Navracsics Tibor: elporlanak a Magyarországgal szembeni vádak

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint jó úton járunk, és a konszolidáció meg fogja hozni az eredményeit.

Forrás: MTI | Beküldte: | 2012. április 29. | 4 komment

Navracsics Tibor szerint egy olyan nagy intézményi átalakítás, mint a magyar, tálcán kínálta a lehetőséget a vitákra, azonban úgy tűnik, a Magyarországgal szembeni vádak elporlanak, és csak technikai jellegű kérdések maradnak.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a kormány elmúlt két évének mérlegéről nyilatkozott az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának.

Kifejtette, nagy dilemma volt már 2010-ben is, hogy mit tegyen a kabinet: inkább lassabban haladjanak, és így a 2014-es választási kampányban azzal a váddal kelljen szembenézniük a saját választópolgáraik előtt, hogy “volt négy évünk, és mégsem oldottunk meg mindent, amire felhatalmazást kaptunk”, vagy pedig vállalják annak kockázatát, hogy gyorsan cselekszenek, több hibát vétenek, de “2014-ben tiszta lelkiismerettel állunk a választóink elé azzal, hogy amit ránk bíztak, azt elvégeztük”.

A magyar átalakítások nemzetközi visszhangjáról szólva Navracsics Tibor úgy vélekedett: Magyarország ma egy olyan Európai Uniónak a tagja, amely “a gazdasági válsággal nem tudván mit kezdeni keres valami olyan témát, ahol úgy gondolja, hogy – rosszmájúan ezt nevezhetjük pótcselekvésnek is – fel tud mutatni eredményeket valakivel szemben”. Ilyenkor egy olyan nagy intézményi átalakítás, mint a magyar, “gyakorlatilag tálcán kínálja a lehetőséget a vitákra” – mondta. Hangsúlyozta, hogy bár sokaknak nyilván úgy tűnik, szócséplés zajlik, de az Európai Bizottság szerdai döntése is azt mutatja: igenis van értelme ezeknek a vitáknak, annak, hogy “szívósan, újra és újra elmondjuk az érveinket, mert ezek az érvek hatnak”.

“Az a rengeteg kifogás, amellyel a tavalyi év óta szembe kellett néznünk az Európai Bizottság vádjai kapcsán, azok két-három kivételtől eltekintve gyakorlatilag elenyésztek, és az Európai Bizottság elfogadta az érveinket” – mutatott rá a tárcavezető, kifejtve: mára oda jutottunk, hogy elfogadták a jegybanktörvénnyel, az adatvédelmi szabályozással, valamint az igazságszolgáltatással kapcsolatos magyar érveket, és csak két kérdésben – az adatvédelmi hatóság vezetőjének személye és a bírák nyugdíjazása ügyében – fordulunk bírósághoz.

“De ezek már technikai kérdések. Tehát az (…), amit eddig velünk szembeszegeztek, hogy Magyarországon veszélyben van a jegybanki függetlenség vagy az igazságszolgáltatás függetlensége, úgy tűnik, hogy ezek a vádak elporlanak, és marad két technikai jellegű kérdés, amelyben majd a bíróság kimondja a végső szót” – összegezte.

A miniszterelnök-helyettes az elmúlt időszakot mérlegelve közölte: amin javítana, az az, hogy több konzultációt folytatna, és nagyobb nyitottságot mutatna.

Navracsics Tibor szavait azzal zárta, hogy meggyőződése szerint a kabinet megtalálta a kiutat, “csak még az elején vagyunk a kifelé vezető útnak. Úgy gondolom, jó úton járunk, és a konszolidáció meg fogja hozni az eredményeit”.

Forrás:

Beküldte:

4 hozzászólás : “Navracsics Tibor: elporlanak a Magyarországgal szembeni vádak”

  1. lopus #

    Ezen a dumán , még dolgozni kéne , hogy hihetőbb ( is ) legyen !
    Nem csak a mi számunkra !…
    Azt a jól bevált ” papagájkommandót ” még újjá kell éleszteni , hogy kajálják a népek a nyomort ( is ) !

    2012. április 29. at 15:27

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása