A lényeg, hogy a megfelelő viselkedésre való motiválás érvényesüljön, elsősorban a kábítószer használat ártalomcsökkentési szakembereinek és támogatóinak a tevékenységében. Itt az ideje, hogy megértessük, nem a büntető magatartás, hanem a közösség szabályozó szerepe által valósul meg legeredményesebben a prevenció, az ártalomcsökkentés és utógondozás. A hiba ott (is) van, hogy a „kívülállókkal” kell ezt elfogadtatni. Tisztázzuk hát, kik is a körön kívüliek. Senki és mindenki. Sokan nem is gondolkodnak ezen a kérdéskörön, mert úgy gondolják nem érintettek, de ez nem így van, a drog, a drogok velünk élnek. Mi meg velük.
Nos, ezt kell megértetni és közvetíteni. Nyilvánvaló, hogy ezt a politikával szemben a legnehezebb elérni. Az ebben részt vállaló szervezetek és személyek feladata, hogy felmutassák a konfliktust, és részt vállaljanak konstruktív, jövőorientált rendezésében. Mivel a napi aktuálpolitika céljai, mint már hosszú évek óta tapasztaljuk, nem mindig ebben az irányban hatnak, feladatunk a társadalom felé szemtől szemben közvetíteni.
A konfliktus kezelésének célja tehát nem a „bűnös” felelősségre vonása (és ilyen módon a „múlt rendezése”), hanem olyan megoldás, szabály, kompenzáció kidolgozása, amely a jövőben biztosít garanciát a hasonló konfliktusok elkerülésére.
A szociális munka etikai kódexének egyik alappillére:
A szociális munkás felelőssége a döntéshozók, valamint a közvélemény figyelmét felhívni mindarra, amiben a kormányzat, a társadalom vagy egyes intézmények felelősek a nélkülözés és a szenvedés kialakulásáért, illetve amivel akadályozzák ezek enyhítését. A szociális munkás joga és kötelessége, hogy ennek érdekében szakmai és társadalmi érdekérvényesítő szervezetekhez forduljon!
Mivel személy szerint én több oldaláról ismertem meg a kábítószer használattal kapcsolatos problémakört, úgy gondolom, van némi tapasztalatom arra vonatkozóan, miként vélekednek a különböző társadalmi csoportok és szubkultúrák a drogot használókkal kapcsolatos kérdésekről. Mindaddig, amíg nem tudjuk számukra a láthatatlan láthatóvá tenni, nem várhatunk támogatást, de megértést sem. Olyan anomáliák feltárására és konstruktív kezelésre gondolok, amelyek napjainkban is felmerülnek. Ilyen például az, hogy a jelenlegi Btk. által szigorúan büntetni rendelt cselekmények esetében is támogatást kap, teljes joggal, az alacsony küszöbű szolgáltatás. Miközben az állam tiltja, jól felfogott érdeke, hogy csökkentse az ártalmakat. Mennyivel egészségesebb lenne, ha valahol egy normál, egységes középutat találni.
Elképzeléseim szerint egy ilyen konferenciára készültem. Egy olyan lehetőséget gondoltam a cím mögé, amely a konszenzust, a további közös út keresését alapozza meg. Nos, erre nem nagyon került sor. A területen dolgozó, de az új, most készülő drogstratégiából kiszoruló szervezetek és személyek jól érzékelhetően meg vannak sértődve. A sértődésnek még alapja is lehet, mert nyilvánvaló és köztudott – szakmai körökben mindenképpen – már letettek annyit az asztalra, hogy úgy gondolják, szakmai véleményük, legalábbis megkerülhetetlen. De úgy tűnik, nem az.
Létezik egy másik oldal, amely a ma bevált gyakorlat szerint diktál, miközben egyeztetésről beszél. Előkészítést, szakmai konzultációt emleget, de a színfalak mögött már minden eldőlt. Kész a kabát készek a gombok is, csak felvenni lehet. Aki meg nem bújik bele, annak kívül tágasabb. Erről meg nem érdemes konferenciát rendezni. Ez csak arra jó, hogy speciális Hyde-parkot üzemeltessünk.
Szóval, értekezlet a semmiről.
Néhány tartalmas hozzá szólás, mindkét oldal részéről is, megszívlelendő gondolat a semmibe. A helyzetet jól tükrözi egy adatsor:
Erről például lehetne vitatkozni. Napjainkban Magyarországon a kábítószer probléma kapcsán legtöbbet a büntető-igazságszolgáltatásra költünk. Ahogy a táblázat mutatja, ez már akkor is így volt, amikor más kormányok, más drogpolitikát működtettek. Akkor is így volt, amikor a most tiltakozó szervezetek elképzelései valósultak meg, amikor még ők varrták a kabátot.
Nem értem, de lehet, én vagyok buta, mint a tök!
