A fal

Egyedi alapötletével (mely Marlen Haushofer regényének adaptációja) és valóban szemkápráztató képeivel (melyet hat operatőr alkotott meg) igyekszik megnyerni a közönséget A fal (Die Wand) című mozi – kár, hogy mással nem is igen lehet esélye. A sztori szerint kirándulni indul az osztrák hegyekbe egy idősebb pár és egy nő. A pár sétára indul a faluba, a nő viszont a vadászkunyhóban marad, majd másnap arra ébred, hogy egy láthatatlan üvegfal emelkedett köré, mely elzárja a külvilágtól – és amelyen belül csak ő, egy macska, egy kutya és egy tehén szorult.

Északabbra valószínűleg a legjobb drámákhoz illő fekete komédia készült volna az alapanyagból, de nem olyan nép az osztrák, meg egyébként a német se, hogy elbagatelizálná a sztoriban rejlő összes létet firtató kérdést és a könyvben olvasható ömlengős monológot. A tutiba belenyúlni igyekvő kéz mégsem teljesen üresen tűnik elő másfél óra múlva a látványos művészieskedésből; viszont nem is halászik ki annyit, amiért feltétlenül megérné végigülni a filmbeli Nő minden nyűgét és nyilát.

Felemás, és a monotonsága ellenére rendkívül egyenetlen film tehát A fal, mely vegyes érzéseket hagy az emberben. Túlnyomó többségében művészieskedő és hatástalan képeslapokat és életképeket láthatunk, azonban mire rányomnánk az egészre az üres blöff jelzőt, csak feltűnik egy-egy érdekes gondolat a végeláthatatlan monológokban. Nagyon kár viszont, hogy a szépelgés még így is rettentő túlsúlyban van, az azt megszakító érdekes és elgondolkodtató morzsák többségével pedig ráadásul nem is igazán kezd semmit a film, ahogy felveti őket, úgy is hagyja szinte mindegyiket. A játékidő végére néhány hangsúlyosabb motívum így is kiemelkedik, és az addig rettentően hiányolt íve is meglesz a dolgoknak; az viszont, hogy a lezárás és az azt megelőző pár jelenet remek, csak a keserűséget erősíti meg bennünk: a többit, az első 1 órát miért nem lehetett így?

A fal (Die Wand/The Wall)
rendezte: Julian Roman