Madonnáról illik tudni, hogy 1998-ban jelent meg legutolsó értékes stúdióalbuma, a Ray of Light. Ami persze hülyeség, mert a Confessions is ült a szeren, én annak a folytatását várom 4 esztendeje. A Hard Candy ugyanis túlságosan popos számomra – ha muszáj celebet hallgatnom, akkor diszkót-denszet akarok, arra dögös énekdallamot (Sorry, Jump). Az MDNA majdnem jó, és aki a második hét negatív eladási rekordjára meg a mérvadó reviewekre alapoz véleményt, az nyaktiló alá való sznob. Állítólag Eminemnek is csupán első két LP-je zsír, de még ha így is volna, a rapper jellemfejlődése 2007 óta konszolidációs irányba halad. Nem úgy Madonnáé.
Vallom, hogy mindenki az, aminek tartja magát, én például 23 évesen is 13-nak érzem magam, illetve az idősödéstől való félelem ösztökél fogszabályzóm viselésére. Ezáltal nem rónám fel a pókkirálynői magatartást Madonnának se, ha az zsigerből jönne tőle. Szóval a közhiedelemmel ellentétben semmi baj nem volna azzal, hogy kislányt játszik, ha kislánynak érezné magát. Pedig akad tippem, hogy Guy Ritchie miért unt rá a leszbikus vénasszonyra. Sorry, de ha Madonna lehet szexista, akkor én is, főleg, hogy többek között belőlem él. Angolom sajnos nem teljesen megbízható, annyit mégis halálbiztosan leszögezhetek, hogy az elmés dalszövegek a néni kisebbségi komplexusának kivetülései. Ugye már a „girl” szócska kényszeres ismételgetése árulkodik. Ennek jegyében „Jézus” nevű jellegtelen modellekkel vonaglik, akiknek ha az ősbűnt jelentő almát is felkínálja buzisan harapdálni, akkor menten összecsináljuk magunkat a femme fatale hatalmától (lásd még: az amúgy aranyos Britney Spears). Az egész borzasztó átlátszó. A következő számban már lövöldöz a férfiakra, majd a szintén szívdöglesztő Nicki Minaj kollaborálásában győzedelmesen szambázik felettük. Mindezt 60 évesen. Menstruál egyáltalán? Mellesleg igaz, hogy Lady Gaga érkezésekor is ezt mondtam, de igénytelenségben Nicki Minaj-nál szerintem tényleg nincs tovább. Nem tudok elképzelni olyan színű neonműfaszt, amit ha a klipjében föltolna magának ez az ízlésficam, akkor gázabb lenne, mint most. A Madonnát kikosarazó Eminem sokat változott, hogy egy-egy duett erejéig akár Nicki mellé is adja a nevét, bár ehhez hozzátenném, hogy Britney-n kívül Rihanna a másik női gigasztár, akit esetleg képes vagyok tolerálni.
Minden mesterkéltségük dacára az emlegetett szexragadozások viszik a prímet, nem is a mama lagymatag érzelgései, sem nem a játékos dalocskák. Az első három trackért megérte kiadni a várva várt hanghordozót, ezek mind a Confessionsra, mind a Ray of Lightra felférnének. A Give Me All Your Luvin’ korrekt kis tingli-tangli, csak azt nem értem, mitől Madonna: bármely kolleganőjéé lehetne. Aztán vannak gyengélkedések, leginkább a csúcsdebil Superstar fárasztott le, innentől indul az elmaradhatatlan unalom, kisebb-nagyobb ébresztőkkel. Manapság ritka, mint a fehér holló, az elejétől végig élvezhető anyag. Eme szellemiséget hűen tükrözi a félig zseniális, félig monoton Love Spent. Szövege mindenesetre tetszetős, ha nem is eredeti: „hold me like your money, / spend your love on me”. A nótát is, az albumot is a feléig kellett volna rögzíteni.
Őszintén szerettem volna az öregecskedő Maddie-t végül visszaküldeni oda, ahonnan jött, de egyrészt ez az MDNA fényében igazságtalan lenne, másfelől úgyis itt a felmentő sereg, a nála is tenyérbemászóbb, műmájer, antiművész Gaga. Én meg az a típus volnék, aki, ha teheti, támogatja a kisebbik rosszat: Madonna.
