A KSH a májzsugorból indul ki.
Az alkoholizmus valós méreteit csak becsülni lehet. A KSH az egy évben alkoholos májzsugorban meghaltak számából kiindulva becsüli meg az alkoholisták számát. Külön statisztikákat vezet a nyilvántartott alkoholistákról, azokról, akik legalább egyszer addiktológiai vagy pszichiátriai kezelésben részesültek alkoholproblémáik miatt.
Utóbbiak aránya, az összes függőhöz képest elenyésző: a KSH által becsült adatokkal számolva az összes alkoholista kevesebb, mint tíz százaléka részesült valamilyen ellátásban, 2008 óta pedig az arány öt százalék alá esett. Emellett nem szorult vissza az illegális drogok fogyasztása sem: 2003 óta a droghasználat miatt orvosi kezelésben részesültek száma húszezerrel növekedett. Az igazsághoz tartozik, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, mert alapjában véve mi magyarok többségünkben zugívók vagyunk. Szóval a KSH nem is tud a fogyasztási adatokból dolgozni, mert az meg- és felbecsülhetetlen. Mégis előkelő helyen állunk a nemzetközi összehasonlításokban, összességében és korosztályokra lebontva is. Pont a napokban hallottam pár 15-16 éves fiatal beszélgetését, az esti programjukról. A lényeg, nem idézve a kötőszavakat: általában 8- fél 9 mire berúgnak, mert másnap suli és 10-re már otthon kell lenniük. Náluk terjed a leggyorsabban a “gyorsivás” mint szórakozási forma.
Ezért érdekes megközelítése a legális és illegális drogoknak az, ami ma hazánkban zajlik. Miközben az új, minden eddiginél keményebb drogtörvény az abszolút tiltást hordozza magában, szinte semmi látható, vagy láthatalan intézkedés nem születik a legális drogok használatának mérséklésére. Sőt, mint emlékszünk, kormányunk első intézkedései között a pálinkafőzés liberalizációja szerepelt. Ami azért is érdekes, mert nálunk nem csak pálinkát pancsolnak, hanem mindent, ami alkohol. Se szeri, se száma a borzalmas műanyag palackos boroknak, már ha annak lehet nevezni. Korán reggel egy “közért” környékén térdig járhatunk az eldobált csavarós kifliknek, amelyeket egyébként ilyen felirat ékesít: szilva ízű alkoholos ital, összetétel víz, finomszesz, természetazonos szilvaaroma. A kívánt részek behelyettesíthetők… barack, alma, cseresznye. Na és van Matróz, ami rum, amit már nem is részleteznék. Világhírű magyar főzet.
De ne higgyük, hogy a pia-drog kombináció nem ismert, mert az utóbbit büntetik.
Ja, és vannak programok, prevenció, felvilágosítás, rehabilitáció.
A KSH talán felmérhetné azt is, ezekre mennyit költünk.























