május 21.-22.
Saint Etienne – Words and Music by Saint Etienne
A ’90-es évek óta működő brit electropop zenekar hét eves hiátust szakít meg legújabb lemezével, 2005 óta ugyanis nem jelentkeztek új anyaggal. Ám e hónapban végre visszatérnek, ráadásul fellépnek idén a Szigeten is, így az új dalokat a magyar közönség nem csak lemezen, de élőben is letesztelheti majd.
Gossip – A Joyful Noise
A Dancing In The Way Of Controlal hatalmasat taroló dancepunk trió sorban az ötödik lemezére készül, amit igen nagy várakozás előz meg. Bár az utolsó lemez óta eltelt időben a jelenleg az egyik legnagyobb meleg ikonként számon tartott énekesnő, Beth Ditto jelentkezett egy szóló EP-vel, 2009 óta viszonylag nagy csend honolt a zenekar háza táján. De ezúttal visszatérnek, és ráadásul hazánkban is fellépnek a nyár folyamán a Balaton Soundon, ahol majd minden bizonnyal az új albumról is lesznek dalok.

Joey Ramone – …ya know?
A legendás The Ramones énekese, a legnagyobb rockikonok egyike, Joey Ramone e hónapban szólólemezzel jelentkezik, méghozzá punk lemezzel. Joey sajnos már nem lehet köztünk, így valószínűleg korábban felvett, ám kiadatlan dalok gyűjteménye lesz. 2002-ben már kijött egy ilyen. A kérdés, hogy mennyire lesz ez a régi sikerek újrahasznosítása és kiárusítása? Mennyire jók a dalok, amiket csokorba szedtek, és mennyire akarnak egy újabb bőrt lehúzni az elhunyt punkikonról. Szeretném optimistán felfogni, hogy valaki meghallgatta a korábbi dalokat, és azt mondta, ezek tök jók, de sokkal inkább valószínű, hogy csak kiárusítanak néhány dalt, amiket nem véletlenül tartott talonban valószínűleg Joey, és nem adta ki, míg élt. Azért még reménykedhetünk, hátha nem pusztán a pénz motiválta a dalok kiadását, és jó lesz a lemez.
május 28.-29.
Public Image Ltd. – This Is PIL
John Lydon, avagy ahogy a legtöbben ismerik, Johnny Rotten beírta magát a zenetörténelembe a Sex Pistols-szal mindössze 3 aktív évvel és egyetlen stúdióalbummal. A zenekar felbomlása után sem tétlenkedett Lydon, ekkor született meg a Public Image Ltd., ami bár nem volt egy Pistols, de összehozott az évek folyamán pár kiváló lemezt. Az utolsót 1992-ben, majd feloszlott a zenekar. 2009 óta viszont újra aktív, koncerteztek már Magyarországon is azóta, most pedig 20 év után jön az új album, remélhetőleg tartva az eddigiek színvonalát.
Regina Spektor – What We Saw
A Moszkvában született, ám főleg New Yorkban alkotó énekes-dalszerző, Regina Spektor egyike napjaink legtehetségesebb és legizgalmasabb női előadóinak, így nem csoda, ha nagy várakozás előzi meg hatodik stúdiólemezét. A kimondottan a lemezhez írt új dalok mellett lesznek olyanok is, amikett Regina már évek óta játszik koncerteken, de még nem lettek rögzítve, mostanáig. Akárcsak legutóbbi, kissé a mainstream felé kacsingató lemezén, ezúttal is Mike Elizondo producerrel dolgozik együtt (aki legutóbb a Mastodon lemezén dolgozott, amin kiváló munkát végzett).

The Scissor Sisters – Magic Hour
A The Scissor Sister is jelentkezik új lemezzel ebben hónapban. Eddig még nem hibáztak, remélhetőleg ezúttal sem fognak, az első kislemez megjelenésével pedig az is kijelenthető, hogy biztos helyet kap majd az új korongon legalább egy nagy sláger. A lemez producere az ismert német DJ producer, Alexander Rhida, ismertebb nevén Boys Noize less, de a lemez munkálataiban részt vett az egyre felkapottabb és foglalkoztatottabb Calvin Harris, na meg Pharrell Williams révén a Neptunes is beköszön legalább egy dal erejéig. Egy közreműködő pedig már biztos, ő pedig a hatalmas reménységnek tartott fiatal rapper lány, Azealia Banks.
Sigur Rós – Valtari
Négy év után a népszerű izlandi post-rock banda, a Sigur Rós is új lemezzel jelentkezik. Persze a kisebb szünet alatt sem unatkozhattak a rajongók, az együttes énekes-frontembere, Jonsi ugyanis megjelentetett ez idő alatt egy több, mint korrekt szólólemezt, aztán idén a We Bought A Zoo című Cameron Crowe filmhez is komponált filmzenét. Továbbá egy Sigur Rós koncertfilm is készült, amit a Titanic filmfesztiválon is bemutattak. De végre visszatért Jonsi a Sigur Róshoz, és érkezik az új lemez, amiről eddig igen keveset tudni, de nagy változásokra nem hiszem, hogy számíthatunk az eddigiekhez képest, ami persze egyáltalán nem jelent rosszat.





















Különben egy dal Joey-tòl màr meghallgathatò jutubon! A közremüködök se utolsók…
Tèvedni emberi… Ugyebàr..
Hol fociznak az itt felsoroltak? Hol a helyük a nemzetközi mezőnyben?
… Màrmint alapitòtag
Ax utolsò tùlèlö Tommy(Erdèlyi) Ramone,aki manapsàg bluegrass -ban utazik…
aki a lemezek nagy részének a producere is volt :) szégyellem magam, de nem tudtam, ki él még, meg ki nem, ezért sikerült ilyen csúnyán beszopnom ezt, amikor megláttam, hogy új lemez. na mindegy, átírtam a szöveget, így már más a leányzó fekvése.
“…. The Ramones énekese, a legnagyobb élő rockikonok egyike Joey Ramone…” de jò lenne,ha így lenne! De mivel nincs így,hàt szègyeljètek magatok!!! 11 ève elment,basszus…
úbasszus, tényleg… (nem tartottam számon a The Ramones tagjait) jár a faszkorbács, és átírom nyomban
javítva, és szégyellem magam