Azon már senki sem lepődik meg, hogy a legmagyarabbnak mondott üzletlánc reklámját nyomják orrba-szájba a mi pénzünkön fenntartott, köznek mondott médiában. Néhány napja azonban e reklámokban feltűnik minden idők egyik legnagyobb magyar színésze, Kabos Gyula, bemontírozva az üzletlánc pultjai közé, és az ő utánozhatatlan hangját utánozva mondja be valaki a legújabb akciós kínálatokat.
A tűrésküszöb itt átszakad.
Az hagyján, hogy Kabos Gyula nem védekezhet ezen aljassággal szemben, jogdíjat sem követelhet, hiszen nincsenek jog szerinti örökösei, Ő maga pedig 71 éve halott. De azt már aligha lehet szó nélkül hagyni, hogy többek között éppen Kabos Gyulát üldözték el az országból a vészkorszak kezdetét jelző törvényekkel olyanok, akiknek eszmetársai a legmagyarabbnak mondott üzletlánc tulajdonosai. Azok, akik horthy-szobrokat emelnek, akik wassalberteket és szabódezsőket taníttatnak, akik tiszaeszlárt emlegetnek a tiszteltnek nevezett házban.
Nemeskürty István az 1983-ban megjelent Képpé varázsolt idő című könyvében így ír Kabos Gyuláról és az általa teremtett figuráról: „Úgy szeretne szeretni, és úgy szeretné, ha őt szeretnék, ehelyett kiröhögik… s a legnagyobb bajában nem számíthat senkire… Rémülten vár valami végzetes nagy bajt, a félelmét a történelem sajnos igazolta.
Egy mozijegy erejéig jó volt. De az akkori magyar társadalom közmegbecsülésében nem részesült. Menekült itthonról. Amerikában turnézott, ócska haknikban vett részt, Hollywood kapui nem nyíltak meg előtte. 1941 októberében összeesett a színpadon és pár nap múlva meghalt.”
Így aztán nem marad más nekünk, akiknek még maradt némi erkölcsi érzékünk, kikérni magunknak ezt a reklámot. Az Egyetemes Magyar Kultúra nevében. A Nemzeti Örökség nevében. És mindenekelőtt Kabos Gyula nevében.
A szerző tudja, hogy a nemtudommilyen üzletlánc valamelyik tulajdonosának kik az eszmetársai? És kikéri magának? Mi ez az egész? Mintha a középkorban és nem a XXI. században lennénk. 1990-ben nálunk is megszűnt a gondolatrendőrség. Remélem!
Hozzászóló is nyilván pontosan tudja, hogy kik a tulajdonosok, csak úgy tesz, mintha nem tudná. Nem a “gondolatrendőrség” miatt (amihez ma közelebb állunk, mint 1990 előtt), hanem a történelmi háttér és a jó ízlés nevében bátorkodom kikérni magamnak. Ráadásul mindezt az adófizetők pénzén…Nehezen tudnám elképzelni, hogy például Amerikában egy textilgyár gyapotszedő rabszolgákkal reklámozná termékeit…
megint a túlélésnél tartunk. hétmérföldes léptekkel száguldunk – visszafelé.
Rajtunk áll, hogy megállj parancsoljunk!
És a Delta főcímzenéje se fáj senkinek…
Bocs, azt hová lopták el?
nem tudom megosztani… :S
Jah, és az új activia – már nincs benne gyümölcs, gratulálok… a legjobban az irritál, mikor a trendi fijúklányok felrúgják a nénikbácsikat, h elérjék a csipszet.. oly trendi és vagány agresszívnak lenni…
azért a “bábozó gyerekek” (élelmiszerláncreklám) sem rossz: igazi méreg csepegtetése a gyereklélekbe….
Nna.. A CBA-nál a kisemberek 90%-a kap minimálbért, míg pl. a rohattmulti Auchannál ez az arány 60%.
Ennyit a karvalytőkéről….
Ráadásul Kabos is a kisembenek volt a megkönnyebbítõ nevetés forrása.. A a
A Látkép című színes magazin most megjelent, június jelzésű számában írtam egy nagyobb cikket Rejtő Jenőről, és a nevetésről, mint a túlélés eszközéről. Tudjuk, hogy a nevetés féleleműző, és azt is, hogy voltak olyan munkaszolgálatosok, lágerlakók, akiknek a humor jelentette a túlélést – lásd Alfonzó, Királyhegyi Pál, Örkény…sajnos sem Kabosnak, sem Rejtőnek nem sikerült…