Arról van ugyanis szó, hogy míg a kultúra frontján, arccal a nemzet felé, és hasonlók, természetesen a jövő évi tantervben megkapja az őt meg nem illető, ám kétségtelenül kínos helyét jónéhány szerző, akik közül elég csupán Wass Albert grófot és Tormay Cécilet említeni, az érettségi tételeket néminemű szabotázs folytán egész más szempontok alapján válogatták össze, legalábbis idén. Tegyük hozzá: egyelőre. A bizottságot valamiféle – kimondani is borzalmas – egyetemes értékrend vezethette. Arany Jánosból kellett vizsgázni, Karinthy Frigyesből, sőt, horribile dictu, Albert Camus-ből.

Fertő, világfalu, kozmopolitizmus. Ahelyett, hogy előkerült volna a sifonérból Rákosi Viktor (mellesleg, a Korhadt Fakereszteken kívül egész jó humoreszkeket is írt, mert meg kellett élnie valamiből), Pázmány Péter vagy Faludi Ferenc (nem György, vele szintén bajok vannak), ilyen elismert, irodalmi értékekről kellett számot adni!

Reméljük, a többségnek csak sikerült, ha mást nem, azt a két nyúlfarknyi karcolatot elolvasni a Tanár úr, kéremből, és a Tetemrehívás sem hozta őket különösebb zavarba. De akkor is. Hol a Nemzeti Összefogás szelleme például az Arany-balladából? Bárci Benő öngyilkos lesz, ahelyett, hogy a fényes jövőbe tekintene és tette még valláserkölcsi szempontból is kárhoztatandó. Ráadásul nem azért vet véget életének, mert veszély fenyegeti a Széll Kálmán terv 2.112-es verzióját, nem, ez az önző figura magánéleti problémáktól szenved. Honfi az ilyen?

Aztán ez a Karinthy. Kérem, tanár úr, ez teljesen idejét múlta. Nálunk nem felel a rossz tanuló meg a jó tanuló, nálunk csakis jó tanulók vannak, akik derék Steinmannként jelesre felelnek bármilyen tantárgyból, aztán büszkén állnak oda, ahova a nemzeti érdek állítja őket! Ha az utcát kell seperni vagy kőszenet kell bányászni, hát oda. Legfeljebb kevés hasznát látják majd a tárnában a másodfokú egyenletek diszkriminánsának. De nincsenek bukott férfiak, akik osztályt ismétlenek, illetve, gyanús, hogy az uralkodó osztály ismétli önmagát, monoton rendszerességgel.

Camus-ről szót se ejtsünk. Nem magyar, tehát nem létezik, extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita. Ezek a francúzok is megnézhetnék, kiket becsülnek meg az irodalmi díjaikkal.

De mialatt ezeket a tételeket kijelölték, hol volt Hoffmann Rózsa?

Nem tudjuk. Talán aludt. Valóra vált a régi mese, megszúrta az ujjacskáját vagy a vénácskáját egy mérgezett valamivel, és most szunnyad, körülötte benő mindent a csipkebokor és a szellemi aknamező, álma mély és végtelen. Királyfiak figyelmébe ajánljuk, hogy jobb lesz békén hagyni: hozomány nem jár vele, de szaporodik fogában az idegen anyag, tehát megcsókolni sem érdemes annak, aki nem szereti a különös illatokat… nincs kizárva, hogy mégis történik valami, recsegve-ropogva-csikorogva, de megfordul a kultúrpolitika szélkakasa, és talán kétszer kettő is megint négy lesz.

Talán Karinthy megint magyar irodalom lesz.

Talán Faludy is.

Jó éjt, Rózsika!

Szele Tamás