Feljelenti a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet az LMP

Az LMP vizsgálatot kér az állami földbérletek ügyében és feljelentést tesz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellen.

Forrás: MTI | Beküldte: | 2012. április 27. | Hozzászólások kikapcsolva

Szabó Rebeka, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának LMP-s tagja sajtótájékoztatóján közölte, nyílt levéllel fordulnak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az Állami Számvevőszék elnökeihez, valamint a legfőbb ügyészhez. Ebben arra kérik őket, hogy folytassanak rendkívüli vizsgálatot az állami földbérletek ügyében.

A képviselő hangsúlyozta, hogy pártjuk többször is adatokat kért a pályázatokról, de a kormányfőhöz, a kormányzathoz, illetve az NFA vezetőségéhez intézett kérdéseikre nem kaptak választ, mert az illetékesek “a kormányrendeleteik mögé bújva” kikerülték azt.

Kitért arra is, hogy képviselőtársával, Schiffer Andrással közösen beperlik az NFÁ-t, mert adatigénylésük ellenére nem hozták nyilvánosságra az állami földbérleti pályázatokat.

Szabó Rebeka felhívta a figyelmet, hogy a sajtóhírek szerint a Fejér megyében bérelhető állami földek mintegy 75 százalékát nyolc érdekcsoport kapta meg. A politikus úgy fogalmazott, hogy ezek közül “egyik sem mondható helyben élő családi gazdálkodónak”, miközben a helyben élők közül szinte senki nem jut földhöz.

Kérdésre válaszolva azt mondta, amíg titkosak a pályázatok, addig ezekben az ügyekben nem lehet objektív vizsgálatot folytatni. Hangsúlyozta, hogy az országgyűlési képviselők elvileg betekinthetnek az iratokba, de velük is titoktartási nyilatkozatot írattak alá, ezért a közvélemény nem ismerheti meg az azokban foglaltakat. Hozzátette, hogy a pályázatok vesztesei is pusztán csak az eredményről kapnak értesítést.

Közlése szerint a pályázatok elbírálása során az összes pontszám negyven százalékát szubjektív elemekre lehet kiosztani, ezért a döntnökök “azt hoznak ki nyertesnek vagy vesztesnek, akiket akarnak”.

Forrás:

Beküldte:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása