A Katona József Színház nyolc hónapon keresztül futó, havonta új epizóddal jelentkező színházi sitcomjában fény derült egy titokzatos, Gondnokságnak nevezett, nagyon különleges osztag ténykedésére. A folytatásos történet, mely mindig az aktuális hírekre, eseményekre reflektált az évad során, most az idei utolsó, nagyszínpadi záró epizódja előtt maratoni vetítéssel segíti mindazokat, akik lemaradtak egy-egy részről, vagy még egyáltalán nem ismerik a földalatti szupertitkos csoport tagjait: A Gondnokokat.
„Dömötör András és Kovács Dániel, az előadás két rendezőjének vezetésével a Katona társulata véresen komolyan gondolta nem csak a színházi szitkom fogalmát felfejteni, de azt is, hogy egy több hónapon át tartó sorozatot hozzanak létre.” (Nyulassy Attila, A szívszakajtó megyer, 7óra7.hu)
Május 26-án, szombaton, a Puskin moziban 12-18 óra között óránkénti kezdéssel az összes eddig bemutatott előadás felvétele megtekinthető. Belépőt lehet váltani egy-egy részre, vagy bérletet akár mind a hét epizódra. Ugyanezen a napon 19.30-tól a Katona József Színház nagyszínpadán a Gondnokság élőben zár évadot, és az utolsó epizódból kiderül, mi az a Nemzeti Septagon, ahonnan a magyarok irányíthatják majd a világot.
Szereplők: Dankó István, Kocsis Gergely, Ötvös András, Pálos Hanna e.h. TEVA ösztöndíjas, Rajkai Zoltán, továbbá a Katona József Színház társulata, vendégek, ufók, banditák.
Látvány: Kálmán Eszter m.v.
Dramaturg: Laboda Kornél m.v.
Konzultáns: Radnai Annamária
Produkciós vezető: Gerlóczy Judit és Héricz Anna
Rendező: Dömötör András és Kovács Dániel






















