Voltak olyan barátaim, akik annak idején arról próbáltak meggyőzni: Orbánra kell szavazni, mert ő biztosan tenni fog valamit a nyolcéves meddő tökölés után. Egy részük most veri a fejét a falba, hogy lehetett ilyen hülye, hogy dőlhetett be a parasztvakításnak, mások meg még most is foggal-körömmel ragaszkodnak ábrándjaikhoz, ahhoz, hogy a macho, határozott Kedves Vezető kivezet minket a mocsárból, végre rendet rak ebben a kuplerájban.

A borúlátóbbak azt is felemlegetik, hogy a politikai rendszerváltások után gyakran puha vagy egészen kemény diktatúrák rendezkednek be a konszolidáció jelszavával. A francia forradalom után jött a császárság, a nagy októberi után meg Sztálin. Itt (még?) persze nem tartunk, de azt látni kell, hogy a Centrális erőtér valóban a Kedves Vezető által Kötcsén meghirdetett stratégiát valósítja meg.

Magam is a pesszimisták közé tartozom. Mivel nincs okom felülvizsgálni egy korábbi cikkem tartalmát, ide schmittelem (régebbi kifejezéssel: plagizálom) saját akkori okfejtésem velejét (törzsanyag: Könyörgöm, kúrja el!)

Orbán nyíltan meghirdette a maga rendszerváltását, a Centrális erőtér kialakítását, saját hatalmának hosszú távú bebetonozását. Mindent ennek rendel alá, egyebek között az ország gazdaságát is.

Gyurcsányra azért haragszunk, mert elkúrta. Nem tudta megvalósítani terveit, például a nagy ellátórendszerek reformját és a pártfinanszírozás átláthatóvá tételét. Orbán esetében viszont már azért fohászkodom, hogy kúrja el. Hogy ne sikerüljön neki megvalósítania a tervét, az Orbán-rendszer kiépítést. A rendszer(vissza)váltást demokráciából önkényuralomba.

A Fidesz 1993., a radikális politikai irányváltás és a párton belüli tisztogatás óta vezérelvű pártként működik, végső soron mindenről a Vezér dönt, nincs még “demokratikus centralizmus” sem. Most éppen azt élhetjük át, hogy fékek és ellensúlyok nélküli hatalmat kiépítve ugyanezt a rendszert az egész országra kiterjeszti. Minden döntés egy kézben összpontosul, és persze megindultak a tisztogatások is.

Hozzá kell ma már tenni, hogy nem csak a gazdaságot és az államigazgatást alakítják át ennek szellemében, hanem a társadalmi viszonyokat is, a társadalmi ellentétek szándékos élezésével, a szegények és az átlagos jövedelműek fokozott megadóztatásával a társadalmi bázisnak tekintett jómódúak jutalmazása érdekében, valamint az oktatás leépítésével és a munka törvénykönyvének átalakításával a munkavállalók fokozottabb kiszolgáltatottsága érdekében.

A tegnapi évfordulón egy bírósági ítélet és annak alapos indoklása tökéletes időzítéssel hirtelen reflektorfényt vetett a lázasan építgetett orwelli rendszerre. Az UD Zrt. ügy néven elhíresült perre utalok.

A bíró a felmentő ítélet indoklásakor hiányosnak, pontatlannak és egyoldalúnak nevezte a Dávid Ibolya és Szilvásy György elleni vádiratot. Magyarán: megerősítette azokat a véleményeket, amelyek szerint az ügyészség politikai megrendelésre emelt teljesen megalapozatlan vádakat. Az évekig húzódó eljárás politikai célokat szolgált: karaktergyilkosságot, az MDF ellehetetlenítését, az MSZP lejáratását és főként a figyelem elterelését a valódi bűncselekményről, amelyet viszont az ügyészség elkent.

Mi is történt valójában? Az UD Zrt. – amelyet sokan a Fidesz magán-titkosszolgálatának tartottak – a leleplező hangfelvételek tanúsága szerint fideszes politikusoktól megbízást kapott például Laborc Sándor akkori nemzetbiztonsági főigazgató megfigyelésére, arra, hogy külföldi útjairól, orosz kapcsolatairól gyűjtsön információkat. Ezt az ügyészség a feljelentések ellenére rendjén valónak találta, nem indított vizsgálatot. (Képzeljük csak el, mi történne Amerikában, ha egy magánnyomozó iroda politikusok megrendelésére megpróbálná megfigyelni a CIA igazgatóját…)

Az ügyészség viszont vádat emelt Szilvásy György volt titok miniszter és Tóth Károly ellen, mert – kötelezettségüket teljesítve, felkérésre – kiosztották a parlamenti nemzetbiztonsági bizottság tagjainak a felvételt, amelyen Kövér László és Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselők, egykori titokminiszterek az UD Zrt. egyik akkori vezetőjével beszélgettek. A felvételt nem is ők hozták nyilvánosságra, hanem fideszes képviselők rakták fel az internetre – őket persze békén hagyták az ügyészek.

A másik ügy semmivel sem kevésbé nyomasztó. Az MDF akkori elnökének, Dávid Ibolyának birtokába kerültek titokban készült telefonlehallgatások, melyeken Tóth János, az UD Zrt. egyik akkori vezetője beszél Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának a Dávid Ibolya elleni adatgyűjtésről. Ahhoz kellett volna kompromittáló adatokat gyűjteni Dávid Ibolyáról, hogy elősegítsék az MDF-en belüli hatalomváltást és a Fideszhez közelebb álló Almássy Kornél beültetését a pártelnöki székbe. Az ügyészség – természetesen… – nem talált kivetni valót abban, hogy kívülről befolyásolni akarták egy parlamenti párt vezetőinek megválasztását, ehelyett az áldozat, Dávid Ibolya ellen emeltek vádat. (Olyan ez, mintha leütnének és kirabolnának valakit a sötét utcán, majd nem a rabló, hanem az áldozat ellen emelnének vádat, amiért feljelentéssel próbálkozott az ügyészségen és nyilatkozott a sajtónak…)

Ugyancsak az évforduló napján derült ki, hogy – bár lehet még időhúzás – lényegében véget ért a Kedves Vezető által meghirdetett szabadságharc, a kormány végül behódol a „gyarmatosító”, „vidéki kóceráj vezetésére is képtelen” Európai Uniónak. A kettős beszéd persze még folytatódik, a kormány sikerről, az eddig szerintük habozó Brüsszel visszavonulásáról beszél, pedig a tények azt mutatják, hogy a vitatott pontok zömében a magyar kormány hátrált meg, átírta a nemrég még az uniós kérés ellenére rohamtempóban elfogadott törvényeket.

Ez a két történet is bepillantást enged egy kissé az épülő Orbán-rendszer természetébe.