Az anyák ünnepének története egészen az ókori Görögországba nyúlik vissza, ahol ünnepséget rendeztek Rheának, az Istenek anyjának.

Az 1600-as évek Angliájában már keresztény vallási színezetet is kapott az anyák ünnepe, amelyet a húsvétot követő negyedik vasárnapon tartottak.

1872-ben már az Egyesült Államokban is ünnepelték az édesanyákat. Törekedtek arra is, hogy az anyák napját először nemzeti, majd nemzetközi ünneppé tegyék. Sajnos a nagy erőfeszítések következtében megfeledkeztek arról, hogy mint annyi sok nyugatról indult ünnep, az anyák napja is a gazdasági érdekek ünnepe lett, az ünnepet ugyanis felkarolták a virágkereskedők, ajándékgyártók, akik nagy hasznot reméltek ebből a csodálatos alkalomból.

Magyarországon 1925-ben ünnepelték először, és 1928-ban már rendelet gondoskodott arról, hogy az iskolákban hivatalosan is megünnepeljék ezt a napot.

Mi május első vasárnapján ünnepeljük meg szeretett édesanyáinkat. Miért a tavasz hozza el ezt a csodálatos ünnepet? Nemcsak történelmi okot látok ebben. A tavasz az újjászületés évszaka. Nyílnak a virágok, rügyeznek a fák, éled a természet. A tavasz az élet hírnöke, a tavasz életre kelti a természetet. Édesanyáink pedig nekünk adnak életet, a gyermekeiknek. Ezáltal édesanyáink – akárcsak a tavasz – az élet szimbólumává válnak.

Azzal, hogy anyáink életet adnak nekünk, meghatározó szerepük van nemcsak az emberiség fennmaradásában, hanem egy-egy nemzet fennmaradásában is. Még sincs más nemzet a Földön, mely ilyen gyönyörű szóval illetné az életet adó személyt: Édesanyám. Ez a szó kifejezi azt az érzést, amit édesanyánk táplál irántunk, vagyis az édesanyai szeretetet. Ez az érzés az egyetlen, amely egész életünkön át velünk van, kísér minket nehézségekben és örömökben egyaránt. Kifejezi azt az édesanyai szeretetet, amely édesebb és értékesebb a földi javaknál.

Mára már megoszlik az emberek véleménye az anyák napjával kapcsolatban. Vannak, akik minél nagyobb feneket kerítenek az egésznek, mert úgy gondolják, – helytelenül – hogy minél nagyobb ajándékkal lepik meg édesanyjukat, és minél nagyobb ünnepet rendeznek neki, annál jobban kifejezik iránta érzett tiszteletüket és szeretetüket. A másik véglet, amikor szinte tudomást sem vesznek az egészről, mondván: nem csak ezen a napon kellene kifejeznünk tiszteletünket és szeretetünket édesanyáinknak.

Itt a közös pont a különböző felfogásmódokban. Hiába a sokféle ünneplési mód, és hiába a különböző hozzáállás, ebben az egy dologban a legtöbb ember azonos álláspontot képvisel. Én is feltehetném a kérdést, hisz hozzám is közel áll ez a gondolat. Miért csak ez a nap az édesanyáké?

Mi életet, önzetlenséget és végtelen szeretetet kapunk édesanyáinktól. Ők az év minden napjának minden percében értünk, vagyis a gyermekeikért élnek és dolgoznak. Ők az egyetlenek, akik egész életünk során velünk vannak. Felnevelnek, gondoskodnak rólunk, és segítenek, ha kell. Ha pedig a sors úgy határoz, hogy édesanyánknak el kell távoznia tőlünk, ő akkor is óvja egész élete legnagyobb kincsét, gyermekének életét, onnan fentről. Ők pedig egyetlen napot kapnak az évben, amely az ő napjuk.

Lehet, hogy az évben mindössze egyetlen nap az övék, de szeretetünk szakadatlan az irányukba. Adjunk tehát ezen a napon virágot édesanyánknak, és mondjunk el mellé egy verset tiszteletünk és szeretetünk jeléül. Az év többi napján pedig ahányszor csak lehet, éreztessük velük, hogy mennyire szeretjük őket.

Isten éltesse az édesanyákat!