Svédországban nyílt az Egyenlőség óvoda, amelyikben állítólag nincsenek kislányok és kisfiúk, csak barátok. Tehát az egyenlőség nevében csinálnak úgy, mintha a kisfiúk és kislányok nem volnának egyenlők, tetszik érteni. Elég nehéz lehet itt beleszerelmesedni valakibe (erről mért nincs statisztika?), viszont a szerelem liliomának tiprói nem elégszenek meg e falanszter üzemeltetésével. A gyermekruházati vállalat megszüntette a fiú-lány szekciót, úgyhogy a fiúk végre legálisan kutakodhatnak a cicanadrágok, gloknis szoknyák és selyembugyik közt. Nagy lépés az emberiségnek. Az meg már rúdugrás szinte, hogy ugyanezek a fiúk bátran kaphatnak lányneveket akár. Ezáltal mind nekik, mind a lányoknak kellemesebb lesz kétségtelenül.

Nem állítom, hogy a nemsemlegesítés egy hatóságilag megakasztandó kezdeményezés, hiszen egyrészt liberális vagyok, másrészt akiben csírázik némi jóérzés, az érzi, hogy az effajta eshetőséget úgyis eltaszítja magától az ember nemi önérzete. Az Emberi Szellem – ahogyan Winston Smith fogalmazott. A piacé az ítélet, az fog dönteni hosszútávon. Én csak jótanácsot osztogatok nektek, kedves kislányok és derék kisfiúk, a jóízlés jegyében.

Mindenekelőtt és elsősorban azt, hogy ne hagyjátok megtörni a kis lelketeket, jól vagytok annak, ami valójában vagytok: kislánynak vagy kisfiúnak. Ezzel együtt lehettek barátok is. Egy rendes lány tényleg lányos, kedves és csinos, a fiútól jó, ha férfias, kemény és extrovertált. Igen, az egy dolog, hogy Alexi Laiho és én speciel festjük a szemünket és a körmünket, de mi degenerate drunkok vagyunk, az pedig külön szubkultúra, nem muszáj utánozni. Vagyis nem baj, ha akadnak kivételek, ám ne a kivételek alkossák a szabályt, ez fontos. A szabály az, hogy a lányok és fiúk oly áldásosan, csodálatraméltóan, boldogítóan különböznek. A lányok békeszeretők, a fiúk harciasak, előbbiek szépek, utóbbiak helyesek, és ez így van jól. Minthogy ösztönösen tetszeni akartok egymásnak, és ez az ösztönös tetszés a különbözőségből fakad. Nem kell egyformává válnotok, és ami még jobb, nem is akartok. Jobban esik önmagatokat adni. Az emberi élet leggyönyörtelibb aspektusa a nemiség, kár háttérbe szorítani. Akit kiszemeltek magatoknak, az természetjogilag akkor viszonozza vonzalmatokat, ha nemetek mintapéldánya vagytok. A szexualitás hálás kultúra, érdemes ápolni.

Én például tök nyugodtan, vállaltan szexista vagyok, ugyanis szerintem az a normális. Az az egészséges, ha az ember a férfit férfinak nézi, a nőt nőnek. Mégpedig – hogy tudálékoskodjak is egy kicsit – úgynevezett „pozitív szexista” vagyok, ami azt jelenti, hogy (általában) olyankor érzem jól magam, ha a hölgyet előreengedhetem a bejáratnál, lecsavarhatom a kupakot az üdítősüvegéről, átvállalhatom kényelmetlenebb kötelezettségeit, önként (nem kvótával!) egyengethetem útját. Előzékenységemért, bőkezűségemért cserébe nem várok sokat, csak a bevált, protokolláris gesztusokat részéről is. Többi között, hogy adott esetben kicserélné a családnevét az enyémre. Ha ezen hezitálna, máris nem volna pálya nálam. Andrassew nyilatkoztatta ki aranykorában, hogy az igaz liberális egy sor kérdésben igenis konzervatív. A szabadelvű bizony szabadjára engedi a szexuális kontraszt varázsát.

Nem csak nekem, a férfitársadalom zömének nem jönnek be a férfias nők; a lányok maradnak hoppon, ha elkorcsosulnak, elveszítik nőies jellegüket. A nőies jelleg iránti igényt nem a gonosz civilizáció, hanem az evolúció teremtette meg, azaz pedagógiai módszerekkel felülírhatatlan. És fenntartom a jogot arra, hogy megválogathassam a társaságomat, hogy kivel szívok egy levegőt. Nem tervezek gyereket, ha terveznék, kislányt szeretnék, szigorúan olyat, amelyiknek hosszú haja, rózsaszín ruhája, kezében kisbabája van. A kisfiúk azért cukik, mert kisfiúsak, a kislányok azért, mert kislányosak, a kisfiús kislányokkal mégse tudok mit kezdeni. Sorry. Ilyen ízlésűnek születtem, a szexista beállítottság is egy kérlelhetetlen alternatíva, ahogy a homoszexuális. Hidd el, megváltoznék, de túl késő már.

Továbbá kizárólag azokat a nőket tudom tisztelni, akik tisztelik a férfiakat. Minél inkább, annál inkább. Akik nem, azokat egyszerűen helyükön kezelem, azokon a helyükön, amelyeket ők választottak maguknak: érzéketlenség, flegmatizmus, közöny. Azok rokonszenvre, szavazatra, támogatásra ne számítsanak. Szóval lehet rivalizálni, sőt akár nyerni is, szimpátiáért azonban hiába rimánkodnak. A tisztelet, a megbecsülés, a szeretet elérhetetlen cél számukra, bármekkora ultraliberális kormány uralkodik. Testem megtöröd, a lelkemet soha.

Ebből kifolyólag persze nyivákolhatnak, hogy őket itten elnyomják, de hát saját felelősségük fölfedezni a maguk ívelte ördögi kört. A karmát. Érdekes, hogy a szebbik nem reprezentálói, akik empátiával viszonyulnak az erősebbik nemhez, nem érzik magukat hátráltatva, mivel pártfogolva vannak. Azt kapják, amit megérdemelnek. Ők is.

Ők éppen azért elégedettek nőiségükkel, mert elégedettek a férfi léttel is, ezért egyiket sem óhajtják dezintegrálni. Találnak, látnak értelmet, élvezetet a női és a férfi valóságban, a kettősségben, a bipolarizmusban. Sose vetemedtem ilyesmire, de most magamat idézem – hogy még egy kicsit tudálékoskodjak –:

„Aki szerint egyre megy, hogy nő vagy férfi, az válaszolja már meg: miért feminin a nő hangja, arca és teste, miért maszkulin a férfié, mért a nő képes a szülésre és szoptatásra, miért különböztethető meg kilométerről az emberek neme? Mert egyforma a feladatuk? Ennyi erővel festhetnénk úgy, mint abban az idióta fantasyban a törpék, akiknél a nőknek szakálla van és talán az ágyban se derül ki róluk, hogy nők. Ha mindegy lenne, akkor mindegy lenne minden szinten.“

Ha egyre menne, hogy férfi vagy nő, akkor nem eltérő testi és lelki alkatú emberek lennének, ahelyett hímnős földigiliszták vagy önmegtermékenyítő zabok. Valami oka csak van, hogy így alakult, nem? És elbűvölő ez a duális világrend. Szánom, aki nem fogékony rá. A nemtelenség egyhangúság, egysíkúság, egyszínűség, amíg a fiú-lány ellentétpár szépség. Akik megszüntetik a fiú-lány szekciót, azok a szépséget igyekeznek asszimilálni, bedarálni, beolvasztani. A kéket és a sárgát összekeverni, hogy végül az unalmas zöld maradjon, egyedül.