MTI Fotó

Tekintve a köztársasági elnök munkakörében nemrégiben bekövetkezett személyi változás tényét és szem elől nem tévesztve azt, hogy Áder János köztársasági elnök úr nem zongorázik, ellentétben Schmitt Pál köztársasági elnök úrral, ellenben és annál inkább horgászik, szóval, figyelmezve erre a nem elhanyagolható momentumra, azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Önökhöz, mint a közvagyon kezelőihez és legfőbb sáfáraihoz, hogy részemre a mindeddig Schmitt Pál által haszonélvezett zongorát használati célra kiutalni szíveskedjenek.

Mint arra a Népszabadság volt szíves rámutatni, az említett hangszer nem képezi a volt köztársasági elnök úr magántulajdonát, lévén közpénzből beszerzett ingóság, és járandóságai, juttatásai között sem szerepel az ingyenes zongorahasználat, mint külön kedvezmény. Ezzel szemben tudomásom szerint Schmitt Pál az említetten kívül több billentyűs és egyéb hangszert is birtokol, én viszont egyet sem. Ám igencsak szeretnék.

Volt nekem zongorám, hogyne lett volna… szép, fekete, páncéltőkés Blüthner, elefántcsont lemezzel borított billentyűkkel, ében kottatartóval, mindennel, ami egy hangversenyzongorát megillet. Ide nem tartozó politikai és történelmi okok miatt sajnos már huszonöt éve elváltak útjaink, mint megtudtam, a nemes hangszert távollétemben a lakást feltörő szomszéd állítólag baltával hasogatta fel. Nem tűrhette Európát a Balkán közepén. Figyelembe véve ezt a tényt, az engem ért korábbi sérelmeket és az azóta kiállt viszontagságokat, valószínűleg egyetlen ép jogérzékű és igazságérzetű polgár sem tagadhatja, hogy ha van ember a Kárpátok alatt, akinek joga egy zongora használata, ha már birtoklása nem is okvetlenül, az én vagyok.

A hangszert nyolcadik kerületi bérleményemben kívánom elhelyezni, melyben ezek után ugyan már csak az ágynak maradna hely, de valahogy csak elférünk. Igaz, a szomszédaim az első hangokra is úgy döntenek majd: inkább megégetnek máglyán, az udvar kellős közepén, és ők a gangról fogják nézni, ahogy a lángok nyaldossák szikár testemet, de ezt a kockázatot is vállalom a hangszer kedvéért. Mert úgy bluest senki nem zongorázik, mint én. Jobban talán, de úgy, mint én – senki.

Természetesen tudom, hogy hazánk nehéz anyagi helyzetben van, így még egy hangszerről sem tud könnyedén lemondani, helye lehet annak a zongorának a Nemzeti Együttműködés rendszerében és a centrális erőtér is megszenvedheti hiányát. Ebben az esetben áthidaló megoldást javaslok: mivel c-tenor blockflötén is elfogadhatóan játszom, beérném a volt köztársasági elnök úr tárogatójával is. Nagy különbség nem lehet a két fafúvós hangszer között. Kis ügyességgel ezen is, azon is lehet Jethro Tullt játszani, habár attól tartok, Schmitt Pál tárogatója inkább megrepedne bánatában, minthogy kozmopolita, skót-kelta dallamokat hallasson. Mindegy, ha úgy alakulnak a dolgok, elbánnék azzal is.

Ellenben, ha helyzetünk annyira kritikus, hogy mélyen tisztelt testületüknek nem áll módjában egyik hangszert sem kiutalni számomra használat céljából, ám adjanak legalább egy kintornát. Egy verklit. Amivel gangos bérházról gangos bérházra járva gondoskodhatnék napi megélhetésemről, ily módon is színesítve a munka Önök által annyit emlegetett és remélhetőleg kellőképpen tisztelt világát.

De ha ez sem lehetséges, ám legyen: nekem ne adjanak semmit. Semmit a világon.

Ezzel szemben, a költségvetési gondok egy töredékét levenné az Országgyűlés válláról, ha azt a verklit Schmitt úrnak adnák, hiszen kiváló zenész.

És ezen kívül semmi mást.

Éljen meg belőle.

Szele Tamás