Kapitalizmus vagy populizmus?

A kapitalizmus fölfal minket, a populizmus tönkretesz – gazdasági szabadságharc a déli féltekén.

Szerző: | 2012. április 26. | 7 komment

Nem váltott ki nagy visszhangot nálunk az argentin elnökasszony, Cristina Fernández de Kirschner múlt heti bejelentése az ország legnagyobb olajcégének, a spanyol érdekeltségű Repsol többségi tulajdonában lévő YPF-nek az államosításával kapcsolatban. Pedig érdemes lenne elgondolkodni rajta, talán tanulhatunk belőle valamit! Ugyanis Argentina is nagy szabadságharcos, nálunk tíz évvel korábban megjátszotta a nyugdíjpénztárak zárolását, gazdasága bóvli, egyik krízisből a másikba esik, a társadalom pedig a végletekig megosztott. Ezen kívül nagy gyakorlattal haragítja magára szomszédait illetve a nemzetközi közösség szinte egészét, és még egy kicsit irredenta is. Sokban hasonlítunk tehát. Az egyik fő különbség az, hogy ott – a nemzeti jelszavakat is használó – baloldali populizmus a meghatározó, a gyenge jobboldal pedig inkább a kapitalizmust veszi védelmébe.

A tavaly ősszel újraválasztott Kirschner asszony az előbbit képviseli. Bátran szembeszállt az IMF-fel, fölemelte szavát a külföldi nagytőkével szemben, egy sor protekcionista intézkedést hozott a hazai ipar védelmében és most ezzel az államosítási üggyel borzolja a kedélyeket. Ha bejön neki, talán a mi szabadságharcunk sem teljesen reménytelen. Annyi biztos, hogy nem lesz könnyű dolga, legalábbis ha a cél a lakosság életszínvonalának javítása és nem a pártbeliek vagy pártközeliek zsebének teletömködése. Ez utóbbinak Argentínában is nagy hagyománya van.

Érdekes adalék, hogy öt évvel ezelőtt, az akkoriban elnöklő Néstor Kirschner, Cristina azóta elhunyt férje, kieszközölte, hogy az YPF 97%-át birtokló Repsol engedje át a részvények 25%-át egy helyi vállalatnak, egészen pontosan a Petersen Csoportnak, amely Kirschner választási kampányát finanszírozta, annak ellenére, hogy a cégnek semmilyen tapasztalata nem volt az olajkitermelésben. Néstornak azt is sikerült elérnie, hogy a Csoportnak ne kelljen fizetnie a részesedésért, csupán a részvények után járó osztalék bizonyos hányadát átengednie a Repsolnak, mintegy törlesztésképpen. Az sem mellékes, hogy Kirschner asszony jelezte, „csak” a Repsol tulajdonában maradt részvényeket államosítaná.

A dél-amerikai ország kormányzata hónapok óta vádolja az YPF vezetését azzal, hogy az tudatosan tartja alacsonyan a termelés szintjét az olajárak magasan tartásának érdekében, miközben az ország energiahordozók behozatalára kényszerül. Ebben valószínűleg van némi igazság. Éppen ezért, az ellenzék nagy része is Kirschner mellé állt, habár az államosítás módszerét többen kritizálták

Az Argentin Vállalkozói Szövetség (Asociación Empresaria Argentina, AEA) arra hívta fel a figyelmet, hogy Argentína „egy nemzetközi közösség részét képezi, amelyben olyan normák, eljárásmódok és cselekvési formák uralkodnak, amelyeket tiszteletben kell tartani. {…} Ha nem így teszünk, az a közvetlen külföldi tőkebefektetések visszaesését vonja maga után. Mi több, az argentin vállalatok nehezebben jutnak majd külföldi finanszírozáshoz, illetve, nehezebben kereskedhetnek majd termékeikkel és szolgáltatásaikkal külföldön.” 

Az államosítás tervének bejelentését a Repsol részvények árfolyamának zuhanása követte. Az amúgy is súlyos gazdasági gondokkal küzdő Spanyolország konzervatív kormánya válaszképpen kilátásba helyezte az Argentínából érkező biodízel importjának korlátozását. José Manuel García-Margallo spanyol külügyminiszter kárpótlást követel a dél-amerikai országtól. Arra kérte az Európai Unió országait, hogy  ennek elmaradása esetén fügesszék fel az Argentínából érkező importcikkeket illető vámkedvezményeket. „Nem vitatjuk Argentína jogát ahhoz, hogy önállóságra törekedjen az energiaügy területén, habár véleményem szerint ez hiba a XXI. században. Amit vitatunk, az az, hogy bárki is kisajátítson valamit fizetés nélkül, hogy bárki is eltulajdonítson egy vállalatot anélkül, hogy fizetne a részvényeseknek” – nyilatkozta Margallo. 

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az ügy kimenetele. Spanyolország Argentína egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, az importkorlátozások súlyos károkat okozhatnak az exportorientált argentin termelők számára. Ugyanakkor, a protekcionista intézkedések megvédhetik őket a külföldi vállalatokkal való versenytől, még ha ez a hatékonyságuk rovására is megy. Az sem világos, hogy az YPF állami kézben marad-e vagy idővel privatizálják majd.

„Ez egy nagy dilemma. Vagy fölfal minket a kapitalizmus, vagy tönkretesz a populizmus. Kinél van a megoldás? Azt nem tudni” – írja egy józan internetes hozzászóló Argentínából az El Mundo egyik vonatkozó cikkéhez.

Szerző:

7 hozzászólás : “Kapitalizmus vagy populizmus?”

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása