Megalkottuk a Jobbik-szavazók első két csoportját!

A tegnapi nap kaptam egy levelet és egy kommentet a Facebook-on. Erre alapozva kialakítottam a Jobbik szavazók első két csoportját.

Szerző: | 2012. május 13. | 7 komment

A tegnapi, Távozzatok! című cikkemmel kapcsolatban érkezett két vélemény. Ezek alapján sikerült megalkotnunk a Jobbik szavazók első két csoportját (s ki tudja hány féle van még?).

Először egy privát üzenet futott be, íme: “Olvastam a cikkedet, és nagyon örülök, hogy végre valaki felismerte, hogy az LMP egy semmit érő párt. Szebb jövőt!”

A levél alapján az első Jobbik szavazó típus a teljesen hülyék csoportja. Azt, hogy az illető a Jobbik táborát erősíti a “Szebb jövő” szlogen miatt feltételezem. Ez nem is baj. Különbözőek vagyunk, és demokráciában élünk. Minden joga megvan erre, és ha velük ért egyet szavazzon is rájuk! Viszont a cikkemben nem csak az LMP-vel kapcsolatban állítottam nem éppen előnyös dolgokat. Sőt! Rögtön párhuzamba állítottam a Jobbikot az LMP-vel, mint az olvasható is, pontosan a két párt értékével kapcsolatban. Írtam ugyanis, hogy a Jobbik megmozdulásai éppolyan semmit érőek, mint az LMP kis idegbajai. Kicsit paradoxnak érzem tehát az üzenet küldőjének véleményem iránti elismerését.

A kommentelő pedig az aggódók csoportjába került. „Te nagyon rossz fele indultál el a jövődet tekintve!!!!” Soha nem gondoltam volna, hogy egy Jobbikos az én jövőmért fog aggódni!  A kommentben ugyan semmisem utal arra, hogy az illető a Jobbikhoz köthető, de én tudom, hogy így van. Én ugyan csak mértékletesen fogyasztok alkoholt, de ettől függetlenül megbízható vagyok. Az illető tehát egy Jobbik aktivista.

Természetesen ezzel sincsen baj, neki is szíve joga, hogy kire adja a voksát, esetlegesen kinek kampányol. Viszont az érdekes, és ez a vélemény is rendkívül jól tükrözi, a Jobbikosok azon véleményét, miszerint ha valaki nem ért velük egyet, akkor az jó ember már nem lehet, annak az élete már szart sem ér. Hát köszi! Viszont el kell áruljak valamit! Én nem vagyok megrögzött vagy elvakult. Míg a Jobbikosok általában azok. Így én bármikor visszafordulhatok az úton, amelyen elindultam (persze, csak ha akarok!!!), ti (Jobbikosok) pedig ha egyszer elindultatok az ősmagyar, nemzeti érzelmek virágaival körülölelt, mondvacsinált hazaszeretet útján, onnan ti soha a büdös életben nem tudtok kihátrálni. Így pedig a ti életetek lesz a szar, nem az enyém. Mert engem egy párt sem tud az ideológiáival a hatalmába keríteni, míg veletek ezt már megtette egy. Én egy pártnak sem eszem-iszom a szavait, míg ti olyan kijelentéseket tesztek, hogy a Jobbik minden egyes szavával egyet tudtok érteni. (Kárpát-medence visszafoglalása? Ugyan, ne komolytalankodjunk urak!) Ezzel pedig nevetségessé teszitek magatokat.

A jövőm iránti aggodalmat azért nagyon köszönöm, viszont nincs rá szükség! Boldog vagyok (vagy nem) és a jövőben is igyekszem majd az lenni. Jó esélyem van rá mindaddig, míg egyetlen párthoz sem kötődöm, míg csak írok a politikáról, nem pedig részt veszek benne.

Köszönjük a kedves olvasók véleményét!

Szerző:

7 hozzászólás : “Megalkottuk a Jobbik-szavazók első két csoportját!”

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása