Elterelő hadművelet: Fleto szakdolgozata

A Centrális erőtér összehangolt kampánnyal, kidolgozott forgatókönyvvel tupírozza a volt kormányfő főiskolai és egyetemi szakdolgozatai körüli botrányt, amelynek nyilvánvaló célja a figyelemelterelés. Függetlenül attól, hogy van-e a vádaknak bármennyi alapjuk.

Szerző: | 2012. április 28. | 13 komment

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A kormányzati propagandagépezet már megint olyan kényelmetlen helyzetbe hozott, hogy a látszat szerint Gyurcsánt védelmezem, pedig nem. Itt most ugyanis megint nem az a kérdés, hogy Gyurcsány jó kormányfő volt-e, de még csak az sem, hogy plagizálta-e anno a sógora szakdolgozatát, mert ezt egyelőre nem tudhatjuk. Sokkal inkább a hatalom manipulálási technikájának az önleleplező megnyilvánulása a fontos.

Arról van szó, hogy a Centrális erőtér soha, de tényleg soha nem ismeri be, ha hibázott. Ha pedig belefut egy botrányba, akkor arról hallgat, majd rövidesen ellentámadásba megy át és mindent megtesz, hogy a közbeszédet az eredeti balhé helyett a számára kedvező botrány uralja, akkor is, ha az utóbbi esetleg teljesen alaptalan. Már az első Orbán-kormány regnálása is egy ilyen figyelemelterelő műbalhéval, az emlékezetes 1998-as megfigyelési botránnyal indult, idővel aztán persze kiderült, hogy a kormányfő drámai bejelentése a fideszesek megfigyeléséről az előző kormányzati ciklusban teljesen alaptalan volt.

Jóval később jött az UD Zrt. eredeti botránya, az, hogy cég fideszes politikusoktól megbízást kapott egyebek között Laborc Sándor akkori nemzetbiztonsági főigazgató megfigyelésére, valamint lejárató adatok gyűjtésére Dávid Ibolya MDF elnökről, hogy elősegítsék az MDF-en belüli hatalomváltást. Ez a botrány szinte feledésbe merült, helyette az lett a téma, hogy Dávid Ibolya az ügy nyilvánosságra hozatalával rossz hírbe hozta az UD Zrt-t, amiért vádat emelt ellene az ügyészség, az állam pedig vaskos kártérítést fizet a fidesz-közeli cégnek.

Most is bőven van miről elterelni a közfigyelmet, az unióval folytatott huzakodástól az unortodox adókig. Leginkább pedig a jobboldal hamis erkölcsi fölényérzetét kikezdő Schmitt-ügyet szeretnék feledtetni ezzel a manőverrel.

Ma már ott tartunk, hogy tüntetést szerveznek Gyurcsány házánál, húszan voltak az MTI szerint, de így is nagy a média visszhangja, Selmeczi „kiflicsücsök” Gabriella pedig máris csalást és lopást emleget. Pedig a Gyurcsány-ügy valójában nem is vethető össze a Schmitt-üggyel.

Gyurcsány most éppen semmilyen közjogi méltóságot nem tölt be, ennél is fontosabb különbség, hogy egy szakdolgozatot és egy kisdoktorit egészen másképpen kezelnek. Nem csak hatásukban van különbség, hanem abban is, hogy megőrzik-e őket az egyetemi könyvtárak. A disszertációkat igen, a szakdolgozatokat viszont egy idő után leselejtezik, magyarán bedarálják.

A legfontosabb különbség azonban, hogy a kormánypárti politikusok által „névtelen bloggereknek”, illetve „senkiházi tollforgató terroristáknak” titulált hvg-hu-s újságírók jogszerűen és erkölcsösen jártak el, ugyanis akkor álltak elő a Schmitt elleni váddal, amikor azt minden kétséget kizáróan bizonyítani tudták.

Most meg az megy, hogy a Gyurcsányt schmitteléssel vádlók azt követelik: bizonyítsa ártatlanságát, ha tudja. Ami jogilag és logikailag is képtelenség.

Először egy valóban névtelen kommentelő bejegyzésére hivatkozva egy pécsi portál írt arról, hogy Gyurcsány meglehet, úgy szerzett diplomát, hogy valójában nem is írt szakdolgozatot. Erre a volt kormányfő közzétette két indexének a képét a Facebookon. Az egyetem is közölte, hogy a nyilvántartása szerint a szakdolgozatok elkészültek, csak éppen nincsenek meg, az egyetemit ledarálták, erről jegyzőkönyv van, a főiskolait meg nem találják, bár az is benne van a nyilvántartásban. Az utóbbi lehet, hogy egyszerűen elkeveredett az évek során, de az is lehet, hogy Gyurcsány tüntette el, vagy éppen a balhé kreálói. A lényeg, hogy nem lehet tudni.

Most azt követelik, Fleto adja elő a saját példányait, ő meg azt mondja, nem találja. Lehet persze, hogy sunyít és nem akarja nyilvánosságra hozni, de legalább ilyen könnyen meglehet, hogy tényleg nem találja. Én sem tudnám most bemutatni a saját szakdolgozatomat, egy válás és legalább tíz költözködés után fogalmam sincs, hol lehet, pedig tuti nem dobtam ki.

A mai nap vezető híre, hogy Gyurcsány főiskolai szakdolgozatának ugyanaz volt a címe, mint a sógora négy évvel korábban készített szakdolgozatáé. Egyik szakdolgozat sem lelhető már fel az egyetemen. Nos, ennyi info alapján tényleg lehet, hogy Fleto lemásolta a rokon dolgozatát. De az is lehet, hogy csak ihletet merített belőle. A lényeg, hogy így sincs bizonyíték az újabb vádra.

Ha viszont mégis lesz bizonyíték és bebizonyosodik, hogy a vád nem csak egy kapóra jövő figyelemelterelő műbalhé, hanem alapja is van, Gyurcsány tényleg lehetetlen helyzetbe kerül és a legjobb, ha visszavonul. Egyelőre ez azonban csak egy elméleti konstrukció, bizonyíték meg sehol. 

Szerző:

13 hozzászólás : “Elterelő hadművelet: Fleto szakdolgozata”

  1. takács lászló #

    Schmitt valaki volt, így hát lemondott. Gyurcsány miért is nem mond le?

    2012. május 2. at 15:58
  2. lopus #

    Jobbról lopni , csalni , hazudni dicsőség ?!
    Aztán meg , most nem valami ” terrorista ” firkász aljas ármánykodása van ” fenforogva ” ?!
    Aztán meg , azt a bizonyos hitelességet ( ! ) sem ártana megpiszkálni !
    Monynynyonle a diplomájáról , vagy írjon egy másikat , vagy esetleg vonuljon illegalitásba ?!
    Még rugdosnotok ( is ) kell egy darabig fiúk , hogy összejöjjön a célotok !

    2012. április 29. at 15:45
    • takács lászló #

      Lopott diploma erkölcsileg miben különbözik a lopott kisdoktoritól?

      2012. április 30. at 10:18
  3. takács lászló #

    Természetesen Schmitt is politikai áldozat volt, most pedig Gyurcsány is az.
    Attól még beadta a négy évvel korábbi családi dolgozatot, ami nála sem megbocsátható, mert ez lopás. Nem kell magyarázkodni, hogy ez politika.
    Tudjuk.

    2012. április 28. at 17:38
  4. gyurmahekker #

    Ne mosdassuk már Fletót. A Gépnarancs egy ilyen undorító szar oldal lett, ahol Gyurcsány Ferenc mosdatása folyik?

    Gyurcsány papolt erkölcsről meg minden szarról, holott ugyanolyan szar, hazug tolvaj mint Schmitt.

    2012. április 28. at 16:36
    • nocenz_Ura #

      A cikk nem Fletóról szól, hanem a hatalmi manipulálás módszereiről. Feltó ehhez csak jó ürügy.Mármint nem a cikkhez, hanem a kommunikációs hadjárathoz.

      2012. április 28. at 16:55
    • jadehülye vagy. A cikk vége (legközelebb olvasd el azt is) szerint ha lopott, le kell mondania. Egyelőre azonban nincs bizonyíték rá. A smittügy eleve egy bizonyítékkal indult, amire az egyszem pokornin kívül mindenki azt mondta, hogy ne mondjon le. Érted a különbséget, vagy beíratkozol újra elemi iskolába? Nálunk állítólag nagyon jó a katolikus suli, ott megtanítanak az írás/olvasás mellett rajzolni is!

      2012. április 29. at 13:07

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása