A lista alátámasztja az állami földekre lecsapó oligarchák, “zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok” miatt felháborodó és oligarcházó Ángyán József korábbi vidékfejlesztési államtitkár állításait.
Nyolc befolyásos érdekcsoport szerezte meg a Fejér megyében meghirdetett csaknem 5000 hektárnyi terület 87 százalékát a Nemzeti Földalap (NFA) pályázatán, további 21 nyertes csak a fennmaradó 13 százaléknyi területen, alig 630 hektáron osztozhatott – derül ki az [origo] birtokába jutott összesítésből. A nyertes gazdálkodók közül többeknek nyilvánvaló kormányzati, illetve fideszes kötődése van, és többen közülük a pályázati kiírás szabályait megszegve jutottak a területekhez.
“A pályázó 1200 hektárnál nagyobb területet sem a Magyar Államtól, sem mástól nem bérel és nem tulajdonol. A földrészletek összeszámításánál figyelembe kell venni az egyenes ági rokonok, valamint különböző gazdasági érdekeltségek földhasználatát, földtulajdonát is” – ez a megpályázható területek nagyságára vonatkozó kitétel például az elsők között szerepel az NFA kiírásában. Ennek papíron eleget is tett az a Csákvári Mezőgazdasági Zrt. vezetőiből álló csoport, amely a legtöbb területet, a kiosztható földek összesen 37 százalékát, 1830 hektárt szerzett meg a megyében.
A megyében kiugróan sok földet nyert másik csoport, a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc és családja. Mészáros, aki Felcsút mellett az Orbán Viktor miniszterelnök által alapított Puskás Ferenc Futballakadémiát is irányítja, a Fejérben kiosztott földek 23,7 százalékát szerezte meg érdekeltségein, illetve családtagjain keresztül.
A harmadik nagy megyei érdekeltség, a felcsúti Fidesz-elnök férje, Flier János és családtagjai Felcsút, Óbarok, illetve Szár településeken nyertek el 320 hektárt, amelyből a kimutatások szerint jutott a futballakadémia fő támogatójának, Flier Tamásnak és fiának is.
A negyedik legnagyobb területet, 285 hektárt Kiss Árpád, a kápolnásnyéki önkormányzat pénzügyi bizottságának külsős tagja nyerte az összesítés szerint a pályázaton, aki a lakcím- és cégnyilvántartásból lekérhető adatok szerint Farkas Imrének, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) földügyekért felelős államtitkárának a szomszédja Kápolnásnyéken.
























Mér, kinek osszon, az ellenségnek! A “kommenista” nagytőkések is azt mondják, azért lopták el ők a közvagyont maguknak, hogy ne a koszos kapitalisták szerezzék meg.
Magyar embereknek,magyar zöldséget,gyümölcsöt,stb.Nem értem,ezeken a földeken nem termelnek,csak úgy vannak,gyűjtik?Termeljenek,akkor nem kell a külföldit behozni és fujjolni.!
orbi baba meg a rablók..?
Hát …ja
UNDORÍTÓÓÓÓÓÓÓ!!!
Vetnek, bukfencet ÖRÖMÜKBEN!!!
Azokra a képekre várhatunk!
Képet kérünk majd ha szántanak is.