Az emlékművek megrongálásával gyanúsított férfi mellett tüntettek

A fővárosi emlékművek megrongálásával gyanúsított I. Béla mellett tüntettek az este a Markó utcai büntetés-végrehajtási intézet előtt.

Forrás: MTI | Beküldte: | 2012. május 27. | 5 komment

MTI Fotó: Beliczay László

A néhány tucat egybegyűlt előtt felszólaló Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke kijelentette: az előzetesben lévő férfi és szabadlábon védekező társa ellen a rendőrségnek “egy gramm bizonyítéka sincs”.

Mint hangsúlyozta, jogsértőnek tartják, hogy I. Bélával a meghatalmazott ügyvédje nem tudta felvenni a kapcsolatot. Véleménye szerint a rendőrség két napja azért akadályozza munkájában a jogászt, hogy ügyfelét az ő jelenléte nélkül tudják előzetes letartóztatásba helyezni.

Zagyva György Gyula hozzátette: a Horthy-szobrot festékkel leöntő Dániel Péter ügyvédet ezzel szemben még ki sem hallgatták. Végül elmondta, hogy I. Béla a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőségi tagja. “Köpünk rá, hogy ki mit gondol erről” – fogalmazott. Ezt követően Zagyva György Gyula, képviselői jogával élve, bement az épületbe, hogy találkozhasson a gyanúsítottal.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton közölte: péntek délelőtt több állampolgári bejelentés is érkezett a rendőrségre fővárosi emlékművek megrongálásáról. Az akkor még ismeretlen tettesek különböző uszító, mocskolódó feliratokat festettek a Duna-parti mártíremlékműre, a szintén XIII. kerületi, Pozsonyi úti zsidóemlékműre és az V. kerületi, Szabadság téri szovjet emlékműre. A BRFK közösség elleni izgatás és rongálás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Az elmúlt napokban több szobrot is megrongáltak, meggyaláztak az országban. Kedden Raoul Wallenberg svéd diplomata budapesti szobrára tettek ismeretlenek disznólábakat. Dániel Péter ügyvéd május 16-án hajnalban vörös festékkel öntötte le a néhány nappal korábban a Somogy megyei Kerekiben felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobrot, amelynek nyakába “Tömeggyilkos, háborús bűnös” feliratú táblát akasztott.

Forrás:

Beküldte:

5 hozzászólás : “Az emlékművek megrongálásával gyanúsított férfi mellett tüntettek”

  1. a vezetekneve vagy az elme allapota?a Zagyva az

    2012. május 28. at 02:19
  2. Zagyva az a vezetekneve vagy a elme allapota?

    2012. május 28. at 02:18

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása