Forrás: katalizatordij2010.blog.hu

Írhatnék listát a kiállító művészekről, (itt megtekinthető a lista) de a felsorolás helyett inkább a galéria jelentőségéről, és a bezáráshoz vezető indoklás jelentésén próbálok tűnődni. A márciusi index mellékletében elolvashatjátok Várnagy Tibor, Sugár János, Erhardt Miklós, Menesi Attila, Beöthy Balázs, Kisspál Szabolcs és Koronczi Endre levélváltását a bezárásról. Továbbá ezzel a kérdéssel foglalkozik a Tilos Rádió Alkotás útja c. műsorának március 15-ei adása is, melyet itt tudtok meghallgatni.

A Zuglói Önkormányzat – melynek évi 3,5 millió forintjába kerül a 30 négyzetméteres kiállítóhely fenntartása – rövid indoklásában két okot jelölt meg, amelyek a galéria bezárásához vezettek: elsőként gazdasági okokat, másrészt – számunkra inkább ez az érdekes- az 1997-es közművelődési törvényre hivatkozva kijelentették, hogy „a galéria fenntartása Zugló közművelődése szempontjából önként vállalt feladat volt, és nem úgynevezett alapfeladat.”

Adódik a kérdés: Mi az, hogy alapfeladat? A törvényben csupán homályos meghatározások találhatóak, az viszont nem derül ki számunkra, hogy pontosan mi az, ami nélkülözhetetlen, mi az, ami valóban alapfeladat. A fentiekből következik, hogy a kultúra, és az azt ápoló intézmények megőrzése nem tartozik ebbe a kategóriába.

Nem szeretnék kortesbeszédet írni amellett, hogy miért is fontos a kultúra (ha ezt meg kell tenni, akkor az már régen rossz), de a Liget bezárása nem csupán amiatt fájó pont, hogy egy újabb emblematikus intézmény tűnik el a kortárs művészeti színtérről, hanem a tendencia vagy attitűd miatt, ami ehhez vezetett. A tágabb értelemben vett kultúra nem egy teher, vagy felesleges pénznyelő, hanem sokkal inkább az a kohéziós erő, mely összetartja és kialakítja az egy helyen élő emberek identitását. Megteremti a közös talajt, azt a szövetet, melyet a megélt kulturális élmények gazdagítanak és szélesítenek. A Liget bezárása ennek a szövetnek a sokadik súlyos megkárosítása.

Mit lehet tenni? Mit szabad tenni? Össze kell fogni; egységben az erő. Ez valóban így van, azonban itt is adódik a félnaiv kérdés: Pontosan mi vagy ki ellen is kell összefogni? Az aktuális kultúrpolitikai gondolkodás vagy berendezkedés ellen? Olyan dolgokat kellene elviekben ütköztetni, melyek szimbiózisban élnek egymással, elválaszthatatlanok. Egyik nincs a másik nélkül, ezért logikailag értelmezhetetlen, hogy valójában mi ellen is kellene harcolnunk. Tiltakozni lehet és kell is, bár a tendencia azt mutatja, hogy a kultúrát nem irányíthatják annak tényleges gazdagítói, hanem valamiféle láthatatlan, ráadásul dilettáns kéz húzza ki a talajt a lábunk alól, és szűkíti le a kortárs kultúra megjelenési platformjait.

Magyarországon az utolsó betiltott kiállítás 1984ben volt. A Fiatal Művészek Klubjában megrendezett, Magyarország a tied lehet című mail art kiállítás Galántai György szervezésében jött létre. (Bővebben itt) 2012-ben már nem tiltanak be kiállításokat, (bár érdekel a gondolat, hogy vajon mi lenne az a tartalom, melyet ma is nyíltan betiltanának) ( A provokáció távol áll tőlem, tényleg.) azonban olyan intézkedések sújtják a kultúrát, melyek ellehetetlenítik az intézményeket. Végeredményben majdnem ugyanott vagyunk tehát. Mit lehet tenni az effajta kultúraelhárítás ellen? Meg kell keresni korunk őrizetlen csatornáit. Várnagy Tibor az index mellékletében leírta, hogy a továbbiakban videobloggerként szeretné folytatni. Az inexhibition.hu-hoz hasonló kezdeményezés eredményeként létrejöhetne egy olyan digitális archívum, mely dokumentálná a kiállításmegnyitókat és a jelentősebb kiállításokat.

Karakas Alexandra