Hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről döntött a parlament. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól. A szolgáltatók persze ezt nyilván továbbterhelik az előfizetőkre, mint az a Telenor már be is jelentette.
Az adó összege havonta magánszemélyeknél legfeljebb hétszáz, a cégeknél kétezer-ötszáz forint lehet. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc beszélgetés adómentes. Szintén mentesül az adó alól a segélyhívás és az adománygyűjtő számok hívása.
A kabinet évi 44,4 milliárd forint bevétellel számol a távközlési adóból.
Az előterjesztést név szerinti szavazással, a kormányoldal támogatásával fogadta el az Országgyűlés.




















A Digi adja a VONALAS telefont, mindhárom szolgáltatónál van feltöltős telefonom!
Marad egy FELTÖLTŐS a bankom miatt és soha többé senkit nem hívok fel.
Ezzel elvettek úgy 36.000 Forintot a szolgáltatóktól, lévén havonta egy kártya kapott 3.000 forintnyi feltöltést.
A vonalasat meg lekapcsolom.
Én nem fizetek ezeknek, Baselből utalok a Skype-ra és onnan telefonálok!
Ezt elérték nálam.
eddig is továbbhárították, ezért van a legdrágábbak között a magyar mobilozás európában
Keress meg kérlek!