Igen, kezd végre kiderülni, mi vár ránk. De főleg a gyermekeinkre. Röviden, tömören: analfabetizmus, szolgasor, rabiga, jobbágyság. Miről is van szó: már megint változik a tanterv, ami az utóbbi időben nem ritkaság, az a matematikus, aki Hoffmann Rózsa és irányítói algoritmusát képes lenne kielemezni, joggal számíthatna nem csupán az Abel-díjra, de e sorok írójától is egy láda jobbfajta sörre, ami sokkal ritkább dolog, mint az Abel-díj. Most éppen úgy alakultak a környülállások, hogy míg mindezidáig a tananyag legalább harminc százaléka kellett tartalmazzon általános műveltségre vonatkozó közismereteket, ezentúl maximum ennyit kell, hogy tartalmazzon.

Na bumm, mondanák a felületes olvasók, harminc az harminc. Hát nem annyi a’! Mert eddig a jobb sorsra méltó pedagógus csak megpróbálhatott beletölcsérezni annyi keveset a nebuló fejébe, hogy egyedül hazataláljon, ne egye meg a patkánymérget, akármilyen rózsaszín drazsénak néz ki és ismerje fel az írott nagybetűket legalább annyira, hogy ne higgye: a szűcs az ács és zabszalmát sző a takács. Valamint képes legyen elvégezni a négy alapműveletet. Ismerje Szent Istvánt, Mátyás királyt és Kossuth Lajost (sokkal többet nem is szoktak megtanulni a történelemből, leszámítva Mohácsot és Trianont). Na, ennek a filoszparadicsomnak most vége.

A srácok eddig se szerettek tanulni – bár, a gyakorlat azt mutatja, ha valami megtetszik nekik, vagy szükségesnek tűnik, csak elsajátítják – de ha már tanítani sem kell őket… meg még ráadásul nem is szabad… ott maradnak olyan szinten, hogy Neander ősapánk komolyan szégyenkezni fog miattunk. Ő legalább kőbaltát tudott pattintani, a következő generáció arra sem lesz képes. Mit akarnak, mire akarhatják felhasználni a rövidesen megjelenő analfabéta tömeget? Hiszen még a legegyszerűbb munkára sem lesznek alkalmasok!

A válasz egyszerű: kis honunkat hosszú távon egy hatalmas mezőgazdasági termelőszövetkezetté kívánják alakítani a nemzeti összefogás jegyében, ahol is írástudatlan jobbágyok túrják a földet tizennyolcadik század eleji módszerekkel. Azért pont akkoriakkal, mert e század második felében már megjelentek a gőzgépek, ám azokhoz érteni is kéne. Aki lustálkodik, azt lóháton cirkáló, kopasz nemesuraink, majd kancsukával felserkentik, aki gondolkodni mer, lenyilazzák. Tűzfegyver nem lesz, ahhoz puskapor kell, amit csak alkimista készíthet – és az tilos tudomány. Minden vasárnap délben boszorkányégetés. Írás, olvasás, telefon birtoklása, internet használata tilos, illetve kiváltság. Az eretnekséget a Szent Inkvizíció bünteti. Aki Darwin elméletében hisz, pogány! A Föld lapos, négy teknősbéka tartja a hátán, azokat meg egy dolomit-tömb. A Kozmosz istentelen, a Káosz a világunk.

Szép a gondolat, grandiózus – kár, hogy nem eredeti. Ezt a tervet már egyszer kivitelezték a történelem folyamán: igen, igen, kedves túlművel olvasó, Pol Potról van szó, akinek a fő célja először is az értelmiség kiirtása, másodszor a rizsföldek gazdaságos megművelése volt. Először a szemüvegeseket ölték meg – de nem lőtték főbe, drága volt a skuló, műanyag zacskót húztak a fejükre, míg meg nem fulladtak. Ez lett az értelmiség sorsa. Arrafelé?

Adózni fog a telefonhívás, az internet, míg be nem tiltják. Adózni fog a mérvadó, a fáradó, az izzadó, a szunnyadó. A tagadó, a lázadó, a hangadó. Míg meg nem elégeljük.

Rajtunk áll, megfizetjük-e a legnagyobb adót, ami nem pénzben jár. Nem ám.

Az értelmünket – és a gyermekeink értelmét – kérik.

Cserébe lehet bárki segédmunkás, elfeledheti a betűt, éhbérét, míg ki nem öregszik a rabszolgasorból.

A hajó törékeny, a jéghegy hatalmas, de ha mindannyian nekifeszülünk a kormánynak, még elkerülhetjük a katasztrófát.

Szele Tamás