Cseh László ezüstérmes 100 m pillangón
Cseh László ezüstérmet nyert 100 m pillangón a debreceni úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján. A szám döntőjének másik magyarja, Pulai Bence nyolcadik lett.
Cseh – aki 200 m vegyesen és 200 m pillangón már begyűjtött egy-egy aranyérmet Debrecenben – az ötödik helyen fordult, aztán nagy hajrával feljött a második helyre, csak a táv első felén jelentősen ellépő szerb Milorad Cavicot nem tudta utolérni. Cseh 51.77 mp-es országos csúccsal csapott a célba, egy nappal korábbi saját, 51.95-ös rekordját adta át a múltnak.
“Szerettem volna nyerni, úgy érzem, mindent megtettem, megúsztam a legjobb időmet, de ez nem igazán az én számon, nem az én specialitásom – nyilatkozott Cseh. – Ehhez egy kicsit lassú vagyok, de az 51.77 jó idő. Ki kell próbálnom magam mindenben, nagyon jó, hogy versenyzem a londoni olimpiára készülve. Remélem, hogy ma még lesz energiám a 4×200 gyorsra.”
Pulai 53.04-es idővel lett nyolcadik.
Eredmények:
100 m pillangó, Európa-bajnok: Milorad Cavic (Szerbia) 51.45 másodperc
2. CSEH LÁSZLÓ 51.77
3. Matteo Rivolta (Olaszország) 52.40
…8. PULAI BENCE 53.04
Bernek Péter ezüstérmes 200 m háton
Bernek Péter 1:55.88 perces országos csúccsal ezüstérmet nyert 200 m háton. A szám döntőjének másik magyarja, Balog Gábor nyolcadik lett.
Mindkét magyar az élbolyban fordult 50 méter után, majd a lengyel Radoslaw Kawecki ellépett a mezőnytől, és úgy tűnt, egyedül az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek – aki 1:56.11 perces országos csúccsal, a legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe – tudja tartani vele a lépést. Az utolsó ötven előtt Bernek ráúszott riválisára, aki azonban jobb fordulóval visszaszerezte előnyét és meg is nyerte a futamot.
Balog Gábor 1:58.74-gyel lett nyolcadik.
Eredmények:
200 m hát, Európa-bajnok Radoslaw Kawecki (Lengyelország) 1:55.28 perc
2. BERNEK PÉTER 1:55.88
3. Yakov Yan Toumarkin (Izrael) 1:57.35
…8. BALOG GÁBOR 1:58.74
Risztov Éva ezüstérmes 1500 m gyorson
Risztov Éva saját országos csúcsát megjavítva 16:10.04 perces idővel ezüstérmet nyert 1500 m gyorson.
A 26 éves Risztov – aki csütörtökön 800 m gyorson bronzérmet gyűjtött be – egy ötös bolyban úszva haladt az élen, majd a spanyol Mireia Belmonte Garciával külön csatába kezdett. Ezt a párharcot a spanyol nyerte, így Risztov végül ezüstéremmel zárt, de így is jelentősen faragott idén május 1-jén úszott 16:12.95 perces országos rekordjából.
“Majdnem három másodpercet javítottam az egy hónappal ezelőtti országos csúcsomon, nagyon boldog vagyok. Ismét csak azt tudom mondani, hogy százévesen egyéni csúcsokat úszni hatalmas dolog. Annak külön örülök, hogy érmes lettem. A spanyol lány sem legyőzhetetlen, de a 16:05 nekem még túl erős, a vége felé már azt néztem, biztos második vagyok-e. Én azt gondolom, kitettem magamért, köszönöm Debrecennek” – értékelte teljesítményét Risztov.
A harmadik helyet a szintén spanyol Erika Villaecija Garcia szerezte meg.
Eredmények:
1500 m gyors, Európa-bajnok: Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 16:05.34 p
2. RISZTOV ÉVA 16:10.04
3. Erika Villaecija Garcia (Spanyolország) 16:15.85
Bronzérmes a férfi 4×200-as gyorsváltó
A Kozma Dominik, Kis Gergő, Bernek Péter, Cseh László összeállítású magyar váltó bronzérmet nyert 4×200 m gyorson.
A 200 méteren bronzérmes Kozma Dominik jól osztotta be az erejét, végül nagy hajrával másodikként ért be, a 800-on arany-, 400-on és 1500-on ezüstérmes Kis Gergő pedig remek idővel tartotta ezt a pozíciót. A németek ekkor már hatalmas fölénnyel vezettek. Következett a 200 m háton ezüstérmes Bernek Péter, aki olasz riválisával vívott nagy csatát, és minimális hátránnyal harmadikként adta át a helyet Cseh Lászlónak. Neki az olaszok kiváló gyorsúszójával, Filippo Magninivel kellett megküzdenie. A tíz Eb-arannyal büszkélkedő Cseh fej fej mellett haladt Magninivel, de az olasz jobban bírta a hajrát.
Ebben a számban 1958 után nyertek ismét Európa-bajnoki érmet a magyarok.
Eredmények:
4×200 m gyors váltó, Európa-bajnok: Németország (Paul Biedermann, Dimitri Colupaev, Clemens Rapp, Tim Wallburger) 7:09.17 perc
2. Olaszország (Gianluca Maglia, Riccardo Maestri, Samuel Pizzetti Filippo Magnini) 7:13.10
3. MAGYARORSZÁG (KOZMA DOMINIK, KIS GERGŐ, BERNEK PÉTER, CSEH LÁSZLÓ) 7:13.60























