé nőne, de a véges energiahordozók kimerülésével járó visszaesés enyhébb lenne. A népességszám idővel visszaesne, míg a szennyezés a visszaesés előtt jobban nőne. A várható élettartam és a fogyasztás is csökkenne, akárcsak a HJI.

A kettes számú forgatókönyv esetén az emberiség inkább a nem megújuló energiaforrásokat részesíti előnyben. Ekkor a szennyezés csak nőne, míg minden más drasztikusan visszaesne (az ipari termelés magasabbra ívelne, de amikor elfogy az olaj és a benzin, kitörne a káosz). A további forgatókönyvek nagyjából annyiban térnek el, hogy magasabb felívelést és látványosabb zuhanást jósolnak, lévén a technológia elodázza az elkerülhetetlen összeomlást.

Az elmúlt negyven év fényében úgy tűnik, a világ nem csinálta meg a házi feladatát. Hasonló véleményen van Jorgen Randers is, aki szerint megnőhet annak az esélye, hogy az emberiség nem fog tudni túlélni, ha továbbra is fennáll a túltermelés és szűklátókörűség veszélye. Randers és a Római Klub ezért egy új kezdeményezést indított, amelynek célja, hogy felhívja a jelen figyelmet a jövő generációit sújtó válságra.

A „2052: Globális előrejelzés az elkövetkezendő negyven évre” hallgató projektben a szakértők többek közt a következő megállapításokra jutottak. Habár a környezettudatos gondolkodás egyre inkább teret hódít, a zöld energiára való támaszkodás még mindig gyerekcipőben jár. A jövőben a jelenleg domináns államok gazdasága egyhelyben fog toporogni, míg az olyan feltörekvő országok, mint Brazília, Oroszország és India meg fog erősödni. Kína pozitív példaként van említve, lévén sokkal gyorsabban reagál a változásokra, és képes időben cselekedni.

A népesség 2042 körül erős visszaesés elé nézhet, mivel a mezőgazdasági földek az intenzív használat miatt kimerülnek, és nem lesznek képesek ellátni az emberiséget. Ennek köszönhetően 2052-ben már hárommilliárd ember fog éhezni. Mindezt csak tetézi, hogy a folyamatos széndioxid-kibocsátás addigra közel 2 fokkal fogja megnövelni az átlaghőmérsékletet. Ha pedig a növekedés nem áll le, 2080-ban világméretű éghajlatváltozás fog bekövetkezni.

A Római Klub legújabb jelentése tehát nem kecsegtet sok jóval. Ugyan bele lehet kötni, hogy „a jövő nem kiszámítható” vagy „addigra úgyis feltalálnak valamit a tudósok”, de lássuk be: egy olyan világ, amely olyan nyersanyagokra rendezkedett be, amelyekből jó, ha fél évszázadra való maradt csak, előbb-utóbb a vesztébe fog rohanni.