Vona Gábor egy neten keringő videóban fogalmazta meg a tüntetés konkrét célját. A Széll Kálmán-terv 2.0 verziója ellen tiltakoznak, amely szerintük egy nagyon brutális megszorító csomag a magyar társadalom ellen.
Az a bizonyos megszorítás. Valamiért mindig vannak, akiknek ez nem tetszik, vannak, akiknek fáj, vannak olyanok, akiket nem érint, és vannak olyanok, akik beletörődnek, vagy elfogadják. Egyénenként változhat is a hozzáállás, függően attól, hogy melyik politikai oldalhoz köthető ez a pénzszerző intézkedés.
Egy valamit azért érdemes tudomásul venni. A megszorításokra szükség van. Tekintsünk el attól, hogy ki okozott olyan helyzetet, hogy szükség legyen rá. Kell, és kész. Ezt mondta az egyik jobboldali ismerősöm. Én pedig elhiszem neki. Érdekesnek tartom viszont, hogy amikor az előző kormányok szorítottak rajtunk, akkor a jobboldaliaknak, köztük ugyanennek az embernek, nem ez volt a véleménye. Csak azért nem lepődök meg ezen, és azért fogadom el a véleményét, mert úgy gondolom, a jobboldalra tipikusan jellemzőbb az elfogultság, az elvakultság. Ez pedig átmeneti dolog, így megbocsátható.
A konkrét cél mellett a tüntetés azért egy sokkal nagyobb spektrumot ölel fel. Vona elmondta, hogy a megszorítások politikája ellen tiltakoznak. Ezért is vonulnak az MSZP Jókai úti székházától a Fidesz Lendvay utcai székházáig, amelyek a „külső erők által ránkkényszerített megszorítások két főhadiszállása”.
Gyalogoljanak csak. Viszont javasolnám, hogy ha már a ránkkényszerített megszorítások főhadiszállásait szeretnék meglátogatni, akkor menjenek el szépen Brüsszelbe is, sőt, elmehetnek az Egyesült Államokba is, hiszen az IMF sem ad hitelt, ha nem egyezünk az EU-val, így közvetve ők is kényszerítik a megszorítást. Persze gyalog menjenek. Addig sincsenek itthon, hogy szart sem érő (már-már LMP-ésre hajazó) megmozdulásaikkal terheljék a médiát.
Sok hasznát vennék a távollétüknek, és talán a jólét őket is jobban csábítaná, mint a mondvacsinált hazaszeretet, így lehet, ott maradnának.
Szintén egy jobboldali, viszont már „Harcos” felirat mögé bújt ismerősöm mondta, hogy az LMP annyira médiapárt, hogy nem kéne róluk még csak beszélnem sem. Ha az LMP médiapárt, akkor a Jobbik is az. Csak jobban kommunikál. Meg sem gondolnánk, mennyire hasonlít egymásra ez a két „politikai erő”. Mindkettőnek fő profiljába tartozik az érdemi változásra alkalmatlan, semmit érő, pénzt pocsékoló, többé-, de inkább kevésbé látványos megmozdulások.
Vona elmondta, hogy mindenkit szeretettel várnak, aki rossznak tartja a kormány politikáját. Remélem, hogy a véleményeket is szeretettel várják, és ha várják, megfogadják a Brüsszelbe és Washingtonba való menetelre vonatkozó javaslatomat is. Viszont ha így lesz, ugyanitt fel kell hívnom a kormány figyelmét bizonyos dolgokra.
Ha ezek tényleg elhagyják az országot, jelentősen visszaesik a bakancsok, surranók, terepszerkók, piercingek, tetoválások és egyebek iránti kereslet. Ez hatással lehet az amúgy sem stabil lábakon álló gazdaságra. Mi, magyar emberek pedig lemondhatunk az Árpád-sávokról, díszmagyarba öltözött parlamenti képviselőkről, zsidózásról, cigányozásról, és ezek velejáróiról. Ez társadalmi válsággal is fenyeget. Kérem tehát a kormányt, hogy ezekre az eshetőségekre még a mai nap folyamán találjon megoldást.
Azt hiszem, hogy a véleményem erről az egész eseményről kitűnik a sorok mögül. Én ugyan nem javaslom, hogy bárki is a Jobbikosok közé keveredjen, de aki megy, az készüljön mindenekelőtt térképpel, sokévi elemózsiával, illetve útlevél is ajánlott. Aztán menjetek, csak menjetek, meg se álljatok, vissza se gyertek.
























Te egy köcsög citerás naplopó vagy,inkább ne szólj a magyar emberek dolgába!
remélem, kapnak egy nyaklevest a narancsriasztásból
Az a gond, hogy aki a megszorításokat bevezeti az nem érez az egészből semmit. Összelopta, hazudta, megszavaztatta már magának azt amiből nyugodtan, gondtalanul éldegél már a családjával akár 100 évig is. Akik képviselőként a parlamentben voltak 89 óta csak 1 napot is, mind bűnösek azért, hogy így áll az Ország!!
“az IMF sem ad hitelt, ha nem egyezünk az EU-val, így közvetve ők is kényszerítik a megszorítást.” – nem, egyáltalán. Ugyanis nem ők akarnak hitelt adni, hanem mi akarunk felvenni. Tehát aki itt “kényszerít”, az a magyar lakosság. Pl. a Vona-féle brancs, aki nem akar spórolni, hanem tüntetni megy. Ahelyett, hogy termelni menne.
Te aztán sokat termelsz azzal,hogy tehetségtelenül citerázgatsz a gitárodon.
Majd vesz neked hitelt rá Orsós sógorod.
kicsit se pártsemleges a Gépnarancs :)
Miért lenne ez a cikk pártkötődésű?